Botrány, korrupció törélelmi hagyománya
A választó tehetetlen? Aki hatalomba kerül, megvesztegethető lesz?
Szekfű Gyula: Három nemzedék- ben írta
Nyomtatható változat
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Írjon ön is cikket!
Feltűnés és botrányból ritkán következett tisztulás. A közvélemény éber kritikusainak, mikor a korrupció eseteit szellőztették, nem az erkölcsi tisztulás, hanem a kormány lejáratása, s általában 1867 kompromittálása volt a céljuk. A közjogi megoszlás oly férges gyümölcsöket termett, minők Széchenyi legkeserűbb sötéten látását is igazolták. A hatalom birtokában ülő párt kénytelen erkölcsi színvonalát tudatosan leszállítani, szemet hunyni tagjainak erkölcsileg meg nem engedhető gazdagodása, anyagi manipulációi előtt viszont a hatalom birtokából kizárt ellenzéknek minden eszköz jó, hogy ellenfelének morális betegségét minél élesebb formában, a túlzó gyűlölet minél kiáltóbb színeiben vigye a közönség elé s így a kiegyezésre (ma a szocialistákra) minél halálosabb csapásokat mérjen. A korrupciónak ellenzéki kritikája a legjobb akarattal sem nevezhető erkölcsinek. Az ellenzék a kormánytól kiinduló anyagi korrupció ellensúlyozására érzelmi és értelmi korrupciót fejleszt ki, főleg a hírlapirodalom segélyével. Gyűlölködő természetük szabadjára engedve valóságos orgiáit rendezte a sajtószabadságnak. A fórum embervadászatok színhelyévé tétetett, sorsukat a legjobbak sem kerülhették, ki és jellemző a közhangulat félrevezethetőségére az a tény, hogy a színmagyar vidékek lakossága kőzáporral fogadja a vonatot, melyen Klapka Györgyöt sejtik
A nemzet immár nem két pártra, de két ellenséges táborra szakadt, melyekben a tétlen gyűlölködés volt a napi munka, míg a polgári kötelesség, vele az állampolgári szolidaritás érzése, mely az abszolutizmus idején megvolt, ismét meglazult.
