Bejelentkezés


"Remélem, nem tud lelkiismeret-furdalás nélkül távozni a hivatalából"

2009-11-29 - Politaktika Szerkesztőség

Hol jogállam van, ott jogállam van. Nem kormányzati tolvajlás, nem politikai maffiauralom.

A tomboló korrupció és a rendőrterror kialakulásáért, csakúgy, mint a Gyurcsány(i)-puccsokért Önt (Sólyom László köztársasági elnök) vitathatatlan felelősség terheli…

Tisztelt Elnök Úr!

Hol jogállam van, ott jogállam van. Nem kormányzati tolvajlás, nem politikai maffiauralom, és államfőt sem szokás csalással, a titkos szavazatok nyílt ellenőrzésével(!) megválasztani. Mint Önt, Sólyom úr, az Ön köztársasági elnöksége alatt is a korrupció mocsarában fuldokló Magyarországon!

Immáron kilenc jogállam nagykövetének fogyott el a türelme és kormányaikkal egyeztetve szólították fel hazánk kormányát, parlamenti pártjait, azok gazdasági holdudvarával együtt, hogy fejezzék be saját népük és államkincstáruk nyílt fosztogatását. Mindnyájukat megdöbbenti ugyanis az, hogy az Ön által jogállamnak vélt banánköztársaságban nincs pályázat vagy közbeszerzés korrupció nélkül. Hát még ha tudnák, hogy Ön saját korábbi döntését megsemmisítve buktatta el hatszázezer választópolgár népszavazási indítványát, amely véget vetett volna a képviselők szabadrablásának! Nem csoda, hogy a trianoni rablók rendre megszégyenítik Önt, a saját országában is hiteltelenné vált embert, hol Erdélyben, hol Délvidéken, vagy éppen a komáromi híd közepén.

A tomboló korrupció és a rendőrterror kialakulásáért, csakúgy, mint a Gyurcsány(i)-puccsokért Önt vitathatatlan felelősség terheli a feladatuk ellátására alkalmatlan rendőri, bírói, továbbá ügyészi vezetéssel együtt, nem beszélve az Ön által kinevezett kormányfőkről, miniszterekről és államtitkárokról.

Már többször figyelmeztettem Önt arra, hogy a 2006. október 23-i rendőrterrort, a brutális bűncselekményeket nem lehet büntetlenül megúszni. Vajon miért nézi mindmáig tétlenül, hogy parlamenti felszólalásai ellenére sem tartóztatja le az ügyészség a tételes bűncselekményeket elkövető rendőri vezetőket a szemkilövő bűnözőkkel együtt, és miért nem szólította fel mindeddig távozásra a legfőbb ügyészt, az alkalmatlan rendőri vezetőket, ügyészeket, valamint a 95%-os tévedéssel ítéletet hirdető bírákat, elnök úr? Enélkül soha nem ismerjük meg azokat a gazember ügynököket és politikusokat, akiket lefizettek a Gripen-beszerzéseknél, akik osztoztak a Strabaggal, akik 100 milliárddal megkárosítva a magyar adófizetőket, kifosztották a Postabankot, akik az elmúlt 20 évben 22 ezer milliárd forintot, vagyis a teljes államadósságnak megfelelő pénz és vagyont raboltak el a magyar nemzettől, vagy akik a Zuschlag-bűnbanda kormány- vagy képviselő tagjaiként fosztottak ki minket.

Szégyen, amit Ön tett, de még inkább, amit nem tett meg a politikai korrupció és a rendszeresen elkövetett választási csalások ellen! Ön (is) hagyta, hogy idegen érdekeket képviselő brigantik és médiasakálok számolják fel Magyarországot, az Ön köztársasági elnöksége is kellett ahhoz, hogy a harmadik világ szintjére züllesszék közös erővel ezt a többre hivatott nemzetet. Remélem, nem tud lelkiismeret-furdalás nélkül távozni a hivatalából.

Balogh Gyula
MNSZ-elnök

Kuruc.info

Hozzászólások

Dr. Constantin Helios

2009-11-29 17:52:25
A hazudós és a nemzetre szégyent hozott miniszterelnökük sohase tudott volna a hatalomban randalírozni, ha nem lett volna hozzá cinkostárs, vagy inkább a bárgyúságukban elnéző szerencsétlen figurák. A budapesti parlament immunitását el kell utasítani, mert a büntetőjogi felelősségrevonásnak ez az egyik alapja. (Jómagam ezt nem tehetem, mert sem erkölcsileg, se jogilag nem ismerem el a budapesti parlamentet Magyar Parlamentnek, s a szélhámosságaikról hírhedt képviselőiket se választottam - lévén csak egy idegen a számüzetésem után, s nem is élek Magyarországon.) A legalitás és illegalitás határát markánsan meg kell húzni, s akkor az ítélkezés már egyszerű lesz a számos bűntetteket elkövetett gazemberek felett. - www.wall-street-palace.com
"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Amerikai felforgatókat tartóztattak le Egyiptomban

19 amerikaiak mellett még 5 szerb, 2 német és 3 arab külföldit vádolnak Egyiptom stabilitásának aláásására tett kísérlettel.

Helyzetünkben megváltó e a demokrácia?

A jólétet nem a demokrácia, a gyerekmunka, a 12 órás munkanap, gyarmatok kirablása teremtette

Az IMF lecsapott Nigériára

A korrupció ellen a szabad pénzmozgások korlátozásával lehet küzdeni, de nem a szegénység és az adott ország függőségének fenntartásával. Az IMF-nél látszólag ezzel nincsenek tisztában.

Új vezérek támadnak!

Bálint György: Egy vezér margójára 1935 körül "Ha valakire, vagy a jelenségre ráismernek, az nem a véletlen műve!"

Botrány, korrupció törélelmi hagyománya

A választó tehetetlen? Aki hatalomba kerül, megvesztegethető lesz?

Ebül szerzett jószág, ebül vész el"!

A modern jogban is érvényes, ha a szerződés "érték aránytalan" vagy "félrevezetésen alapul" Semmis!

Alku a medve bőrére.

A szavazók isznak, jól berúgnak! Végül veszett medveként, barlangba szorulva morognak!

Farizeus múzeum!

Megszavazták, majd le Bős-Nagymaros építését! Valamelyik hülyeség volt! A kárt mi szenvedjük el!

Harc a demokráciáért - vagy valami másért?

Amerikai katonák a második világháború óta több mint 5 millió embert öltek meg idegen országokban, túlnyomó részt civileket.

Az Európai Unió 2012 évi követelései Magyarországgal szemben

Milyen gazdasági és politikai következményekkel járt eddig EU-s tagságunk,

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán