Tocqveille aranyköpései
Nehéz elképzelni, hogyan is tudnának jó vezetőt választani maguknak olyan emberek, akik végképp leszoktak önmaguk irányításáról.
A központi hatalom legyen bármily felvilágosult, bármily tudós, nem képes átfogni egy nép életének összes részleteit.
Nyomtatható változat
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Írjon ön is cikket!Tocqueville aranyköpéseiből
Be kell látnunk, hogy az emberek érzelmei általában mindig oda húznak, ahol az erő rejlik. Meghódított országokban nem sokáig él a hazaszeretet.
Ezeket, az embereket, kik már oly erősen függnek a központi hatalomtól, már hiába bízzák meg azzal, hogy időről időre megválasszák e hatalom képviselőit: szabad akaratuknak ez oly fontos, ám oly ritka gyakorlásában nem képes meggátolni gondolkodási, érzelmi, cselekvési képességének fokozatos elveszítését s azt, hogy lassacskán az emberi szint alá ne süllyedjenek! 952. old.
Hozzáteszem még, hogy hamarosan már arra is képtelenek lesznek, hogy még meglevő jelentős és egyetlen előjogukat gyakorolják…
Valóban nehéz elképzelni, hogyan is tudnának jó vezetőt választani maguknak olyan emberek, akik végképp leszoktak önmaguk irányításáról: az is teljesen hihetetlen, hogy egy szolga nép valaha is képes lenne liberális, energikus és bölcs kormányt megszavazni.
Mai valóságunkat köszönjük meg a Szovjetuniónak, és az Ő helytartóinak, a szocialista pártnak.
Mindig kérészéletű szörnyszülöttnek tartottam az olyan alkotmányt, amelynek az eleje köztársasági, továbbiakban viszont szélsőségesen monarchikus. A vezetők hibái, és a vezetettek ostobasága az ilyet hamarosan csődbe juttatnák, a nép, pedig ráunván képviselőire és önmagára is szabadabb intézményeket hozna létre, vagy hamarosan megtalálná az egyetlen urát, kinek lábai, elé borulhatna. 975. old.
A központi hatalom legyen bármily felvilágosult, bármily tudós, nem képes átfogni egy nép életének összes részleteit. Azért nem képes, mert egy ilyen munka meghaladja az emberi képességet. Ha mégis megpróbálja megalkotni és működtetni az oly különböző rugalmasságú rétegeket, az vajmi tökéletlen jár, vagy kimerül a haszontalan fáradozásban.
„Nincs Isten áldása a munkánkon” sírta el Szatmári János alsózsolcai paraszt villanyszerelő kollégám 1973-ban! A szocialista párt vezetése ennek felismerésére mikor lesz képes?
Az indiánok könnyelműsége közismert, és leküzdhetetlen a vadak ellenállhatatlan szenvedélye, hogy pillanatnyi szükségleteiket és vágyaikat azonnal kielégítsék. Hogy később milyen hasznuk lesz belőle, alig érdekli őket. Könnyen felejtik a múltat, a jövővel meg egyáltalán nem törődnek. Könnyű megjósolni, hogy civilizálódni sohasem fognak akarni az indiánok, vagy ha egyszer eljutnak odáig, hogy akarnak, túl későn fognak megpróbálkozni vele. Az indiánok nincsenek birtokában a civilizálódás elengedhetetlen feltételének (letelepedés, földművelés) de nagyon nehéz is volna elsajátítaniuk. (Miként a mi ”indiánjaink” sem.)
Az olyan emberek, akik, egyszer már a dologtalan, kalandos vadászéletet folytatják, szinte leküzdhetetlen ellenszenvet éreznek az állandó rendszeres munka iránt, amit a földművelés megkövetel. Az Észak amerikai bennszülöttek nemcsak rossznak tartják a munkát, hanem szégyennek is! Büszkeségük majdnem olyan makacsul küzd a civilizálódás ellen, mint a lustaságuk!
Megjelent a Kapuban! 2006
