Átváltozóművész

Ne vitatom, hogy mostanság vannak sokkal jobb helyek, de ha valaki mégis a pesti Országházban jár, a képviselők ülésterme előtt megnézheti a sárgaréz foglalatú, számozott szivartartókat.

Hajdan a gyűlések közben ide, a folyosóra jártak ki szivarozni meg politizálni a képviselők. Az érdekesebb felszólalások közben füstölni hagyták a havannáikat, és bevonultak meghallgatni a szónokot. Ha lebilincselő volt a szónoklat, kint tövig égett a szivar, és ezt nevezték „egy havannás" beszédnek. Ha Gyurcsány Ferenc ezt a kultúrtörténeti kuriózumot kívánta továbbörökíteni, úgy sikerült neki. A szocialisták kongresszusán tett bejelentése, mely szerint lemond kormányfői posztjáról, bátran nevezhető a magyar miniszterelnök eddig sem mutatványmentes politikai karrierjében bűvészfogásnak. Gyurcsány ugyanis nem csak "eltüntette" a magyar parlament virtuális havannáit, hanem szembe is fújta a füstöt.

Pár kósza prognózis már a hét vége előtt kilátásba helyezte Gyurcsány lemondását, amelyre a miniszterelnök beszűkült politikai mozgásteréből következtettek az elemzők. A külpolitikában az utolsó brüsszeli szereplés volt árulkodó, amikor Gyurcsány azzal a javaslattal csalt elnéző mosolyt az EP-képviselők arcára, hogy a közép-európai országok hozzanak létre közös válságkasszát. A magyar belpolitikában pedig az ellenzék nyilvánvaló Gyurcsány-ellenes magatartásán túl is tudni lehetett, hogy a miniszterelnöknek saját, a közelgő választások előtt a rohamtempóban csökkenő népszerűség miatt aggódó szocialista párttársai és a régi koalíciós partner, az SZDSZ is elküldte a selyemzsinórt. Ehhez képest szombaton Gyurcsány úgy mondott le, hogy közben gyakorlatilag bebetonozta magát a magyar politikai életbe. A konstruktív bizalmatlansági indítvány, amelyet saját maga ellen kért, nem ütközik ugyan az alaptörvénybe, csakhogy olyan eszköz, amelyet normális esetben az ellenzéknek tartanak fenn. Ezzel a lépéssel sikerült kihagyni a játszmából Sólyom Lászlót és kispadra ültetni az Országgyűlés feloszlatását és előrehozott választásokat követelő Fideszt. Szintén bejött a meglepetésre és az érzelmi szálak pengetésére alapozott taktika is. Az MSZP tárt karokkal fogadta kebelére, és választotta meg pártelnöknek a saját felelősségéről beszélő Gyurcsányt. – Tévedtem erőnket, lehetőségeinket illetően, fontos pillanatban adós maradtam a világos beszéddel, szavahihetőségem ennek következtében jelentősen sérült. Ha útban vagyok, megyek – jelentette ki a miniszterelnök, és pártja számára elégnek bizonyult a zsebkendőgyűrögetős felelősségvállalás. A gáncsnélküli lovag szerepén viszont rontanak a további ellentmondások: Gyurcsány összefogáson alapuló szakértői válságkormányról vizionál, miközben pár héttel ezelőtt még nem fért kétség az általa promovált reformok gazdasági és szociális kvalitásaihoz. Arról, hogy kit jelöl ki utódjául az MSZP, nem esett szó, ami tovább tágítja a teret egy egyéves mandátummal minden csomót kibogozó új miniszterelnök lehetséges személye körül. Az pedig, hogy a kormányfő ugyanebben a bekezdésben szól az ellenzék brutális belpolitikai csatározásai miatt szétszakadt nemzeti közösségről, egyenesen vicces lenne, már ha a nemzeti közösség "szétszakadt része" nem vesztette volna el humorérzékét a Gyurcsány-kormány regnálása alatt.

A sokáig boncolgatható beszédből azért nem túl nehéz levonni a következtetést: Gyurcsány eldöntötte, hogy meghatározó szereplője marad a magyar baloldal politikájának, és saját pártja vérvesztesége árán is a személyes túlélését helyezte a miniszterelnöki mandátum le- és egyben bezárása elé. Kérdéses, hogy stabilitást vagy újabb vákuumot hoz ez a gesztus annak a Magyarországnak, amely a gazdasági válság legnagyobb közép-európai vesztesének szerepét készül felvállalni. De amíg erre nincsenek mutatók, talán okosabb lenne nem csak félig szívni a havannát.

Burus János Botond
honline.ro