Az elvárt helyére lépő minimumadó is alkotmányellenes
Ismét az alkotmánybírák végezhetik ki a törvényjavaslatot.
Az országgyűlés elé benyújtott minimumadóról szóló törvényjavaslat egyik pontja alkotmányellenes, de legalábbis jogilag aggályos lehet. Ezt Zara László a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke nyilatkozta az Info Rádióban. Az elnök azt kifogásolta, hogy az adóellenőrzésre kiválasztott veszteséges cégnek saját jogszerűségét kell bizonyítania. Valamint hányan vannak azok, akik már nem regisztrált munkanélküliek, azaz már kikerültek az ellátásból és szociális ellátásra sem jogosultak. Ha ők saját maguknak fizetik majd a járulékot, akkor érdemes feltenni a kérdést, hogy vajon miből futja erre?
Az elvárt, vagy már más néven a minimumadó a mostani törvényjavaslat szerint már megadja a lehetőséget a vállalkozásnak, hogy bizonyíthassa veszteségének okait. Az Alkotmánybíróság ezt kifogásolta a korábbi törvényben, amelyet meg is semmisített. A mostani törvényjavaslatban azonban az a kitétel, hogy az adózónak kell bizonyítania veszteségének indokoltságát, megfordítja a bizonyítási eljárást, azaz az adóhatóságnak csak azt kell állítani, hogy ez a cég szerinte eltitkolja a bevételeit, vagy hogy nem jogos kiadásai vannak.
Zara László szerint az Alkotmánybíróság ezt az eljárást már több ítéletében kifogásolta. Szerinte a jogos eljárásban először az adóhatóságnak kellene bizonyítani, hogy az adott költségek nem jogosak. A törvényjavaslatban nem szerepelnek azok a kérdéskörök sem, amelyekre rákérdezhet majd az APEH a minimumadót nem fizető cégeknél, azaz az adóhatóság azt és annyit kérdez, amennyit akar. A szakértők ettől a vállalkozói adminisztráció növekedését várják.
A Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnökének véleménye szerint a minimumadó hatására sokan felhagyhatnak vállalkozásukkal és sokan lesznek majd olyanok is, akik működő cégüket felszámolják és egyúttal újat alapítanak, hogy a kezdő cégek kétéves moratóriumát kihasználva veszteségesek maradhassanak. - A kormány tervei szerint jövő januártól, az alapvető ellátáson túl már csak az kaphat ingyenes egészségügyi ellátást, aki fizeti az egészségbiztosítást – mondta Zara László. - Akinek nincs állása, annak közvetlenül az egészségbiztosítónak kell fizetnie ezt az összeget. Mindez érdekes adatokat szolgáltathat az országnak. Eddig ugyanis nem lehetett tudni, hogy hányan vannak azok, akik már nem regisztrált munkanélküliek, azaz már kikerültek az ellátásból és szociális ellátásra sem jogosultak. Ha ők saját maguknak fizetik majd a járulékot, akkor érdemes feltenni a kérdést, hogy vajon miből futja erre? Akik képesek erre, azok esetében felmerül a kérdés, hogy valóban munkanélküliek-e, vagy csak adót és járulékot nem fizetnek a jövedelmük után – érvelt az adótanácsadó.
Előzmények:
Elvárt helyett új adónem
Veres János, pénzügyminiszter bejelentette, mégsem kell a vállalkozásoknak januárra és februárra befizetniük az elvárt adót. Az Alkotmánybíróság döntése értelmében nem lesz elvárt adó, viszont lesz helyette majd új adónem a cégek számára. A Fidesz gazdasági politikusa, Varga Mihály győzelemről beszél. Az ellenzéki gazdasági szakpolitikus emlékeztetett rá, a Fidesz a március 1-jétől hatályos alkotmánybírósági döntés után rögtön indítványozta, hogy az elvárt adót az év első két hónapjára se kelljen befizetni.
Nyomtatható változat
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Írjon ön is cikket!






