Bejelentkezés


A Kincsem Park nem eladó!

2008-07-17 - Néma Bob

Horváth Zalán beszéde az Élőlánc a Kincsem Parkért megmozduláson.

Az MNV Zrt. következetesen az ingatlan jobb hasznosítását célzó konstrukcióról beszél. Ők úgy gondolják, hogy a Kincsem Parkot eladják és majd valaki valamire hasznosítja, ami pénzügyi szempontból lehet gazdaságos, de a nemzeti vagyon, kulturális örökségünk ismét helyrehozhatatlan károkat szenvedne.

Kedves barátaim! Tisztelt lóversenyrajongók, lóbarátok és városvédők!

1827-ben gróf Széchenyi István azzal a gondolattal indította útjára a lófuttatást Magyarországon, hogy felpezsdüljön a társasági élet; kellemes környezetben találkozzanak a különböző társadalmi rendű és rangú polgárok, erősödjön az egészséges versenyszellem és nem utolsósorban fejlődjön a hazai lótenyésztés.
A legnagyobb magyarnak 10 évi munkájába került, mire engedélyt kapott az első versenynap kitűzésére, mert a császári udvar félt attól, hogy a versenypályára kitóduló néptömeg kiszámíthatatlan lesz.

Ez a félelem végül alaptalannak bizonyult, s elindult diadalútjára a pesti turf, ahogy akkor mondták, a „lovaspállyázás” intézménye, amely aztán az 54 versenyében verhetetlen Kincsem és az angol Derby győzelmet arató Kisbér révén világhírnévre tett szert.
Sorra alakultak az újabb és újabb lóversenypályák az országban, így Siófoktól, Debrecenig, Soprontól, Kisvárdáig több, mint tíz versenytéren találkozhattak a sportág szerelmesei egymással és a versenylovakkal. A díszpáholyban helyet foglaló cilinderes-zsakettes urak és kalapos-kosztümös hölgyek, a tribünön szórakozó, legszebb ruhájukban megjelenő polgárok, valamint az állóhelyek szerényebb anyagi helyzetben élő, de a lovak fantasztikus küzdelmét talán még nagyobb lelkesedéssel követő látogatói egyaránt ünnepnek tekintették a jelesebb futamok napját. A Király Díj, az Asszonyságok Díja, a Hazafi Díj és a többi kiemelt tenyészverseny tízezreket vonzott Budapestre, ahol már hetekkel a nagy versenynap előtt csak az esélyes lovakról cikkeztek az újságok.
1925-ben felavatták a mai Kincsem Parkot, 1933-ban megépült az akkori viszonyok között európai hírű Ügető a Kerepesi úton.

És most ugorjunk nyolc évtizedet az időben.

Ma, 181 évvel az első pesti lófuttatás után már nem kell a császári udvar engedélyét elnyernünk, hogy lóversenyt rendezhessünk, helyette a magyar lósportnak újabb, a létét fenyegető kihívásokkal kell szembenéznie:

A Kerepesi úti Ügetőpálya nincs többé. Ott, ahol egykor Api, Kabala és Butterfly aranyat érő patái kopogtak a homokon, ma egy ormótlan plaza terpeszkedik!
Az ügetőlovakat és az ügetőversenyeket átköltöztették az addig csak a galopp versenyeknek otthont adó Kincsem Parkba. A közönség nagy része azonban nem jött át. Hiszen az atmoszféra, a régi villanyfényes futamok hangulata, a zegzugos büfék, kis páholyok világa, a híres nagy fogadók és nagy fogadások emléke, mind ott maradt a Fiumei úti temető mellett és már csak a filmek kockái és a könyvek megsárgult lapjai őrzik az utókor számára, hogy egykor ott pezsgő társasági és sportélet folyt.

Most ne firtassuk, hogy a feláldozott Ügetőért cserébe kapott 3 Mrd forintot mennyire ésszerűen sikerült felhasználni, és hogy ez az összeg hogyan aránylik a Kerepesi úti terület valódi értékéhez képest. Ezen sajnos már késő keseregni. Ám hogy a hazai lósportot óriási veszteség érte, azt senki nem vitathatja.

Az utolsó versenyzésre alkalmas lóversenypálya így mára a Kincsem Park maradt.

Pontosan három évvel az új tribün, az felújított pályák és a frissen megépített istállók avatóünnepsége után ezért értetlenül és megdöbbenve állunk a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. nyilatkozatait hallva, melyek a Kincsem Park bezárásáról és a terület ingatlancélú értékesítésének lehetőségéről szólnak.

Az utolsó pesti lóversenypálya azonban nem lehet az ingatlanspekuláció martaléka!

Ennek az egykor hazánkban is fényesen tündöklő de évtizedek óta mostohagyerekként kezelt sportágnak a helyzetét hosszútávon csak egy széles társadalmi együttműködés tudja megmenteni, ezért három hónnappal ezelőtt útjára indult az Összefogás a Magyar Lóversenyzés Jövőjéért civil mozgalom, amely eddig az önök segítségével és a ti munkátokkal több, mint 15000 támogatót mondhat magáénak. Legfőbb céljaink elérésében számos szakmai szervezet, lovas egyesület, szövetség és városvédő, környezetvédő csoport támogat minket.

Alapvető különbség van az Összefogás és a Kincsem Park feletti tulajdonosi jogokat gyakoroló Nemzeti Vagyonkezelő felfogása között:

Nézzük, hogy vajon mi is a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. törvényben rögzített feladata?

„Az állami vagyon hatékony működtetése, állagának védelme, értékének megőrzése illetve gyarapítása.”

Az MNV Zrt. következetesen az ingatlan jobb hasznosítását célzó konstrukcióról beszél. Ők úgy gondolják, hogy a Kincsem Parkot eladják és majd valaki valamire hasznosítja, ami pénzügyi szempontból lehet gazdaságos, de a nemzeti vagyon, kulturális örökségünk ismét helyrehozhatatlan károkat szenvedne.
Hol van itt az értékmegőrzés, hol van itt a gyarapítás?

A lóversenyzés jövőjéért alakult Összefogás ezt egészen másként értelmezi:
Hasznosítás alatt mi azt értjük, hogy a Kincsem Park tovább szolgálja a szabadidő kulturált eltöltését minden állampolgár számára.
Legyen a Kincsem Park az emberek és a lovak nagy találkozóhelye, ahol félre tehetjük mindennapi gondjainkat, problémáinkat, és világnézeti meggyőződéstől függetlenül együtt hódolhatunk a telivérek és ügetők csodálatos versengésének.
Legyen a Kincsem Park a hazai lovas kultúra fellegvára, ahol bemutatkozhatnak a különböző lovas szakágak.
Legyen a Kincsem Park a szabadtéri kikapcsolódásra vágyók zöld szigete, ahol a hét minden napján találunk magunknak programot. Ahol gyermek és felnőtt egyaránt jól érezheti magát a koncerteket, előadásokat, műsorokat nézve-hallgatva. Ahol mindig találunk finom falatokat, jóféle italokat és vidám társaságot.

Legyen a Kincsem Park újra a pesti társasági élet üde színfoltja!

Kedves barátaim!

Sokan azt mondják, felesleges az erőlködés, úgy sincsen beleszólás a történésekbe. Nekik azt üzenem, ez óriási tévedés. Akik ma itt összegyűltünk, mi vagyunk az élő bizonyíték, hogy igenis érdemes felemelni a szavunkat, ha a döntéshozók egy számunkra elfogadhatatlan lépésre készülődnek. Az Összefogás a Lóversenyzés Jövőjéért civil mozgalomnak ez a rendezvénye csupán a bemutatkozás. Szeretnénk, ha mindenkihez eljutna az üzenet:
15000 elszánt rajongóval a háta mögött van egy fiatal és hozzáértő csapat, akiknek határozott elképzelésük van arról, hogy ezt a 181 éves hagyományt, Széchenyi István örökségét hogyan lehetne újra felvirágoztatni.

Ennek a folyamatnak az első lépése, hogy a Kincsem Park eladását minden eszközzel megakadályozzuk!

Ezért szerveztük ezt az élőláncos demonstrációt, jelezve, hogy figyelünk, árgus szemekkel vigyázunk az utolsó pesti lóversenypályára. Ebben kérem az Önök segítségét, a ti támogatásotokat, hogy együtt üzenjük a döntéshozók felé:

A KINCSEM PARK NEM ELADÓ!

loversenyzes.blog.hu


Kapcsolódik:

Figyelemfelkeltő élőlánc a Kincsem Park megmentéséért
Az utolsó működő hazai lóversenypálya és vele együtt a 181 éves magyar lóversenyzés végveszélybe került. Az 1925-ben épült és a mai napig évi száz versenynapon, ezer futamnak otthont adó Kincsem Park felelőtlen kiárusítását nem nézhetjük tétlenül!

"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Vállalkozás ösztönzés a divat!

Megkérdeztük a szakembert Ön mire vállalkozik?

Mutyi ország

Buta vezetők nem hülyíthetik a népet sokáig, a forgó ajtó nem csak be enged, de adott esetben ki is penderít.

A saját ló dicsérete.

Eladni azt kell, és akár hazugsággal is felértékelni, agyon dicsérni, amitől meg akarok szabadulni.

Időfogság

Itt él-e a lélek?

Remény köde

versek

Miér vállalják a lehetetlent?

Légy politikus! Párt szekér toló!

Az USA mindig is erőszakos volt

Nevetséges ürügyek és hazugságok alapján ENSZ jóváhagyás nélkül indított katonai akcióik miatt kétségtelenül Amerika és Izrael váltak korunk legagresszívabb államaivá.

Politikai meggyőződés?

Nincs új a nap alatt!

Állam böcseleti aforizmák

1000 éves Tapasztalat, vélemény

Egyiptom két elnökjelöltje ellenségnek nevezte Izraelt

A nyugat által felkarolt demokratikusnak hirdetett arab forradalmak könnyen torkollhatnak káoszba, mint Líbiában, Egyiptomban vagy akár Szíriában, ami végül vallási restaurációt is eredményezhet.

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán