Bejelentkezés


Izraelben megkezdődik a Rachel Corrie halála miatti per

2010-03-10 - Politaktika Szerkesztőség

Az izraeli hadsereg szóvivője szerint a Rafah menekülttábor házait leromboló bulldózer vezetője nem láthatta vagy hallhatta a földsánc mögött levő lányt.

Valaminek meg kellett változnia a paranccsal…

Izraelben megkezdődhet a katonai bulldózer által 2003-ban megölt Rachel Corrie pere. A 23 évesen Gázában meggyilkolt amerikai békeaktivista perét szülei vitték bíróság elé.

Corrie akkor veszette életét, amikor társaival megpróbálta megakadályozni, hogy az izraeli hadsereg palesztinok házait rombolja le.
Szülei szerint lányuk halálának körülményei sohasem lettek kivizsgálva.

Corrie írásait halála után kiadták, és az az alapján készült színdarab a palesztinok jogaiért küzdő nemzetközi kampány egyik szimbóluma lett.

Az izraeli hadsereg szóvivője szerint a Rafah menekülttábor házait leromboló bulldózer vezetője nem láthatta vagy hallhatta a földsánc mögött levő lányt.

Corrie szülei magát a bulldózerek bevetését is jogszerűtlennek tartják olyan helyeken, ahol békeaktivisták vannak.
”Már hét éve, Rachel meggyilkolásától kérjük az alapos bírósági kivizsgálást,” mondja Rachel édesapja, Craig Corrie.
”Most végre bíróságra került az ügy, és természetesen tudni akarjuk a hiteles információkat [Rachel haláláról].”

Craig Corrie elmondja, hogy tudomása szerint a bulldózer sofőrje olyan utasításokat kapott közvetlenül lánya halála előtt, mely szerint ne hagyja, hogy az aktivisták megállítsák.
”Öt perccel később Rachelt megölték. Valaminek meg kellett változnia a paranccsal, és Rachel nem tudott erről a változásról.”

Rrachel az édesanyja szerint együttérző típus volt, aki a gázai eseményekkel kapcsolatban ”fel tudta nyitni az emberek szemét”.

Megtalált naplójából színdarabot írtak ”A nevem Rachel Corrie” címmel, amit szerte a világon bemutattak már, köztük a Nyugati Parton és Izraelben is.

A bírósági tárgyalásokra Haifában kerül sor.

"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Helyzetünkben megváltó e a demokrácia?

A jólétet nem a demokrácia, a gyerekmunka, a 12 órás munkanap, gyarmatok kirablása teremtette

Az IMF lecsapott Nigériára

A korrupció ellen a szabad pénzmozgások korlátozásával lehet küzdeni, de nem a szegénység és az adott ország függőségének fenntartásával. Az IMF-nél látszólag ezzel nincsenek tisztában.

Új vezérek támadnak!

Bálint György: Egy vezér margójára 1935 körül "Ha valakire, vagy a jelenségre ráismernek, az nem a véletlen műve!"

Botrány, korrupció törélelmi hagyománya

A választó tehetetlen? Aki hatalomba kerül, megvesztegethető lesz?

Ebül szerzett jószág, ebül vész el"!

A modern jogban is érvényes, ha a szerződés "érték aránytalan" vagy "félrevezetésen alapul" Semmis!

Alku a medve bőrére.

A szavazók isznak, jól berúgnak! Végül veszett medveként, barlangba szorulva morognak!

Farizeus múzeum!

Megszavazták, majd le Bős-Nagymaros építését! Valamelyik hülyeség volt! A kárt mi szenvedjük el!

Harc a demokráciáért - vagy valami másért?

Amerikai katonák a második világháború óta több mint 5 millió embert öltek meg idegen országokban, túlnyomó részt civileket.

Az Európai Unió 2012 évi követelései Magyarországgal szemben

Milyen gazdasági és politikai következményekkel járt eddig EU-s tagságunk,

A média robotosa

Egy minden hazugságtól, tulajdonostól független, toll Forgató és eszme szélmalmosokkal, szélhámosokkal harcoló!

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán