Bejelentkezés


Amerikai és NATO csapatmozgások Szíria körül – újabb háború a küszöbön

2011-12-14 - Politaktika Szerkesztőség

Egy szíriai katonai konfliktus szikra is lehet a lőporral telített Közel-Kelet levegőjében.

A Szíriában történt tüntetéseknek és zavargásoknak eddig a becslések szerint mintegy 5000 halálos áldozata van, a probléma tehát mindenképpen sürgős megoldásra vár. Líbiában a NATO beavatkozással mintegy 30 000 ember vesztette életét.

Szíria lehet a következő áldozata a lendületben levő NATO és amerikai hadigépezetnek.
Líbiából tanulva a nyugat láthatóan most kevésbé bízza Szíria elnökének, Bashar al-Assad hatalmának megdöntését népi milíciákra és kétes hírű fegyveres szerveződésekre. A csapatmozgások alapján komoly nyugati katonai erőket vonultatnak fel a szír határ közelében mintegy gyűrűbe zárva az országot.

Az erős szövetségesekkel rendelkező Szíria jóval veszélyesebb terep a Kadhafi hóbortjai által elszigetelt Líbiánál. Bár Törökország NATO tagsága révén most a nyugat oldalán áll, a két ország mégis szorosabb kapcsolatot ápol egymással, ami azt jelenti, hogy egy Líbiához hasonló pusztítás török részről kizártnak tekinthető.
A gyors ütemben militalizálódó Irán és Oroszország erejét is nehéz lenne megbecsülni, és azt is hogy mennyire mernek konfrontálódni a nyugattal Szíria oldalán, mely szövetségesük elvesztése komoly csapást jelentene mindkettőjüknek.

A nyugat hadigépezete jelenleg még lendületben van, de ez a lendület az elhúzódó gazdasági válság miatt hamar elakadhat, és ez jelentős kockázatot jelent mind az újabb front megnyitását mind annak halasztását illetően.
Afganisztán, Irak és Líbia mellé begyűjteni agy Szíriát úgy, hogy még a másik három országot sem sikerült konszolidálni mindenképpen ámokfutás benyomását kelti.
Másrészt viszont a támadás késleltetése talán egy soha vissza nem térő alkalom elszalasztását jelentheti a nyugati globalisták terjeszkedési stratégiájának tükrében.

Jordániában az elmúlt napokban közel a szír határhoz váratlanul NATO katonák ütöttek tábort, és egyes források azt is tudni vélik, hogy az Irakból kivonuló amerikai csapatok a hazautazás helyett szintén ide érkeznek.
Egyidejűleg NATO és amerikai felügyelet alatt gőz erővel folyik a török csapatok kiképzése ugyancsak a szíriai beavatkozás szellemében.

A Szíriában történt tüntetéseknek és zavargásoknak eddig a becslések szerint közel 5000 halálos áldozata van, a probléma tehát mindenképpen sürgős megoldásra vár.
Líbiában a NATO beavatkozással mintegy 30 000 ember vesztette életét.
Egy szíriai katonai konfliktus ugyanakkor szikra is lehet a lőporral telített Közel-Kelet levegőjében.

Hozzászólások

békés gábor

2011-12-15 04:10:46
Feszegetik a pofonos ládát! Raktárak tele mára elavult harceszközökkel, fel kéne használni! Leselejtezni olyan ciki! Felesleges pénzkidobást leleplezi! Atombomba óta nem lehet háborút nyerni, csak ha hülye vagy elkezdeni! Ez a béke garanciája!
"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Vállalkozás ösztönzés a divat!

Megkérdeztük a szakembert Ön mire vállalkozik?

Mutyi ország

Buta vezetők nem hülyíthetik a népet sokáig, a forgó ajtó nem csak be enged, de adott esetben ki is penderít.

A saját ló dicsérete.

Eladni azt kell, és akár hazugsággal is felértékelni, agyon dicsérni, amitől meg akarok szabadulni.

Időfogság

Itt él-e a lélek?

Remény köde

versek

Miér vállalják a lehetetlent?

Légy politikus! Párt szekér toló!

Az USA mindig is erőszakos volt

Nevetséges ürügyek és hazugságok alapján ENSZ jóváhagyás nélkül indított katonai akcióik miatt kétségtelenül Amerika és Izrael váltak korunk legagresszívabb államaivá.

Politikai meggyőződés?

Nincs új a nap alatt!

Állam böcseleti aforizmák

1000 éves Tapasztalat, vélemény

Egyiptom két elnökjelöltje ellenségnek nevezte Izraelt

A nyugat által felkarolt demokratikusnak hirdetett arab forradalmak könnyen torkollhatnak káoszba, mint Líbiában, Egyiptomban vagy akár Szíriában, ami végül vallási restaurációt is eredményezhet.

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán