Bejelentkezés


A TI is vizsgálódik a lemondott német elnök ügyében

2012-02-22 - Politaktika Szerkesztőség

A politikusok az elvesztett bizalmat csak az átláthatóság növelésével nyerhetnék vissza.

Fontos a meghívások, ajándékok és utazások dokumentálásának szigorítása.

A Transparent International is vizsgálja a bukott német államelnök Christian Wulff ügyét, és a politikusoknak szánt adományok szabályozásának szükségességére hívta fel a figyelmet.
A pártok szponzorálását szerintük a jelenlegi 10 000 euró helyett már 2000 euró felett nyilvánossá kellene tenni, a képviselőknek szánt adományokat pedig tiltani kéne.
Német szövetségi szinten az 5000 euró feletti adományokról a parlament elnökének tájékoztatását javasolják illetve minden 100000 euró feletti adományról tájékoztatni kellene a közvéleményt.

A parlamenti tagoknak már most is számot kell adniuk az 1000 eurót meghaladó mellékállásaikról, a jogászoknak azonban nem kell említést tenniük ügyfeleikről, amit felháborítónak tart a szervezet.

Az átláthatósággal foglalkozó alapítvány kiemelt figyelmet szentel a lobbizás szabályozásának. Csak megfelelő meghatalmazások és a tevékenységet szabályozó egyértelmű rendelkezések akadályozhatják meg a visszaéléseseket, különösen a törvényhozásban. Az átláthatóság fokozásával válhatnak csak elkerülhetővé az érdek összeütközések, amit az adott törvény létrehozásában résztvevők tevékenységének dokumentálásával lehet elérni.

A meghívások, ajándékok és utazások szigorítása szintén fontos. Például jelenleg Németországban a képviselők ingyen utazhatnak a német vasúttal ami nem helyes.

A politikai szponzorálás sokkal nagyobb problémát jelent az adományoknál és mellékes juttatásoknál. A kormány kétévente közzé tesz egy listát, min felsorolásra kerülnek a szponzorok az adományaikkal. A legutóbbi jelentés szerint pl. 2009 és 2010 között 93 millió eurót tettek ki az adományok, aminek több mint két harmada az Egészségügyi Minisztériumba érkezett.
A politikusok és pártjaik azonban már korántsem ilyen nyomon követhetők. Az IT ajánlása szerint őket is a kormány gyakorlatnak megfelelően kötelezni kellene a szponzoraiktól kapott adományok közzétételére. Jelenleg ugyanis különösebb gond nélkül ’álcázhatják’ ezen bevételeiket a pénzügyi jelentéseikben.
A politikusok részéről itt a legnagyobb az ellenállás, pedig az elveszett bizalmat csak az átláthatóság növelésével nyerhetnék vissza, amihez viszont az adományaikkal és egyéb juttatásaikkal való elszámoltathatóság elengedhetetlen.

"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Vállalkozás ösztönzés a divat!

Megkérdeztük a szakembert Ön mire vállalkozik?

Mutyi ország

Buta vezetők nem hülyíthetik a népet sokáig, a forgó ajtó nem csak be enged, de adott esetben ki is penderít.

A saját ló dicsérete.

Eladni azt kell, és akár hazugsággal is felértékelni, agyon dicsérni, amitől meg akarok szabadulni.

Időfogság

Itt él-e a lélek?

Remény köde

versek

Miér vállalják a lehetetlent?

Légy politikus! Párt szekér toló!

Az USA mindig is erőszakos volt

Nevetséges ürügyek és hazugságok alapján ENSZ jóváhagyás nélkül indított katonai akcióik miatt kétségtelenül Amerika és Izrael váltak korunk legagresszívabb államaivá.

Politikai meggyőződés?

Nincs új a nap alatt!

Állam böcseleti aforizmák

1000 éves Tapasztalat, vélemény

Egyiptom két elnökjelöltje ellenségnek nevezte Izraelt

A nyugat által felkarolt demokratikusnak hirdetett arab forradalmak könnyen torkollhatnak káoszba, mint Líbiában, Egyiptomban vagy akár Szíriában, ami végül vallási restaurációt is eredményezhet.

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán