Átváltozóművész
2009-03-25 - Politaktika Szerkesztőség
Gyurcsány úgy mondott le, hogy közben gyakorlatilag bebetonozta magát a magyar politikai életbe.
Gyurcsány meghatározó szereplője marad a magyar baloldal politikájának.
Kérdéses, hogy stabilitást vagy újabb vákuumot hoz ez a gesztus…
Ne vitatom, hogy mostanság vannak sokkal jobb helyek, de ha valaki mégis a pesti Országházban jár, a képviselők ülésterme előtt megnézheti a sárgaréz foglalatú, számozott szivartartókat.
Hajdan a gyűlések közben ide, a folyosóra jártak ki szivarozni meg politizálni a képviselők. Az érdekesebb felszólalások közben füstölni hagyták a havannáikat, és bevonultak meghallgatni a szónokot. Ha lebilincselő volt a szónoklat, kint tövig égett a szivar, és ezt nevezték „egy havannás" beszédnek. Ha Gyurcsány Ferenc ezt a kultúrtörténeti kuriózumot kívánta továbbörökíteni, úgy sikerült neki. A szocialisták kongresszusán tett bejelentése, mely szerint lemond kormányfői posztjáról, bátran nevezhető a magyar miniszterelnök eddig sem mutatványmentes politikai karrierjében bűvészfogásnak. Gyurcsány ugyanis nem csak "eltüntette" a magyar parlament virtuális havannáit, hanem szembe is fújta a füstöt.
Pár kósza prognózis már a hét vége előtt kilátásba helyezte Gyurcsány lemondását, amelyre a miniszterelnök beszűkült politikai mozgásteréből következtettek az elemzők. A külpolitikában az utolsó brüsszeli szereplés volt árulkodó, amikor Gyurcsány azzal a javaslattal csalt elnéző mosolyt az EP-képviselők arcára, hogy a közép-európai országok hozzanak létre közös válságkasszát. A magyar belpolitikában pedig az ellenzék nyilvánvaló Gyurcsány-ellenes magatartásán túl is tudni lehetett, hogy a miniszterelnöknek saját, a közelgő választások előtt a rohamtempóban csökkenő népszerűség miatt aggódó szocialista párttársai és a régi koalíciós partner, az SZDSZ is elküldte a selyemzsinórt. Ehhez képest szombaton Gyurcsány úgy mondott le, hogy közben gyakorlatilag bebetonozta magát a magyar politikai életbe. A konstruktív bizalmatlansági indítvány, amelyet saját maga ellen kért, nem ütközik ugyan az alaptörvénybe, csakhogy olyan eszköz, amelyet normális esetben az ellenzéknek tartanak fenn. Ezzel a lépéssel sikerült kihagyni a játszmából Sólyom Lászlót és kispadra ültetni az Országgyűlés feloszlatását és előrehozott választásokat követelő Fideszt. Szintén bejött a meglepetésre és az érzelmi szálak pengetésére alapozott taktika is. Az MSZP tárt karokkal fogadta kebelére, és választotta meg pártelnöknek a saját felelősségéről beszélő Gyurcsányt. – Tévedtem erőnket, lehetőségeinket illetően, fontos pillanatban adós maradtam a világos beszéddel, szavahihetőségem ennek következtében jelentősen sérült. Ha útban vagyok, megyek – jelentette ki a miniszterelnök, és pártja számára elégnek bizonyult a zsebkendőgyűrögetős felelősségvállalás. A gáncsnélküli lovag szerepén viszont rontanak a további ellentmondások: Gyurcsány összefogáson alapuló szakértői válságkormányról vizionál, miközben pár héttel ezelőtt még nem fért kétség az általa promovált reformok gazdasági és szociális kvalitásaihoz. Arról, hogy kit jelöl ki utódjául az MSZP, nem esett szó, ami tovább tágítja a teret egy egyéves mandátummal minden csomót kibogozó új miniszterelnök lehetséges személye körül. Az pedig, hogy a kormányfő ugyanebben a bekezdésben szól az ellenzék brutális belpolitikai csatározásai miatt szétszakadt nemzeti közösségről, egyenesen vicces lenne, már ha a nemzeti közösség "szétszakadt része" nem vesztette volna el humorérzékét a Gyurcsány-kormány regnálása alatt.
A sokáig boncolgatható beszédből azért nem túl nehéz levonni a következtetést: Gyurcsány eldöntötte, hogy meghatározó szereplője marad a magyar baloldal politikájának, és saját pártja vérvesztesége árán is a személyes túlélését helyezte a miniszterelnöki mandátum le- és egyben bezárása elé. Kérdéses, hogy stabilitást vagy újabb vákuumot hoz ez a gesztus annak a Magyarországnak, amely a gazdasági válság legnagyobb közép-európai vesztesének szerepét készül felvállalni. De amíg erre nincsenek mutatók, talán okosabb lenne nem csak félig szívni a havannát.
Burus János Botond
honline.ro
"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz
bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:
19 amerikaiak mellett még 5 szerb, 2 német és 3 arab külföldit vádolnak Egyiptom stabilitásának aláásására tett kísérlettel.
A jólétet nem a demokrácia, a gyerekmunka, a 12 órás munkanap, gyarmatok kirablása teremtette
A korrupció ellen a szabad pénzmozgások korlátozásával lehet küzdeni, de nem a szegénység és az adott ország függőségének fenntartásával. Az IMF-nél látszólag ezzel nincsenek tisztában.
Bálint György: Egy vezér margójára 1935 körül
"Ha valakire, vagy a jelenségre ráismernek, az nem a véletlen műve!"
A választó tehetetlen? Aki hatalomba kerül, megvesztegethető lesz?
A modern jogban is érvényes, ha a szerződés "érték aránytalan" vagy "félrevezetésen alapul" Semmis!
A szavazók isznak, jól berúgnak! Végül veszett medveként, barlangba szorulva morognak!
Megszavazták, majd le Bős-Nagymaros építését! Valamelyik hülyeség volt! A kárt mi szenvedjük el!
Amerikai katonák a második világháború óta több mint 5 millió embert öltek meg idegen országokban, túlnyomó részt civileket.
Milyen gazdasági és politikai következményekkel járt eddig EU-s tagságunk,
TOP 20 hír
Olajügy, emlékeztetőül: A Nógrádi jelentés, Gyurcsány is olajos lett?, Wass Albertet támadja az MSZP és az SZDSZ, Gyurcsány Ferenc: Elkúrtuk (Az öszödi beszéd), Gyurcsány Ferenc is a székely autonómia ellenzője, Afganisztán: Magyarország speciális alakulatot küld, Horn Gyula unokahúga, Havas Szófia az 56-osokat nyilasozza, Temerini fiúk – 61 év börtön igazságtalanul, Gyurcsány Ferenc "díszes" kompániája, Békés tüntetés feloszlathatatlan?, Izrael felvásárolja Magyarországot?, „El lehet menni Magyarországról”...és mennek is a cégek Szlovákiába, Lamperth Mónikának is van oka a szégyenkezésre, Az SZDSZ vörös csillagja, nem önkényuralmi jelkép?, Horn Gábor szabadszájúsága: "Feri, menj a picsába ...", Szociális segély munka fejében , Az esztergomi gyújtogató és ami mögötte lehet, Médiaháború Oroszország ellen - Médiaetika hova lettél? Lelepleztük a REUTERS-t!, Alsózsolca polgármesterétől Szili Katalinnak, „Betelt a pohár!” - mondta Gyurcsány Ferenc…
Vezető szocialista politikusok
Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér
Vezető fiatal demokrata politikusok
Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária
Vezető szabad demokrata politikusok
Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István
Vezető magyar demokrata politikusok
Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán
Vezető kereszténydemokrata politikusok
Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós
Vezető MIÉP-es politikusok
Csurka István
Vezető jobbikos politikusok
Balczó Zoltán, Vona Gábor
Vezető munkáspárti politikusok
Thürmer Gyula
Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek
Országbíró Zoltán