Bejelentkezés


Európai átláthatóságot vár a MAHILOSZ az őszi parlamenti ülésszaktól

2010-08-06 - Társadalmi

Egy kétharmados többségű kormány működéséhez a politikai hibák elkerüléséhez szükségesek a demokratikus intézmények, a konstruktív és szakmai érveket felsorakoztató transzparens lobbi megbecsülése.

Országgyűlés munkáját a felkészült és érdemi hivatásos és transzparens parlamenti lobbi fémjelzi. A FIDESZ kormány megteheti, hogy időt fordítson az érdekek érdemi megismerésére, a magasszintű parlamenti lobbi döntéshozatalban való integrálására.

Magyarország 2011-ben a világ felé Európa képviseletét is megvalósító soros elnökséget tölti be.

Orbán Viktor miniszterelnök, Kövér László országgyűlési házelnök felkészült politikusok, akik ismerik a nemzetközi hivatalos lobbi jelentőségét és az európai transzparens lobbi gyakorlatot, Európa Parlamenti szokásokat.


Országbíró Zoltán a Magyarországi Hivatásos Parlamenti Lobbi Szövetség Elnökeként még augusztus első felében 10 pontos javaslat és kezdeményezéscsomaggal kívánja elősegíteni a magyar politikai döntéshozatal és a közszféra átláthatóságának javulását, amelyet a pártfrakciókhoz, a miniszterelnökhöz és a házelnökhöz küld meg kiegészítő indítványokkal.

Közvetlenül a választások után egyértelműen az erős és mélyreható politikai változások döntéseinek korszaka volt, ahol a jogalkotási részterületeket érintő kifinomult polgári és demokrata szemléletű, az állampolgárok életminőségére ható közérdek politika, a hivatásos érdekérvényesítő lobbi türelemmel viseltetett a nagy horderejű változásokra tekintettel.

Az őszi parlamenti időszak a Köztársasági Elnök, az Országgyűlés Elnöke megváltozott személyében egy új és várhatóan Európában példaértékű demokratikus politikai döntéshozatal feltételeit teremthette meg.
Új, bölcsességgel vegyes szemlélettel és a rendelkezésre álló parlamenti többséggel a demokrácia, az átlátható érdekérvényesítés és döntéshozatal megerősítése alapelvárás a választók részéről.

Magyarországon a hivatalos és transzparens lobbi tevékenység korrupció ellenes hatása megkérdőjelezhetetlen, ahogy a köztisztviselők és kormánytisztviselők, mindenkori kormánypolitikusok munkájának egyik értékelhető átláthatósági mutatója egyben.


Összegződött az elmúlt 4 év parlamenti és minisztériumi, hatósági lobbi tapasztalata, amely összegzés szükségképpen irányítja a figyelmet a múlt hibáira, a politikai feudalizmus történelemnek számító 20 éve alatt nehezen letisztuló magyarországi viszonyaira.


A transzparens parlamenti lobbi megerősítése közérdek, a Dániában, vagy éppen Brüsszelben kialakult gyakorlatok komoly irányt mutathatnak az országgyűlés egységesebb parlamenti lobbi gyakorlata érdekében.

Javaslatcsomag nem tartalmaz többet, mint a parlamenti lobbi négy évében megjelenő társadalmi jelzésekre adandó és adható hatékony és humánus válaszok lehetséges kereteit.(MTI/OS)

"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Vállalkozás ösztönzés a divat!

Megkérdeztük a szakembert Ön mire vállalkozik?

Mutyi ország

Buta vezetők nem hülyíthetik a népet sokáig, a forgó ajtó nem csak be enged, de adott esetben ki is penderít.

A saját ló dicsérete.

Eladni azt kell, és akár hazugsággal is felértékelni, agyon dicsérni, amitől meg akarok szabadulni.

Időfogság

Itt él-e a lélek?

Remény köde

versek

Miér vállalják a lehetetlent?

Légy politikus! Párt szekér toló!

Az USA mindig is erőszakos volt

Nevetséges ürügyek és hazugságok alapján ENSZ jóváhagyás nélkül indított katonai akcióik miatt kétségtelenül Amerika és Izrael váltak korunk legagresszívabb államaivá.

Politikai meggyőződés?

Nincs új a nap alatt!

Állam böcseleti aforizmák

1000 éves Tapasztalat, vélemény

Egyiptom két elnökjelöltje ellenségnek nevezte Izraelt

A nyugat által felkarolt demokratikusnak hirdetett arab forradalmak könnyen torkollhatnak káoszba, mint Líbiában, Egyiptomban vagy akár Szíriában, ami végül vallási restaurációt is eredményezhet.

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán