Fizikusok megmagyarázták Roberto Carlos gólját
Tudósok francia csoportjának sikerült röppályát illeszteni Roberto Calos 1997-ben rúgott fantasztikusnak tűnő góljára, amit aztán egyenlettel is leírtak.
Eddig sok jártasabb ember emlegette úgy a gólt, mint ami dacol a fizika törvényszerűségeivel, de fizikusok bebizonyították, hogy nincs kivétel.
Fizikusok megmagyarázták Roberto Carlos hihetetlennek tűnő gólját.
Az 1997-ben Franciaország válogatottjának rúgott szabadrúgás olyan éles kanyart írt le, hogy még a fizika tudományában kevésbé jártas Fabian Barthez kapus is lemerevedett tőle, tanácstalanul nézve a labda pályáját, amíg az végül a kapujában landolt.
Most a ’New Journal Physics’ fizikus szaklap ad magyarázatot az eddig fantasztikus szerencseként emlegetett gólra.
Tudósok francia csoportjának sikerült röppályát illeszteni a labda útjára, amit aztán egyenlettel írtak le. Ez alapján bármikor meg lehet ismételni a gólt, mindenféle szerencse hipotézis nélkül (szél, nyomás változás, fű rugalmassága és hajlásszöge, stadion okozta térgörbület, közönség okozta hangnyomás stb. - szerk.)
Feltevésük szerint ehhez csak az kell, hogy a labdát messziről, megfelelő erővel és perdületet adva kell megrúgni.
Eddig sok jártasabb ember emlegette úgy a gólt, mint ”ami dacol a fizikával”, de fizikusok most végre megtalálták a gólt pontosan leíró egyenletet.
”Megmutattuk, hogy a forgó gömb pályája spirális,” nyilatkozta Dr. Christophe Clanet a kutatók vezetője, csigaházhoz hasonlítva a labda útját.
Roberto Carlos 35 méterről rúgta a gólt, és a labda által megtett spirális pálya nagy része jól kivehető volt. Ezért a fizikával dacoló éles szög, valójában a természet törvényei szerinti görbület. Dr. Clanet és David Quere lövedékek röppályáját tanulmányozták, amikor rájöttek felfedezésükre.
Kísérleteiknél vizet és műanyag labdákat használtak a ”probléma egyszerűsítéséhez”.
Ezzel a módszerrel kiküszöbölték a levegő turbulenciait és gravitációt, felfedve a forgó gömb tiszta fizikai útját.
”A focipályán valami közelit látunk ehhez az ideálisan spirális pályához, de a gravitáció módosítja az útvonalat,” magyarázza Dr Clanet.
”Elég erős lövéssel, ahogy Roberto Carlos csinálta, minimalizálni tudod a gravitáció hatását.”
Tudósok szerint a csodalövés esetében a távolság is döntő volt.
”Ha a távolság kicsi, a görbületnek csak az első részét látod. De ha elég nagy a távolság – mint Roberto Carlos gólja esetében – az egész pálya látható,” mondta dr. Clanet.
Nyomtatható változat
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Írjon ön is cikket!






