Bejelentkezés


Eltérített szomáliai segélyek

2010-03-11 - Politaktika Szerkesztőség

A Szomáliának szánt élelmiszer segélyek felét korrupt magán vállalkozók, helyi ENSZ alkalmazottak és iszlám milicisták térítették el.

A szomáliai Shabab kész a harcra

A Szomáliának szánt élelmiszer segélyek felét korrupt magán vállalkozók, helyi ENSZ alkalmazottak és iszlám milicisták térítették el, állítja egy ENSZ jelentés, éles kritikával illetve az ENSZ saját világ élelmezési programját (WFP), és független vizsgáló bizottság felállítását sürgetve.
A jelentés szerint az élelmezési program szerződései néhány befolyásos személy kezében összpontosulnak, akik kartelleket alkotva illegálisan értékesítik a segélyeket.
Az elosztó hálózatok, szállítók, fegyveres csoportok és helyi ENSZ alkalmazottakkal jelentős profitra tesznek szert.
A jelentés szerint 3 magánvállalkozó kapja a szállítási megbízások túlnyomó részét, akik egyben Szomália legbefolyásosabb és leggazdagabb emberei közé tartoznak.

A segélyek eltérítésével kapcsolatos vádak először 2009-ben merültek fel, az USA akkor lecsökkentette a Szomáliának biztosított alapot, attól tartva, hogy annak egy része az iszlám Shahab fegyveres csoport kezébe kerül.
Múlt hónapban a Shahab megtiltotta a WFP tevékenységét Szomáliában.
Az ügynökség támadásoktól tartva fel is függesztette tevékenységét az ország déli területein.
A szomáliai Shabab kész a harcra

Ali Mahmoud Rajhi, a Shabab csoport szóvivője kijelentette, hogy nem félnek az USA-tól, beleértve a fegyveres konfliktust, és hogy a tervezett amerikai katonai segítség csak elszántabbá teszi őket.
”Ez a döntés nincs hatással a Shahabra. Valójában csak megerősít minket abban, hogy jó úton járunk… ki fogunk tartani a hitetlen országok ellenségeskedése ellenére. Az amerikaiak meg akarnak ijeszteni minket. Csakhogy mi nem félünk,” nyilatkozta Rajhi.

”Ha Szomáliába jönnek, tudniuk kell, hogy akik 1993-ban harcoltak ellenük, és a testüket Mogadishu utcáin húzták keresztül, még itt vannak, és készek arra, hogy a holttestüket ismét keresztül húzzák [az utcákon],” tette hozzá.

Az USA régóta közreműködik a szomáliai kormánycsapatok kiképzésében, de most akár csapatokat is küldhet a főváros, Mogadishu megtisztításához. A szomáliai kormány mindenesetre üdvözölné a katonai segítséget az ország területeinek egy részén meglevő al-Shahab csoport ellenőrzésének felszámolásához.

A New York Times értesülése szerint az offenzíva néhány héten belül légi-csapásokkal és különleges alakulatok bevetésével elkezdődhet.

Az 1990-es évek elején történt amerikai katonai beavatkozás kudarccal végződött, amikor ENSZ erők is bevonásra kerültek a hadurakkal való összecsapásoknál.
A ”Mogadishu ütközetben” 1993 októberében, Mohamed Farah Aidid emberei egyetlen nap alatt 18 amerikai katonát öltek meg, néhányuk testét keresztül húzva Mogadishu utcáin.

Hozzászólások

Nagy Attila

2010-03-11 13:10:44
Úgy látom, hogy már a Politaktikára sem érdemes beküldeni írásokat, mert a zsidók itt is védettek lettek, a róluk szóló, vagy őket érintő cikkeimet itt sem közlik.
"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Amerikai felforgatókat tartóztattak le Egyiptomban

19 amerikaiak mellett még 5 szerb, 2 német és 3 arab külföldit vádolnak Egyiptom stabilitásának aláásására tett kísérlettel.

Helyzetünkben megváltó e a demokrácia?

A jólétet nem a demokrácia, a gyerekmunka, a 12 órás munkanap, gyarmatok kirablása teremtette

Az IMF lecsapott Nigériára

A korrupció ellen a szabad pénzmozgások korlátozásával lehet küzdeni, de nem a szegénység és az adott ország függőségének fenntartásával. Az IMF-nél látszólag ezzel nincsenek tisztában.

Új vezérek támadnak!

Bálint György: Egy vezér margójára 1935 körül "Ha valakire, vagy a jelenségre ráismernek, az nem a véletlen műve!"

Botrány, korrupció törélelmi hagyománya

A választó tehetetlen? Aki hatalomba kerül, megvesztegethető lesz?

Ebül szerzett jószág, ebül vész el"!

A modern jogban is érvényes, ha a szerződés "érték aránytalan" vagy "félrevezetésen alapul" Semmis!

Alku a medve bőrére.

A szavazók isznak, jól berúgnak! Végül veszett medveként, barlangba szorulva morognak!

Farizeus múzeum!

Megszavazták, majd le Bős-Nagymaros építését! Valamelyik hülyeség volt! A kárt mi szenvedjük el!

Harc a demokráciáért - vagy valami másért?

Amerikai katonák a második világháború óta több mint 5 millió embert öltek meg idegen országokban, túlnyomó részt civileket.

Az Európai Unió 2012 évi követelései Magyarországgal szemben

Milyen gazdasági és politikai következményekkel járt eddig EU-s tagságunk,

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán