Bejelentkezés


Az ukrajnai kisebbsegek védelmében

2008-07-16 - Politaktika

A kisebbségellenes ukrán oktatáspolitika szögesen ellentmond valamennyi demokratikus emberi jogi és kisebbségi európai normának, és cinikus módon semmibe veszi – többek között – a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chártáját.

A hagyományos román-magyar szembenállás kivételes módon alakul át magyar-román szolidaritássá az Ukrajnában élő magyar és román kisebbségi közösségek esetében.

Közlemény

A hagyományos román-magyar szembenállás kivételes módon alakul át magyar-román szolidaritássá az Ukrajnában élő magyar és román kisebbségi közösségek esetében, akiket – ez alkalommal – egyként sújt hátrányos megkülönböztetés az ukrán hatóságok diszkriminatív és jogfosztó rendeleti nyomán.

A Cernauti-i es Odessza-i tartományokban, valamint Kárpátalján kompakt tömegekben élő románság vezetői idén segélykiáltás- számba menő megkereséssekkel fordultak anyaországukhoz – Romániához – az ukrajnai román nyelvű oktatás „katasztrofális helyzete" ügyében, hogy „Mentsék meg az ukrajnai románságot!" „A nem ukránok elukránosítása és a kisebbségiek elnemzetietlenítése sztahanovista ütemben (sic!) zajlik" – olvashatjuk az Ukrajnai Románok Közösségének nyílt levelében.

Nem kevésbé drámai a KMKSZ, valamint a Kárpátaljai Református Egyház megszólalása. „A kárpátaljai magyaroknak, a magyar egyházaknak és szervezeteknek össze kell fogniuk a nemzeti kisebbségek programszerű asszimilációjához vezető diszkriminatív intézkedések ellenében" – mondja Zán Fábián Sándor messze hangzó felhívásában.

A kisebbségellenes ukrán oktatáspolitika szögesen ellentmond valamennyi demokratikus emberi jogi és kisebbségi európai normának, és cinikus módon semmibe veszi – többek között – a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chártáját, az Európai Kisebbségi Keretegyezményt, nem utolsó sorban pedig az 1991-ben megkötött magyar-ukrán kisebbségvédelmi egyezmény előírásait.

A kárpátaljai magyarság védelmében – többek között – felemelte szavát Jeszenszky Géza volt külügyminiszter, valamint Szájer József az Európai Parlament Magyar Néppárti Képviselőcsoportjának vezetője.

Tőkés László püspök, európai képviselő ma délután az Európai Parlament plénumán sürgette az Unió és a tagállamok kiállást az ukrajnai kisebbségek – a román és a magyar nyelvű oktatás megmentése – érdekében. Ezzel együtt Egyházkerülete testvéri szolidaritását és támogatását külön Állásfoglalásban juttatta kifejezésre.

Felszólalás az ukrajnai kisebbségi nyelvű oktatás védelmében

Idén májusban az Ukrajnai Románok Közösségének vezetői nyílt levélben fordultak Románia államelnökéhez, valamint önálló Nyilatkozatban emelték fel szavukat a diszkriminatív jellegű, a román nyelvű oktatás teljes felszámolására és a román közösség erőszakos asszimilációjára irányuló ukrán oktatási politika ellenében.

Az ukrajnai Kárpátalján élő magyarokat ugyanez a kisebbségellenes politika sújtja. A 461/2008. számú tanügy-minisztériumi rendelet a nemzeti-kisebbségi iskolai oktatásnak az ukrán államnyelvre való átállítását, illetve a tanügy teljes elukránosítását irányozza elő.

Az Európai Parlament és az Unió tagországai - köztük Románia és Magyarország - ítéljék el Ukrajnának a nemzeti kisebbségek programszerű asszimilációjára irányuló törekvéseit, és szólítsák fel az emberi és a kisebbségi jogok terén vállalt nemzetközi kötelezettségei, az általa is aláírt Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chártája előírásának a maradéktalan teljesítésére.

Európa álljon ki a jogfosztott és veszélyeztetett ukrajnai nemzeti közösségek védelmében!
 

Állásfoglalás a kárpátaljai magyar és egyházi oktatás védelmében

 A Királyhágómelléki Református Egyházkerület megdöbbenéssel szerzett tudomást az ukrajnai nemzeti kisebbségi közösségeket sújtó diszkriminatív és jogfosztó állami rendeletekről, melyek alig leplezett célja a kisebbségi nyelveken folyó oktatás teljes felszámolása, – következményeit tekintve pedig – a népes ukrajnai kisebbségi közösségek erőltetett asszimilációja.

Egyházkerületünk testvéri szolidaritását nyilvánítja ki a Kárpátaljai Református Egyház, valamint a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség iránt, a reájuk bízottak védelmében folytatott küzdelmükben. Ugyanakkor együttérzésünket fejezzük ki négy kárpátaljai református középiskolánk iránt, melyeket szintén súlyos megpróbáltatás elé állítanak az emberi és a kisebbségi közösségi jogokat sértő, antidemokratikus tanügyi rendeletek.

Egyházkerületünk erkölcsi támogatásáról biztosítja Zán Fábián Sándor püspököt a legutóbbi ukrán oktatási rendeletek és az új érettségi és felvételi rendszer elleni tiltakozásában. A kárpátaljai református egyházhoz csatlakozva, egyben megkereséssel fordulunk a történelmi egyházakhoz, az ökumenikus egyházi szervezetekhez, a nemzetközi fórumokhoz és közvéleményhez, külön is az Európai Parlamenthez – azzal a kéréssel, hogy járjanak közben a kárpátaljai magyar és egyházi oktatási rendszer megmentése érdekében.

Az "egymás terhének hordozása" evangéliumi szellemében vállalunk közösséget kárpátaljai Testvéreinkkel.

 

Strasbourg, 2008. július 7.
Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája


Kapcsolódik:

Következetes munkával a jogállamiságért
Az ukrajnai magyarellenes oktatási rendelet ellen emelte fel szavát Gál Kinga az uniós bővítésről szóló parlamenti vitában. Az anyanyelven oktató iskolák megszüntetését, a nyelvvesztést, a beolvasztást az európai jogállamisággal összeegyeztethetetlennek nevezte Gál Kinga.

Hozzászólások

FTCfan

2008-07-16 18:23:21
Eddig legalább a kárpátaljai szegénység miatt nem beszélhettünk etnikai elnyomásról. Mostanra ez is változott :( Isten óvja a kárpátaljai magyarokat, mert a magyarországi kormány soha sem fogja.
"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Vállalkozás ösztönzés a divat!

Megkérdeztük a szakembert Ön mire vállalkozik?

Mutyi ország

Buta vezetők nem hülyíthetik a népet sokáig, a forgó ajtó nem csak be enged, de adott esetben ki is penderít.

A saját ló dicsérete.

Eladni azt kell, és akár hazugsággal is felértékelni, agyon dicsérni, amitől meg akarok szabadulni.

Időfogság

Itt él-e a lélek?

Remény köde

versek

Miér vállalják a lehetetlent?

Légy politikus! Párt szekér toló!

Az USA mindig is erőszakos volt

Nevetséges ürügyek és hazugságok alapján ENSZ jóváhagyás nélkül indított katonai akcióik miatt kétségtelenül Amerika és Izrael váltak korunk legagresszívabb államaivá.

Politikai meggyőződés?

Nincs új a nap alatt!

Állam böcseleti aforizmák

1000 éves Tapasztalat, vélemény

Egyiptom két elnökjelöltje ellenségnek nevezte Izraelt

A nyugat által felkarolt demokratikusnak hirdetett arab forradalmak könnyen torkollhatnak káoszba, mint Líbiában, Egyiptomban vagy akár Szíriában, ami végül vallási restaurációt is eredményezhet.

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán