Bejelentkezés


A HM VEZETÉSÉNEK RÖVID - BOTRÁNYOS - RÖNTGENKÉPE, AVAGY: AZ "ÁLLATORVOSI KATONALÓ"

2010-04-01 - Politaktika Szerkesztőség

A HM gyanús ügyleteinek "agyonhallgatásában" konzekvensek voltak mind az érintettek, mind pedig a médiák.

Előfordult, hogy a csökkenő "operett" hadseregünkben 32 dandártábornok "feszített", egyetlenegy (úgy-ahogy) feltöltött dandárunkban!

A HM VEZETÉSÉNEK RÖVID - BOTRÁNYOS - RÖNTGENKÉPE,
AVAGY: AZ "ÁLLATORVOSI KATONALÓ" DIAGNÓZISA
(MAGYAR JUSTITIA BIZOTTSÁG LEVELESLÁDÁJA)



Bizottságunk már számos esetben szóvá tette, hogy a BKV ügy csupán a "jéghegy csúcsa", és elvonja a figyelmet a hasonló cipőben járó intézmények "szőnyeg alá sepert" botrányos dolgairól.
A HM gyanús ügyleteit többször is megszellőztettük, de az "agyonhallgatásban" konzekvensek voltak mind az érintettek, mind pedig a médiák.
A Czinege korszak botrányos dolgait követően, Göncz Árpád meleg szavak kíséretében, magas kitűntetéssel búcsúztatta el azt a Kárpáti Ferencet, aki a sereg fő-komisszárjaként mosta és mosatta a sereg állományának az agyát a marxista-leninista-sztalinista-rákosista-és kádárista maszlaggal.
Az első szabadon választott kormány honvédelmi minisztere,- a bárgyúnak mondható Für Lajos gyakorlatilag megerősítette pozíciójukban a régi banda tagjait, megjátszotta a mindentudó katonai vezetőt, és olyan személyeket is a helyén hagyott, akik már összepakolták a cókmókjukat, mert legszebb álmaikban sem számítottak arra, hogy nem lesznek páros lábbal kirúgva a HM-ből, amire alaposan rászolgáltak volna az előző érában végzett tevékenységükkel.
Für Lajos számos melléfogásainak és bűneinek egyike volt, hogy egykori politikai tisztet helyezett a Zrínyi Akadémia élére, bár sokan (szerény személyemet is beleértve) figyelmeztették, hogy nem lehet rendszerváltásról beszélni, ha a régi rendszer prominens párt-politikai vezetői az új rendszerben is vezető pozícióba kerülnek.
Fürnek nyugtalan álmai lehettek a légterünk semmilyen veszélyforrás elleni védelmének megerősítése miatt, és hallgatván HM-es "szakértőire" (minden magyarázatom ellenére) 830 millió dollárt dobott ki az ablakon 28 db MíG-29-es repülőgépekért, amelyekre annyi szükség sem volt, mint eszkimóknak a hűtőszekrényekre. Ma már csak egy-két példányuk képes hosszas előkészítés után elszakadni a földről, döntő többségük roncstelepre való.
A Varsói Szerződés Egyesített Fegyveres Erői főparancsnokának magyarországi helyettesét (Mórocz Lajos generálist) kinevezték a Hadtudományi Szakbizottság elnökévé Kosáry Domokossal egyetértésben, majd a szakbizottságba 24 (azaz huszonnégy) hajdani pufajkást "delegáltak", nehogy a jogfolytonosság csorbát szenvedjen.
Für Lajos és Raffay Ernő azt is (jóváhagyólag) tudomásul vették -, hogy a Hadtörténelmi Intézet és Múzeum állományába, valamint a külföldön dolgozó diplomáciai szervezeteinkbe, egykori politikai tiszteket ejtőernyőztessenek át, sőt megnyugtatták az érintetteket, hogy nem lesznek "tisztogatások".
Keleti György követte Für Lajost a honvédelmi tárca élén és annak nyomdokán haladva, megerősítette a HM állományát politikai tisztekkel, valamint pártbizottsági tagokkal. Majd Für dollárherdálását megirigyelve, további 450 millió dollárt "pengetett le" Minszkben, elavult (használt) harckocsikért és gyenge minőségű páncélozott szállító járművekért. Ezek egy része szintén rozsda-falatokká változott, másik része pedig (feljavításukat követően) az új iraki hadseregnek lett ajándékozva!
Keleti hadügyérsége alatt Lányi Zsolt készült betelepedni a HM-be, szövetkezett Wachsler Tamással egy katonai káderképző tanfolyam beindítására, sebtében összeállítottak egy "fantom" személyekből álló névjegyzéket, mellékelve a költségvetést (jegyzetek, könyvek, utazási és szállási költségek, előadói díjak, stb.), majd Wachsler kiügyeskedte Szabó Jánosnál (a Zrínyi Akadémián tevékenykedő, egykori politikai tiszt segítségével), hogy mintegy 5,5 millió forintot utaljanak ki számára (mindennemű számla vagy bizonylat nélkül)!
A pénz meglett, a tanfolyam lezajlását titok borította, a névjegyzékben szereplők közül senki sem került a HM-be! Szabó János,- az új honvédelmi miniszter, nem felejtkezett el Wachsler szolgálatairól, őt neveztette ki közigazgatási államtitkárnak, a Zrínyin "robotoló" Szabó János ezredest (névrokonát) pedig helyettes államtitkári pozícióba tuszkolta.
Érdemes megemlíteni, hogy Szabó János miniszter első nyilatkozata is azt tartalmazta, hogy nem lesz "tisztogatás" a seregben! Talán ez volt az egyetlen ígérete, amit be is tartott, bár (Torgyán tévés nyilatkozata szerint) "olyan lusta volt", hogy 100 megkérdezett ember közül egyetlenegy sem emlékszik a nevére vagy tetteire. Még azt is homály fedi, hogy miként jutott egy Gellért-hegyi lakáshoz röpke 4 év alatt, hiszen Budakeszin volt egy "takaros" családi rezidenciája.
Szabó Jánost Juhász Ferenc követte, akinek a katonai IQ-ja még elődeinél is alacsonyabb volt, ami már nem lebecsülhető teljesítménynek számít! Lakásszerzésről ő sem felejtkezett meg, nyilatkozataiban pedig permanensen emlegette a haderőreform szükségességét és végrehajtását. Ezzel ki is merült munkaköri tevékenysége.
Juhász helyét elfoglaló Szekeres Imre is hagyománytisztelő volt, 30 milliót költöttek szeszesitalokra (ő sem vetette meg a fogyasztását), Vadai Ágnes államtitkár 5.5 millióért utazgatott külföldre és feltűnő érdeklődést mutatott a kazah fegyveres erők iránt, de a francia Riviérát sem hagyta ki az utazási programjaiból.
Most pedig, Szekeres hadügyérsége alatt pattant ki az a botrány, amelynek bekövetkezte elkerülhetetlen volt(!) olyan dilettáns miniszterek miatt, akiknél egy továbbszolgáló kiskatona is többet tudott a honvédségről, mint a HM első számú vezetői.
A botrány szálai tehát Für Lajosig vezethetők vissza, aki az ún. olajszőkítés miatt sem rendelt el hatékony vizsgálatot, elengedte a korrupt tábornokok és főtisztek (Számvevő Szék által kivizsgált), tételesen kimutatott vagyontárgyainak vagy jogtalan pénzfelvételeinek megtérítését, szemet hunyt az átejtőernyőztetett pártmunkások új pozícióba helyezésén, sőt arról sem felejtkezett meg, hogy a hazánkat megszálló, majd kivonulásra kényszerülő szovjet csapatok parancsnokának (Silov tábornoknak) egy aranytőrt adjon emlékbe, mert talán emlékezett arra az egykori gesztusukra, amikor 1956-ban, a Debreceni Forradalmi Bizottságot (amelynek ő is tagja volt az MDP delegáltjaként), november 4-én a szovjetek letartóztatták és egy részüket repülőgéppel Kárpátaljára vitték (köztük Für Lajost is), de Komócsin Zoltán elvtárs (az MDP megyei első titkára) kérésére szabadon bocsátották, és felelősségre sem vonták, miközben a DFB elnökére halált, a többi tagokra pedig életfogytiglani vagy több éves börtönbüntetést kért az ügyész.
Nem lehet véletlen tehát, hogy Für Lajos által a Zrínyi Akadémia parancsnokának (és rektorának) kinevezett Szabó Miklóst, nyugállományba helyezését követően Szabó János ezredes, majd dandártábornok követte, aki (talán) felbátorodva a rendszerváltozást követő felelősségre vonás elmaradása miatt, bűnbandába társult és bemocskolta a Zrínyi Nemzetvédelmi Akadémia nevét, valamint foltot ejtett a Magyar Honvédség tábornoki és tiszti karának becsületére.
Ami persze a tábornoki kart illeti, a rendfokozati előléptetések vagy kinevezések területén is ordító hibákat követtek el egyes honvédelmi miniszterek, kosárszámra osztogatták a dandártábornoki sarzsikat "boldognak-boldogtalannak", Előfordult, hogy a folyamatosan és radikálisan csökkenő "operett" hadseregünkben 32 (azaz harminc két) dandártábornok "feszített", miközben egyetlenegy (úgy-ahogy) feltöltött dandárunk volt!
A Honvédelmi Bizottság elnökei (alelnökei és tagjai) nem álltak a helyzetük magaslatán, nem éltek a jogkörükkel és/vagy nem tudtak, illetve nem akartak tudni a jogsértő esetekről (előléptetésekről, objektumok eladásáról, "bevásárlásokról, "kéjutazásokról", az esztelen vagy rosszul szervezett leépítésekről, az etikátlanságokról). Dupla gázsiért, látszattevékenységet és alacsony hatékonyságú munkát végeztek!
Lehetetlen, hogy ne látták volna a milliók és milliárdok elherdálását, a "bandatagoknak" semmitmondó tanulmányokért kiutalt (rendszeres járandóságok) jogosulatlanságát, az egyes tanácsadók (főtanácsadók) semmittevését, a külföldi "szakembereknek" (a sereg "átvilágításáért" ???) kifizetett milliókat, a honvédségi objektumok őrzésének és védelmének "leadását" polgári őrző-védő szervek számára, a darabonként egymillió HUF értékű számítógépek beszerzését, stb., stb.
Mécs Imre valamint Szabó Miklós tábornok tájékozatlanságára jellemző, hogy vörösre tapsolták a tenyerüket, amikor Király Béla a Mindentudás Egyetemének keretében Münchhausen bárót meghazudtoló hazugságaival traktálta a hallgatóságát, majd a tévé csatornák révén a tévét nézők tömegét, - '56-os "hőstetteivel".
A fenti rövid felsorolás némi képet ad arról, hogy mire költötték az adófizetők pénzét a HM illetékesei, hogyan gondoskodtak hazánk védelméről és a haderő reform megvalósításáról. Dilettantizmusuknál csak az a bátorságuk volt nagyobb, hogy ilyen felelős beosztást elfogadtak és elhitették magukkal, valamint a közvéleménnyel, hogy hasznos munkát végeznek.
Szekeres még most sem érzi, hogy milyen felelősség terheli, és a fővárost tönkretevő, hazug, valamint vezetésre alkalmatlan Demszkyhez hasonlóan elvetette a lemondás gondolatát is. Lendvai pedig azt kárálja, hogy töretlen a bizalmuk a honvédelmi miniszterrel szemben. Anno dacumál Kovács, Medgyessy és Gyurcsány mellett is kiállt ez a hordószónok nőszemély, konzekvens, mint azok a betegek, akik pszichiátriai kezelésre szorulnak...
Április 11-én meg fogunk szabadulni ezektől a vérszívó, hazug, harácsoló és tehetségtelen személyektől! A választópolgárok többsége lefelé tartott hüvelykujjal dönti el megérdemelt sorsukat!

(Prof. Dr. Bokor Imre)
az MJB elnöke
"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Amerikai felforgatókat tartóztattak le Egyiptomban

19 amerikaiak mellett még 5 szerb, 2 német és 3 arab külföldit vádolnak Egyiptom stabilitásának aláásására tett kísérlettel.

Helyzetünkben megváltó e a demokrácia?

A jólétet nem a demokrácia, a gyerekmunka, a 12 órás munkanap, gyarmatok kirablása teremtette

Az IMF lecsapott Nigériára

A korrupció ellen a szabad pénzmozgások korlátozásával lehet küzdeni, de nem a szegénység és az adott ország függőségének fenntartásával. Az IMF-nél látszólag ezzel nincsenek tisztában.

Új vezérek támadnak!

Bálint György: Egy vezér margójára 1935 körül "Ha valakire, vagy a jelenségre ráismernek, az nem a véletlen műve!"

Botrány, korrupció törélelmi hagyománya

A választó tehetetlen? Aki hatalomba kerül, megvesztegethető lesz?

Ebül szerzett jószág, ebül vész el"!

A modern jogban is érvényes, ha a szerződés "érték aránytalan" vagy "félrevezetésen alapul" Semmis!

Alku a medve bőrére.

A szavazók isznak, jól berúgnak! Végül veszett medveként, barlangba szorulva morognak!

Farizeus múzeum!

Megszavazták, majd le Bős-Nagymaros építését! Valamelyik hülyeség volt! A kárt mi szenvedjük el!

Harc a demokráciáért - vagy valami másért?

Amerikai katonák a második világháború óta több mint 5 millió embert öltek meg idegen országokban, túlnyomó részt civileket.

Az Európai Unió 2012 évi követelései Magyarországgal szemben

Milyen gazdasági és politikai következményekkel járt eddig EU-s tagságunk,

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán