Bejelentkezés


Nem az Európai Unió drágítja Magyarországon az üzemanyagot

2008-06-10 - Dr. Becsey Zsolt

Mint jogszabályalkotó, az Európai Parlament most tavasszal már állást foglalt az üzemanyagok jövedéki adószintjéről, méghozzá ellentétesen Kovács László brüsszeli adó- és vámügyi biztos javaslatával.

Becsey Zsolt: Nemcsak az adók miatt kerül túl sokba Magyarországon az üzemanyag, hanem a termelői árak megállapításának módja miatt is.

Nemcsak az adók miatt kerül túl sokba Magyarországon az üzemanyag, hanem a termelői árak megállapításának módja miatt is - hívja föl a figyelmet Becsey Zsolt. Ha a 2003-as jövedéki adószint alá lehetne menni, akkor Magyarországnak még lehetősége lenne lefelé eltérni a jelenlegi uniós adószinttől - emlékeztet az Európai Parlament gazdasági és pénzügyi szakbizottságának egyetlen magyar tagja. Az otthoni üzemanyagárakról szóló ellentmondásos nyilatkozatokra reagálva a néppárti politikus felidézi azt is, hogy az uniós parlamenti képviselők még hét éven át, egészen 2015-ig nem akarják a jövedéki adók révén drágítani a benzint és a dieselolajat.

Mint jogszabályalkotó, az Európai Parlament most tavasszal már állást foglalt az üzemanyagok jövedéki adószintjéről, méghozzá ellentétesen Kovács László brüsszeli adó- és vámügyi biztos javaslatával. Az Európai Parlament ugyanis nagy többséggel elvetette, hogy a tagállamok kezét megkössék, amennyiben közösségi jogszabály tiltaná nekik, hogy a 2003-as adószint alá kerüljenek, ami a jelenlegi problémák egyik forrása. Az európai képviselők nem fogadták el Kovács Lászlónak azt a javaslatát sem, hogy a benzin és a dieselolaj minimum jövedéki adószintje 2014-re 380 euró legyen 1000 literenként uniószerte. Ehelyett az Európai Parlament lényegesen alacsonyabban, 359 euróban határozta meg a két üzemanyag minimum adószintjét. Azt is csupán 2015-ben kell elérni, bár ezt a szintet Magyarország már teljesítette - emlékeztet Becsey Zsolt. A magyar politikus saját frakciója, az Európai Parlament legnagyobb csoportját alkotó Európai Néppártnak a szóvivője a benzin és a diesel üzemanyag jövedéki adószintjének ügyében.

Brüsszel, 2008. június 11.

Dr. Becsey Zsolt

www.becseyzsolt.hu
+ 32 228 47888
zsolt.becsey@europarl.europa.eu


Kapcsolódik:

Ne az adót, hanem a fogyasztást mérsékeljük!
Az Európai Parlament szocialista tagja nem javasolja, hogy a magyar kormány a jövedéki adó csökkentésével igyekezzen "a határon megállítani" a világgazdasági folyamatokat. Az üzemanyagárak emelkedése Hegyi Gyula szerint nem átmeneti jelenség, hanem várhatóan hosszú távú folyamat.

Olcsóbbá tenni a drága üzemanyagot
Az Európai Parlament elfogadta azt a véleményt, melyet a néppárti árnyék jelentéstevő, Becsey Zsolt javaslatai alapján dolgoztak ki az üzemanyagok minimum adójának tárgyában. A képviselő elérte azt is, hogy a magas adózású országok az europarlamenti ajánlás szerint 2015-ig befagyasztanák áraikat.

 

Hozzászólások

Dr. Constantin Helios

2008-06-12 19:35:38
A szabad piaci gazdálkodásban mindíg a kereslet-kínálat határozza meg az árakat. A kőolaj ára a viágpiacon annyi, amennyi. Nem érdemes vele foglalkozni. Részben az utóbbi évek kevés befektetése az olajkutatásba, részben az olajspekuláció, részben pedig a kínai és indiai fogyasztás emelkedése miatt nőnek az olajárak. De sok benne a politika. A kőolajtermelő országok úgy gondolják, hogy a nyugat bejött az ő utcájukba... A helyzet napról-napra romlik, mely már provokációval ér fel. Számításaim szerint a jelenlegi fogysztás mellett maximálisan US$ 50-70 között kellene lenni a nyersolaj árának. Az egyik legfontosabb komponenst utolsónak említem: A nemzetközi helyzet a színfalak mögött rendkívül feszült. Tartalékok halmozása folyik mindenből. Elkészültek a tervek egy súlyos probléma megoldására... Minden érintettnek be kellene látni - amíg nem késő -, hogy a makacs zsarolás nem kiút. De ha a racionális emberi gondolkodásmódot megbénítja a politikai doktrína, vagy a vallási elmebaj, abból csak egy dolog származhat. Veszteség minden érintett népnek. A nyugat iparosított gazdaságát csak rövid ideig lehet térdrekényszeríteni. De a szabadság sohase fogja magát megadni semmiféle emberellenes ideológiának. Ezért hamarosan feltámad a vihar, mely mindent elsodor, ami nem odavaló.
"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Vállalkozás ösztönzés a divat!

Megkérdeztük a szakembert Ön mire vállalkozik?

Mutyi ország

Buta vezetők nem hülyíthetik a népet sokáig, a forgó ajtó nem csak be enged, de adott esetben ki is penderít.

A saját ló dicsérete.

Eladni azt kell, és akár hazugsággal is felértékelni, agyon dicsérni, amitől meg akarok szabadulni.

Időfogság

Itt él-e a lélek?

Remény köde

versek

Miér vállalják a lehetetlent?

Légy politikus! Párt szekér toló!

Az USA mindig is erőszakos volt

Nevetséges ürügyek és hazugságok alapján ENSZ jóváhagyás nélkül indított katonai akcióik miatt kétségtelenül Amerika és Izrael váltak korunk legagresszívabb államaivá.

Politikai meggyőződés?

Nincs új a nap alatt!

Állam böcseleti aforizmák

1000 éves Tapasztalat, vélemény

Egyiptom két elnökjelöltje ellenségnek nevezte Izraelt

A nyugat által felkarolt demokratikusnak hirdetett arab forradalmak könnyen torkollhatnak káoszba, mint Líbiában, Egyiptomban vagy akár Szíriában, ami végül vallási restaurációt is eredményezhet.

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán