Bejelentkezés


Palibá nem egy Wulff

2012-02-19 - Comet

Nálunk a hülyeség erő.

Magyarország nem egy Németország.

Ma indítja a német államügyészség a vizsgálatot Christian Wulff lemondott német elnök ellen. Wulff a németek Palibája, de a mi Palibánk azért mégse egy Wulff.

A közelmúltban az a hír kezdett terjengeni a németek államelnökéről, hogy korábban visszaélt a hatalmával, valami filmes cégnek előnyt biztosított és viszont. Wulff nem sokat lacifacázott, hanem pénteken beadta a lemondását ami automatikusan véget vetett mentelmi jogának, az ügyészség pedig mindjárt meg is indítja a vizsgálatot, hiszen a nagykutyáknál nem lehet teketóriázni. Ez Németország, és ott ez a módja a Palibá féle vezetőktől való megszabadulásnak. Nem azért mert ott jobban haragszanak rájuk, hanem egyszerűen államvédelmi okok miatt, hiszen egy olyan vezető aki csalással érvényesül vagy visszaél hatalmával, ezen a szinten hatalmas károkat tud okozni. Persze nem kell félteni a németeket, ez a nagy pedánsság csak otthon érvényes rájuk, máshol vastagan tesznek a rendre, sőt német vállalatoknak külön keretük volt külföldi döntéshozók megvesztegetésre, de ez egy másik történet. Saját asztalra nem sz.runk, és ez az egyszerű szabály az egyik garanciája a németek vezető szerepének mind Európában mind a nagyvilágban.

Nálunk pont a fordítottja igaz, azaz sz.runk a saját asztalunkra, és ettől egyre elviselhetetlenebbül büdösödik az ország, amihez mi már hozzászoktunk, de Európát egyre jobban zavarja.
”Majd megunják, azt hazamennek” volt Gyurcsány Ferenc magyar fődemokrata reakciója a hazugságai ellen tiltakozó megmozdulásokra, és valami hasonló lehet a stratégiája Schmitt Pálnak is, máskülönben miért sunnyogna, a jogi megmérettetés helyett. Nálunk a lebukott politikus még egyáltalán nem bukott politikus.

Brüsszelt nevezte Orbán Viktor a demokratizmus központjának, ami ugye nem a szomszédban van, és ezzel frappánsan meg is válaszolta, miért van a mi demokráciánk olyan messze a nyugatitól. A logikai gikszer csak ott van, hogy a németek viszont jóval közelebb vannak, sőt bizonyos szempontból itt vannak az országban, tehát az ő demokráciájukhoz illene közelebb lennünk.

Persze nem lehet mindent Schmitt Pál nyakába varrni, mert bár ő nem egy Wulff, de azért Magyarország sem egy Németország, és valahol addig örüljünk amíg így van, bár a gazos udvarra jócskán ráférne a gyomlálás.

Németországban például büntetik a pénzkimentést, Magyarországon ellenben az nem is számít igazi vállalkozónak aki ne rendelkezne offszhore számlákra mentett vagyonnal, és ebben nem csak a politikusok járnak az élen de maga a Magyar Nemzeti Bank igazgatója is.
Németországban foggal körömmel védik a hazai ipart. Kint élő ismerősöm pl. szívesen vett volna magának japán autót, de azzal nem mehetett volna munkába, mert a parkolóban rögtön kiszúrták volna, és nem azért mer snassz, hanem mert a német autógyárak nagy riválisától van. A nemzetközi nagy kereskedelmi láncok sem tudtak gyökeret verni übermenschéknél, és nem azért mert nem akartak, hanem mert olyan rendeletekkel kínálták meg őket, amitől mindjárt el is ment a kedvük a boltnyitástól.
Nálunk ezzel szemben arra vágtak fel vezetőink, hogy itt 2-3 év alatt megtérül a befektetés. Az isten barmai… Most meg lehet nézni mink maradt.

Na de visszatérve Palibára, tőle azért valahogy többet várt volna az ember. Vannak akik élből nem csípik pojáca fellépési stílusa miatt, de hát azért mégis egy olimpiai bajnokról lenne szó. Miért baj, ha valaki aki már bizonyított, ezt a megjelenésével is éreztetni tudja? Palibá anno lekardozta a fél világot és ez azért nem semmi.
A baj nem a megjelenéssel van, hanem a szituval.

Palibá azt írta a hitvallásában hogy, legyen béke, egyetértés, meg még valami (nem tommi). Hogyan legyen béke meg egyetértés, ha maga a köztársasági elnök egy csaló?
Mondhatná persze hogy ”valóban hibáztam, bár akkor ennek nem láttam a súlyát, de most ezen hiba miatt felajánlom lemondásomat, mert egy köztársasági elnöknek példamutatónak és feddhetetlennek kell lennie.”

Ehelyett sunnyog, és a körötte legyeskedő siherehadra hallgat. ”Ugyan Palikám, nehogy má ez a semmiség miatt bedobd a törölközőt. Keményebb legény vagy te annál.”
Mert nálunk a hülyeség erő. Mert aki hülyeséget csinál és még sincs felelősségre vonva, attól jobb félni. Nem véletlen, hogy ügyét egyszerűen nem meri kivizsgálni az egyetem, és ezt be is jelentik. (Azonnal ki kéne rúgni a dékánt a tehetetlen bagázsával együtt, ugyanis képtelen ellátni a feladatát)

Ameddig nem tiltották le szösszenetemet a Youtube-on sokat csörtéztem németekkel, és el kell ismernem hogy egy dologban igazuk volt. Azt mondták hogy az a bajom, hogy irigykedek rájuk, mert náluk nem olyan korrupt a vezetés mint nálunk, de mi magyarok ezt csak magunknak köszönhetjük.

Most tényleg irigykedem rájuk, mert Palibá nem egy Wulff. De ezt legalább annyira nekik köszönhetjük, mint magunknak…

Hozzászólások

Alex Cross

2012-02-20 08:42:27
Palibá ne magyarázkodjon, hanem mondjon le és kérjen bocsánatot a magyar társadalomtól, amiért bárgyúságával és hatalomhoz való ragaszkodásával nem csak magát, de népét is lejáratta.
"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Vállalkozás ösztönzés a divat!

Megkérdeztük a szakembert Ön mire vállalkozik?

Mutyi ország

Buta vezetők nem hülyíthetik a népet sokáig, a forgó ajtó nem csak be enged, de adott esetben ki is penderít.

A saját ló dicsérete.

Eladni azt kell, és akár hazugsággal is felértékelni, agyon dicsérni, amitől meg akarok szabadulni.

Időfogság

Itt él-e a lélek?

Remény köde

versek

Miér vállalják a lehetetlent?

Légy politikus! Párt szekér toló!

Az USA mindig is erőszakos volt

Nevetséges ürügyek és hazugságok alapján ENSZ jóváhagyás nélkül indított katonai akcióik miatt kétségtelenül Amerika és Izrael váltak korunk legagresszívabb államaivá.

Politikai meggyőződés?

Nincs új a nap alatt!

Állam böcseleti aforizmák

1000 éves Tapasztalat, vélemény

Egyiptom két elnökjelöltje ellenségnek nevezte Izraelt

A nyugat által felkarolt demokratikusnak hirdetett arab forradalmak könnyen torkollhatnak káoszba, mint Líbiában, Egyiptomban vagy akár Szíriában, ami végül vallási restaurációt is eredményezhet.

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán