Bejelentkezés


A magyar energiaellátás biztonságáról és a Nabucco-projektről

2008-09-11 - Politaktika

Magyarország jelenleg a legkiszolgáltatottabb uniós tagállamok egyike.

Az SZDSZ és a Fidesz szerint végre érdemi politikai lépésekre van szükség ahhoz, hogy a Nabucco-gázvezeték megépüljön. Ezért mindkét párt úgy döntött, hogy a konszenzus megteremtése érdekében elfogadja az MSZP módosító javaslatait.

Kóka János (SZDSZ) és Németh Zsolt (Fidesz) hazánk energiaellátásáról tárgyalt.

Mint ismeretes, a Nabucco gázvezeték enyhítené mind Európa, mind Magyarország orosz gáztól való függőségét. 2007-es közép-ázsiai körútja során Kóka János is ugyanezt a szándékot erősítette. Ezt a fajta elkötelezettséget mutatta a Németh Zsolt nevével fémjelzett 2007-es határozati javaslat is.

A 2008 tavaszán megkezdett ötpárti tárgyalásokon néhány kérdésben azonban vita alakult ki. A liberális párt országgyűlési határozati javaslatot készített, amely Nabucco földgázvezeték előkészítésének és megvalósításának folyamatát segítő, eseti bizottság felállítását kezdeményezte. Az MSZP azonban jelezte, több ponton módosítaná az elképzelést. Az ezt követő tárgyalások során a Fidesz és az SZDSZ olyan közös álláspontra jutott, amellyel lényegében a KDNP és az MDF is egyetértett.

A találkozón Kóka János és Németh Zsolt egyaránt úgy vélte, hogy országunk gázellátása nem csupán energiapolitikai, hanem egyben geostratégiai és biztonságpolitikai kérdés is. A két politikus egyaránt kulcsfontosságúnak tartja, hogy hazánk a beszerzési források tekintetében is diverzifikálja gázellátását. Erre már csak azért is kiemelt szükség van, mert Magyarország jelenleg a legkiszolgáltatottabb uniós tagállamok egyike. A több lábon állást jelenleg csak a Nabucco gázvezeték megépítése képes garantálni, ezért a projekt megvalósítása nemcsak hazánk, de egész Európa stratégiai érdeke. Az elmúlt hetek kaukázusi konfliktusai alapján világos, hogy Oroszország gázszállítási monopóliumának megtörése Magyarország és az EU számára egyaránt fontos. A Nabucco Európa kiemelt közösségi energiaprojektje. Támogatása nem csupán megegyezik alapvető nemzeti érdekeinkkel, de egyben határozottan jelzi: Magyarország elkötelezett a közös európai energiapolitika megerősítése mellett.

Az SZDSZ és a Fidesz szerint végre érdemi politikai lépésekre van szükség ahhoz, hogy a Nabucco-gázvezeték megépüljön. Ezért mindkét párt úgy döntött, hogy a konszenzus megteremtése érdekében elfogadja az MSZP módosító javaslatait. Így tehát mind az öt parlamenti párt egyetértése megvan ahhoz, hogy a szocialisták javaslataival kiegészült határozati tervezetet a parlament ősszel a lehető leghamarabb napirendjére vegye, és ötpárti támogatással elfogadja.


Kapcsolódik:

Gyurcsány Ferenc nyáron távozik?
A Déli Áramlat gázvezetéket is felügyelő társaság vezetői székét kapná a miniszterelnök a Magyar Nemzet szerint.

Gáz, gáz, gáz!!!
Bush, Blair, Putyin, Gyurcsány, Orbán és Öszöd. Szemfölnyitás. A mostani morális, politikai és alkotmányos válság leglényege mindeddig ismeretlen volt a magyar nép előtt. Itt az ideje, hogy elmondjuk, mi történt. Magyarország valójában a világ közepe lett az utóbbi hónapokban, ha azt vesszük, hogy a nagyhatalmak vezetői melyik államra tekintettek a legtöbbször világtérképüket fürkészve.

Szerződés Oroszországgal
Megállapodás a Magyar Köztársaság Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya között a földgáz Magyar Köztársaság területén történő tranzitszállítását szolgáló gázvezeték megépítésével kapcsolatos együttműködésről.

Alibi külügyi politizálás?
Az év botránya a kormány energiapolitikája.

Oroszország fenyeget
- Megértettük egymást? - zárta indulatosan rövidre Orbán Viktorhoz intézett szavait az orosz nagykövet.

Magyarország a trójai faló?
A Gyurcsány-Putyin találkozót követően egyre nagyobb hangsúlyt kap az a kérdés, hogy Magyarország melyik gázvezeték megépítését támogatja. A magyar Parlamentben is téma volt a miniszterelnök múlt heti oroszországi látogatása, a legnagyobb ellenzéki párt természetesen támadja Gyurcsány Ferencet. Magyarország függő helyzetben van, hiszen gázfogyasztásának 85 százaléka Oroszországból érkezik.

Gyurcsány Moszkvában népszerű, Moszkva viszont nem Budapest
A magyar miniszterelnök Vlagyimir Putyinnal folytatott tárgyalásokat az orosz fővárosban. Azt továbbra sem lehet tudni, hogy Magyarország az EU által pártolt Nabucco, vagy a Kék Áramlat nevű gázvezeték megépítését támogatja. Orosz lapok szerint a magyar miniszterelnök gazdasági támogatásért folyamodott az orosz elnökhöz.

Túl nagy orosz barátság?

Sokak szerint az oroszok kimentek Magyarországról fegyverrel és visszajöttek pénzzel. A magyar gazadásági életet és a bal oldali politikai elitet egyre szorosabb szálak kötik Moszkvához.

Hozzászólások

Dr. Constantin Helios

2008-09-14 11:10:46
Magyarországon sok kihasználatlan energiaforrás van. A szakembereknek csak használni kellene az eszüket. Aki másra bízza lelkét, elviszi az ördög.
"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Vállalkozás ösztönzés a divat!

Megkérdeztük a szakembert Ön mire vállalkozik?

Mutyi ország

Buta vezetők nem hülyíthetik a népet sokáig, a forgó ajtó nem csak be enged, de adott esetben ki is penderít.

A saját ló dicsérete.

Eladni azt kell, és akár hazugsággal is felértékelni, agyon dicsérni, amitől meg akarok szabadulni.

Időfogság

Itt él-e a lélek?

Remény köde

versek

Miér vállalják a lehetetlent?

Légy politikus! Párt szekér toló!

Az USA mindig is erőszakos volt

Nevetséges ürügyek és hazugságok alapján ENSZ jóváhagyás nélkül indított katonai akcióik miatt kétségtelenül Amerika és Izrael váltak korunk legagresszívabb államaivá.

Politikai meggyőződés?

Nincs új a nap alatt!

Állam böcseleti aforizmák

1000 éves Tapasztalat, vélemény

Egyiptom két elnökjelöltje ellenségnek nevezte Izraelt

A nyugat által felkarolt demokratikusnak hirdetett arab forradalmak könnyen torkollhatnak káoszba, mint Líbiában, Egyiptomban vagy akár Szíriában, ami végül vallási restaurációt is eredményezhet.

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán