Bejelentkezés


A Fidesz debreceni képviselőjét meggyilkolták

2007-04-10 - Politaktika

Brutális gyilkosság áldozata lett Balla Irma fideszes önkormányzati képviselő Húsvét szombatján.

Feltehetően rablógyilkosság áldozata lett az önkormányzati képviselő. Az 58 éves korában elhunyt debreceni helyi politikust fia találta meg szombaton délután az asszony belvárosi lakásában. A rendőrség közleménye szerint emberölés alapos gyanúja miatt indítottak eljárást, mivel a képviselő bántalmazás áldozata lett.

Kiszivárgott hírek szerint az asszony lakásának az ajtaja be volt zárva, vagyis a gyilkosnak kulcsa volt a lakáshoz, más források szerint rablógyilkosság történt. A februárban kiégett debreceni panelház éppen a brutálisan megölt képviselő körzetéhez tartozott és a tettes az adományként összegyűlt pénzt akarta elvinni. Az MTI úgy értesült, hogy a képviselő a helyi televíziók kamerái előtt vette át azt a félmillió forintot, amelyet a Fidesz debreceni önkormányzati frakciója gyűjtött a bajba jutottak megsegítésére.

A debreceni városházán döbbenten fogadták a hírt, nyilatkozni azonban senki sem szeretne a rendőrségi vizsgálat végéig. Balla Irma 1998 óta volt a Debreceni Közgyűlés tagja a Fidesz önkormányzati képviselőjeként. Debrecen megyei jogú város önkormányzata Balla Irmát saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek - közölte az önkormányzat kommunikációs tanácsnoka.

Balla Irma a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán matematika-fizika szakon végzett, majd a Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett matematika szakos tanári diplomát. Ezt követően megszerezte a Műszaki Egyetem közoktatási vezető szakképesítését is. Előbb általános iskolai, majd középiskolai tanárként dolgozott. 1996 óta rokkantnyugdíjas. 1998 óta volt tagja a helyhatóságnak, egyéni választókerületből jutott a testületbe.
A jelenlegi ciklusban az önkormányzat oktatási, szociális, valamint etikai bizottságában dolgozott. Két felnőtt gyermeke van.

A Szabad Demokraták Szövetségének debreceni önkormányzati képviselői: Gadus István és Kovács László, megdöbbenéssel értesültek Balla Irma tragikus haláláról - tartalmazza az SZDSZ-es képviselők közleménye, amelyet hétfőn juttattak el a távirati irodához. Mint írták, együttérzésüket és részvétüket fejezik ki Balla Irma családjának, rokonainak és barátainak.

"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Amerikai felforgatókat tartóztattak le Egyiptomban

19 amerikaiak mellett még 5 szerb, 2 német és 3 arab külföldit vádolnak Egyiptom stabilitásának aláásására tett kísérlettel.

Helyzetünkben megváltó e a demokrácia?

A jólétet nem a demokrácia, a gyerekmunka, a 12 órás munkanap, gyarmatok kirablása teremtette

Az IMF lecsapott Nigériára

A korrupció ellen a szabad pénzmozgások korlátozásával lehet küzdeni, de nem a szegénység és az adott ország függőségének fenntartásával. Az IMF-nél látszólag ezzel nincsenek tisztában.

Új vezérek támadnak!

Bálint György: Egy vezér margójára 1935 körül "Ha valakire, vagy a jelenségre ráismernek, az nem a véletlen műve!"

Botrány, korrupció törélelmi hagyománya

A választó tehetetlen? Aki hatalomba kerül, megvesztegethető lesz?

Ebül szerzett jószág, ebül vész el"!

A modern jogban is érvényes, ha a szerződés "érték aránytalan" vagy "félrevezetésen alapul" Semmis!

Alku a medve bőrére.

A szavazók isznak, jól berúgnak! Végül veszett medveként, barlangba szorulva morognak!

Farizeus múzeum!

Megszavazták, majd le Bős-Nagymaros építését! Valamelyik hülyeség volt! A kárt mi szenvedjük el!

Harc a demokráciáért - vagy valami másért?

Amerikai katonák a második világháború óta több mint 5 millió embert öltek meg idegen országokban, túlnyomó részt civileket.

Az Európai Unió 2012 évi követelései Magyarországgal szemben

Milyen gazdasági és politikai következményekkel járt eddig EU-s tagságunk,

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán