Bejelentkezés


Amerikai felforgatókat tartóztattak le Egyiptomban

2012-02-07 - Politaktika Szerkesztőség

19 amerikaiak mellett még 5 szerb, 2 német és 3 arab külföldit vádolnak Egyiptom stabilitásának aláásására tett kísérlettel.

Egyiptom mellett Oroszországban is felmerült az utóbbi napokban, hogy az ottani tömegmegmozdulások mögött külföldi felbujtó szervezetek húzódhatnak meg.

Az egyiptomi kormány 19 amerikai állampolgárt tartóztatott le, akik állítólag zavargásokat támogattak Mubarak elnök megbuktatása után. A hatóságok hétfőn összesen 43 személyt vádoltak felforgatással, akik közül állítólag 14 elhagyta az országot.

Az ENSZ amerikai nagykövete védelmébe vette a vádlottakat. ”Ezek az amerikaiak semmi rosszat sem tettek. Azt tették amit az amerikai és nemzetközi NGO (kormány-független) szervezetek tagja tesznek a világ különböző részein, támogatva a demokrácia fejlődését és a polgáriasodást,” jelentette ki Susan Rice.

Az egyiptomi hatóságok megtiltották a 43 gyanúsítottnak hogy elhagyják az országot. Hillary Clinton az USA külügyi államtitkára figyelmeztette az egyiptomi kormányt, hogy az USA felfüggesztheti a 2012-re ütemezett 1,5 milliárd dolláros segély folyósítását.

Egyiptomi részről azonban kifejtették, hogy az ügyet a bíróság fogja tárgyalni, amibe a kormány pont demokratikus alapon nem kíván beleszólni.
Az amerikaiak mellett még 5 szerb, 2 német és 3 arab külföldit vádolnak az ország stabilitásának aláásására tett kísérlettel.
A vádlottak bűnösségük megállapítása esetén maximum 7 év börtönbüntetésre számíthatnak.

Egyiptom mellett Oroszországban is felmerült az utóbbi napokban, hogy az ottani tömegmegmozdulások mögött külföldi felbujtó szervezetek húzódhatnak meg.

Magyarországon tavaly áprilisban egy amerikai jótékonysági magánalapítvány vezetője, Richard Field menekített ki Gyöngyöspatáról roma családokat a Magyar Gárda tábora miatt, majd májusban elhagyta az országot.
A cigánykérdés napirenden tartásával és elmérgesítésével kapcsolatban többször is felmerült a külföldi felbujtás lehetősége.

"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Vállalkozás ösztönzés a divat!

Megkérdeztük a szakembert Ön mire vállalkozik?

Mutyi ország

Buta vezetők nem hülyíthetik a népet sokáig, a forgó ajtó nem csak be enged, de adott esetben ki is penderít.

A saját ló dicsérete.

Eladni azt kell, és akár hazugsággal is felértékelni, agyon dicsérni, amitől meg akarok szabadulni.

Időfogság

Itt él-e a lélek?

Remény köde

versek

Miér vállalják a lehetetlent?

Légy politikus! Párt szekér toló!

Az USA mindig is erőszakos volt

Nevetséges ürügyek és hazugságok alapján ENSZ jóváhagyás nélkül indított katonai akcióik miatt kétségtelenül Amerika és Izrael váltak korunk legagresszívabb államaivá.

Politikai meggyőződés?

Nincs új a nap alatt!

Állam böcseleti aforizmák

1000 éves Tapasztalat, vélemény

Egyiptom két elnökjelöltje ellenségnek nevezte Izraelt

A nyugat által felkarolt demokratikusnak hirdetett arab forradalmak könnyen torkollhatnak káoszba, mint Líbiában, Egyiptomban vagy akár Szíriában, ami végül vallási restaurációt is eredményezhet.

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán