Seress Mária névnapi ajándéka

Seress Mária névnapi ajándéka:
Leckét kaptunk az országgyűlési képviselőinktől.

Nem vagyok naiv, azért mégis bizakodtam. Közel 600.000 választópolgárral együtt, hogy az általunk választott képviselőknek nem szabad mindent. Különösen abban, hogy képviselőink nem hagyhatják figyelmen kívül a választók akaratát. Demokráciában élünk.

A baj csak az, hogy hazánkban, a mi demokráciánkban bár az Alkotmány szerint mindenki egyenlő, vannak azért egyenlőbbek. Az egyenlőbbekre más törvények vonatkoznak, mint a többségre. Az egyenlőbbek maguk határozzák meg a saját fizetésüket, a választások után az első parlamenti ülések egyikén, az egyenlőbbeknek sokáig nem kellett számlát adni a költségeikről. Az egyenlőbbek akkor is elszámolhattak költségeket, ha azok nem merültek fel, illetőleg az állami kiadás volt. Állami, önkormányzati fenntartású gépkocsival közlekedve számoltak el utazási költségeket, s mert ez a bevételük nem „fizetés” volt, hanem „költségtérítés” – számla nélkül –. Lakhatási költségeket számolhattak el akkor is, ha lakásuk volt Budapesten. Náluk ez törvényes volt, mert törvényt hoztak rá.

Seress Mária kezdeményezése után változott a helyzet. Nincs számla nélküli költségtérítés, most választókerületi pótlék van, s így a képviselők többet visznek haza, mint korábban. A választókerületi pótlék bevezetése a költségtérítés helyett pedig feleslegessé tette Seress Mária kezdeményezését.

Törvényt hoztak az egyenlőbbek arra is, ha mandátumok lejár, végkielégítést kapnak. Sokak szerint, amikor valakit megválasztunk, a választók és a képviselők között megbízás jön létre. Ennek értelmében a képviselő 4 évig képviseli a választókat, és a szerződés, a mandátuma határozott idejű, 4 évre szól.

No, ebben több helyen is téved a választó. Először is hiába szól meghatározott időre a mandátum, ez nem határozott idejű megbízás, tehát, ha nem választják őket újra, nekik – mert törvényt hoztak rá – végkielégítés jár. Az őket nem zavarja, hogy ha nem választják őket újra, az valószínűleg azért van, mert nem úgy dolgoztak, nem úgy képviselték a választókat, ahogyan azt a választók elvárták volna. Azaz nem jól végezték a munkájukat. Ha valakit, az átlagpolgár közül határozott időre alkalmaznak, nem jár neki végkielégítés, sőt ha nem a megbízója szája íze szerint végzi a munkáját, ha rosszul dolgozik, nemhogy végkielégítésre nem számíthat, hanem még kártérítést is fizethet, ha rosszul választ ügyvédet.

Másodszor, a választási törvény szerint a képviselők fele nem egyéniben, hanem pártlistán kerül a parlamentbe, így ezek a képviselők nem a választókat, hanem a pártot képviselik, s pártérdekek mentén szavaznak a Parlamentben. A képviselők másik fele ugyan egyéniben indul, de többnyire valamelyik párt támogatásával, így ők is együtt szavaznak a választás után megalakuló frakcióval. Tehát nem a nép, hanem a pártok demokráciáját éljük. Persze erre már akkor rá lehetett volna jönni, amikor kikiáltották a Magyar Köztársaságot a korábbi Népköztársaság helyett. De – mint sokan – akkor én sem jöttem rá, mekkora változást jelent, hogy már nem Népköztársaságnak vagyok az állampolgára.

Mégis, reménykedtem abban, hogy ezen lehet változtatni. Választott képviselőink azonban nem hagyták előjogaikat. Megvédték. Beszélnek ugyan – főleg évente a költségvetési törvény, és négyévente a választási kampány alatt – közteherviselésről, meg demokráciáról, meg arról, hogy a választók akaratának kell érvényre jutni, s ez ügyben néha korholják is kicsit őket, hogy ugyan menjenek már el, éljenek a demokratikus jogaikkal, és szavazzanak rájuk.

Aztán, ha ilyen Seress Mária félék, és még vagy 600.000 választó élni akar a népszavazásról szóló törvényben biztosított jogokról, hamar értésünkre adják, hogy nono, itt nem népi demokrácia van már, népszavazást csak akkor lehet tartani, ha azt valamelyik párt támogatja. Bár ma Magyarországon összesen nincs 600.000 bejegyzett párttag – nem úgy, mint az átkosban – csak azok számítanak, akiket az állam pártfinanszírozási törvény alapján támogat. A többi nem számít. Hiába vannak 600.000-en. Tessék tömörülni, pártot alapítani, kiegyezni velünk, akkor lehet. Egyébként nem.

Pártjaink a Parlamentben a választási ciklusok között hatalmas színjátékkal esnek egymásnak, leszedik egymásról a keresztvizet is, hazugoznak és árulóznak, de ha az előjogokról van szó, a szavazás mindig egyhangú. Most is: 341 igen, 4 tartózkodás.

A dolog attól mókás, ha tudnak nevetni rajta, hogy a népszavazási kezdeményezést úgy cselezték ki, hogy minden a jogszabályoknak megfelel, hiszen, ha nem így lenne, az Alkotmány Bíróság biztosan nem bólint rá, nem adja az áldását ahhoz, hogy 600.000 választópolgár véleménye figyelmen kívül hagyható. Ügyes? Vagy ügyeskedő?