A szocialisták berúghatják a kirakatot
Egy névtelenséget kérő vezető szocialista politikus szerint Gyurcsány Ferenc teszteli őket, hogy meddig mehet el a frakcióban és a pártban.
Az MSZP vezető testületeinek a beleegyezése nélkül írta alá a pártelnök a koalíciós szerződés mellékletét? Egy szocialista politikus úgy véli, hogy a kormányfő azért dobta be most az ingatlanadót, hogy elterelje a figyelmet az egészségbiztosítás átalakításáról.
A Magyar Hírlap beszámolója alapján az MSZP egyik vezető testülete sem adta áldását az új típusú ingatlanadó bevezetésére. Ezt több a neve elhallgatását kérő szocialista politikus nyilatkozta a lapnak. Egyedül a párt parlamenti frakciójának helyettes vezetője, Kovács Tibor vállalta a nevét.
Kovács Tibor szerint a képviselőcsoport korábban azt az álláspontot képviselte, ne vezessenek be új típusú ingatlanadót a közeljövőben, és nem tud olyan határozatról, mely ezt az álláspontot módosította volna. - Igaz, szó volt róla, de végleges döntést nem hoztunk – árulta el Kovács Tibor.
Egy névtelenséget kérő vezető beosztású szocialista politikus azt nyilatkozta a Hírlapnak, hogy úgy véli Gyurcsány Ferenc kormányfő azért dobta be most az ingatlanadót, hogy elterelje a figyelmet egy másik ügyről, az egészségbiztosítás átalakításáról. A kormányfő szerinte ezzel a húzással próbálja átvinni a frakción, hogy a regionális egészségpénztárakba befektető magánbiztosítók kisebbségi tulajdonosként is érdemi beleszólást kapjanak az irányításba. - Úgy látom, tesztel minket a miniszterelnök, hogy meddig mehet el a frakcióban, a pártban. Csak meg ne lepődjön, amikor a képviselők nyári szünetükről pihenten visszatérve berúgják a kirakatot – mondta a lapnak a politikus.
Mint ismert Gyurcsány Ferenc és Kóka János vasárnap írta alá a koalíciós szerződés mellékletét, amelyben szerepel az értékalapú ingatlanadó bevezetése is.
Előzmények:
Újabb reformok
Ingatlanadó, új áfa-törvény, magán biztosítók, nyugdíjkorhatár emelés. Aláírta Gyurcsány Ferenc és Kóka János a koalíciós szerződés mellékletét.
Az ingatlanadó elutasítása teljes mértékű
Gyurcsány Ferenc is elismerte, hogy nincs költségvetési kényszere az új adónem bevezetésének.
Ellenzi a több-biztosítós modellt az MSZP?
A szocialista párt Társadalompolitikai Tagozata után, a Filló Pál vezette Munkástagozat is elutasítja a több-biztosítós egészségügyi modellt.
A magánbiztosítási üzletág ellen
Levél az országgyűlési képviselők számára. Szavazzanak „nem”-mel a törvényjavaslatra. Az aláírók között találhatóak az MSZP Társadalompolitikai Tagozatának tagjai és számos civil egyesület.
Nyomtatható változat
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Írjon ön is cikket!






