A Magyar Gárda válasza a rendbontóknak
Újabb 600 gárdista tett esküt a Szent Koronára.
„A Magyar Gárda továbbra is várja rendezvényeire a hasonló csőcseléket, mert rendzavarásaikkal újra és újra lehetőséget adnak arra, hogy az ország minden pontjára eljusson dinamikus fejlődésének híre.”
Szombaton a Magyar Gárda ismét bebizonyította, hogy az ellene
irányuló gyűlöletkampány eredménytelen volt, sőt, az ellenkező hatást érte
el. A gárdisták létszáma megduplázódott, újabb 600 gárdista tett esküt a
Szent Koronára. A rendezvény, ahogy az eddigi több száz rendezvényünk is,
méltóságteljesen, a bejelentésnek megfelelő keretek között zajlott.
Köszönet minden magyar honfitársunknak, akik a helyszínen velünk együtt
élték át a felemelő pillanatokat. Köszönet a gárdistáknak és a kadétoknak,
hogy vállalásukkal és fegyelmezettségükkel ismét tükröt tartottak a
magyarság alvó fele és hazánk magyargyűlölő csoportjai felé.
Ahogy az lenni szokott, ismét akadt hat-nyolc identitászavaros, szánni való
személy, akik megkísérelték elrontani az ünnepünket. A be nem jelentett,
kelekótya rendezvényük még bohózatnak is gyenge volt, de annyit mégis
elértek, hogy a médiában újra számtalan hazugság jelenhetett meg a Magyar
Gárdával kapcsolatban.
Tegnap este több médium is arról adott hírt, hogy az illető személyeket
gárdisták rugdosták meg és köpdösték le. Az ormótlan hazugságot az éj leple
alatt a legtöbb orgánum csendben javította, persze helyesbítést nem
közöltek. A Magyar Televízió Híradójának honlapján a közlemény kiadásának
pillanatában még mindig a hazug információ szerepel.
Fontos tudni, hogy a balliberális provokátorok akciójának idején a Gárda már rég elhagyta
a teret, a gárdisták onnan kb. 200-300 méterre álltak. Mivel azonban a
történelemben már történtek csodálatos események, kérjük a "takarítókat",
hogy mielőbb tegyenek feljelentést, hogy az igazság kiderülhessen.
Figyelemre méltó, ahogy egy be nem jelentett, nyilvánvalóan provokációs
szándékkal szervezett rendezvényt a sajtó nagyobb része úgynevezett
flashmob (villámgyülekezés) jelzővel illetett. Megható ez a tolerancia.
Érdekes, hogy a kifejezés a tévészékház ostrománál senkinek nem jutott
eszébe.
A Magyar Gárda továbbra is várja rendezvényeire a hasonló csőcseléket, mert
rendzavarásaikkal újra és újra lehetőséget adnak arra, hogy az ország
minden pontjára eljusson dinamikus fejlődésünk híre. Tapasztalataink
szerint egyébként Erzsébetváros utcái bűzlenek az utcán heverő
kutyagumitól. Itt a lehetőség egy rendkívüli, flashmob takarításra.
Vona Gábor
Elnök
Előzmények:
A Magyar Gárda harmadik országos avatási ünnepsége
A budapesti Hősök terén több száz avatásra váró gárdista tesz majd esküt március 29-én. A rendezvényen a Szent Korona tökéletes mása előtt tesznek majd esküt a gárdisták.
Hisztéria a Magyar Gárda körül
Szinte már mindenki véleményt nyilvánított a Gárdáról. Vona Gábor beperli a Gyurcsány Ferenc vezette kormányt. A kormánypártok és az MDF elítélte és elhatárolódott a szervezettől, Fidesz és a KDNP miniszterelnököt tette felelőssé a Magyar Gárda megalakulásáért, amelyet szerintük Gyurcsány Ferenc figyelemelterelésre és a hisztériakeltésre használ.
Megalakult a Magyar Gárda
A hétvégén zászlót bontott a Magyar Gárda. Köszönik szépen a kormánynak a médiatámogatást. „A Magyar Gárda felkiáltó jel kíván lenni! Üzen mindazoknak itthon és a nagyvilágban, akik nemzeti széttagoltságunkban, megtörtségünkben és megsemmisítésünkben érdekeltek.”
Nyomtatható változat
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Írjon ön is cikket!






