Bejelentkezés


Az Orbán rezsim

2011-07-20 - Comet

Orbán rezsimje idegen érdekeket szolgál.

Miután a Gyurcsány banda szétlopta amit még lehetett, és porig alázták a nemzetet, Orbánnak nem kellet nagyon megerőltetnie magát ahhoz, hogy a hozzá menekült társadalom kétségbeesését kihasználva rezsim építgetésbe kezdjen.

Lázár János fideszes frakcióvezetőnek kellett felvilágolnia a KDNP-t arról, hogy nem koalíciós kormányban vannak.
Magyarán a KDNP egy nulla. Lázár híres az ostoba és nyers megnyilvánulásairól, a mostani is ilyen volt annak ellenére hogy a valót mondta. A Fidesz diktátuma ugyanis nyers valóság, mégha ennek hangoztatása ostobaság is.

Ha valaki még mindig nem értené, Magyarországot a rendszerváltás ürügyén kifosztották, mégpedig a rendszerváltók közreműködésével, köztük a Fidesszel. A háború után a lakosság több évtizedes kőkemény munkával teremtette meg azt a gazdasági alapot, amit a fiatalabb generáció ma már elképzelni sem tud, és ami 20 év alatt porladt el az egymást váltogató kormányok kezei alatt.
A magyar politikusok azért hazudnak, mert ez akarják eltussolni, rezsim pedig azért kell, mert már nem csak a nyugdíjasok félnek a holnaptól.


Orbán rezsimje idegen érdekeket szolgál

Rendszerváltáskor a politikai elit, mint már annyiszor a történelem folyamán, ismét cserbenhagyta az országot. A törökök, osztrákok, németek, oroszok után a változatosság kedvéért, most az új világrendet hirdető nyugati gyarmatosító összefonódások szolgálatába szegődtek. Ez az összefonódás lényegében a Rockefellerek és Rotschildok köré szerveződő félig titkos oligarchiális képződmény, ami nem kisebb célt tűzött ki, mint a világkormány létrehozását saját irányítás alatt. Olyan agyon dokumentált és nyilvánvaló tényről van szó, amit ma már nem lehet titkolni.

A rendszerváltás óta minden magyar kormány ennek a susmus összeesküvésnek az igényeihez alkalmazkodott.
Az ország a Bilderberg csoport és a vele szorosan együttműködő nemzetközi cionista hálózat játékszerévé vált. Fontos leszögezni, hogy Rockefellerék nem egy demokratikus világkormányt képzeltek el, hanem egy totalitáriust, ahol a dolgozó vagy szolga kasztnak esélye sincs az uralkodó réteg igájától való szabadulásra.
A jelenlegi pátriárka David Rockefeller nyilatkozataiból, valamint számtalan dokumentumból és tényből ez egyértelműen következik.

Az új világrend lényege tehát a társadalmak és nemzetek polarizálása, az uralkodó összefonódás hatalmának stabilizálása, az elnyomottak függőségének elmélyítése. A jelenlegi európai és amerikai válságok lényegében ezt a polarizációt mélyítik el. Érdemes megfigyelni, hogy mindenhol a lakosság szociális ellátottságán spórolnak, az átlagemberek zsebeiben kotorásznak, és véletlenül sem nyúlnak a ’nagy halak’ összeharácsolt vagyonához.

Az új világrendet azonban saját stratégiája sodorja végzete felé, mert a tömegek manipulálásával és kiszipolyozásával a rendszer instabillá vált, ill. a kívül maradó országok relatíve megerősödtek. A hódítás eszközeként használt korrupció és erőszak, belülről rágja szét az EU és az USA alapvető gazdasági struktúráit.
Ugyanakkor világszerte rohamosan nő azok száma, akik tudatára ébredtek a nagy átvágásnak. Ma már bárhol elszakadhat a lánc.

Orbán Viktor rezsimje ebbe a képbe illeszkedik, mégpedig meglehetősen előreszaladva.
Miután a Gyurcsány banda szétlopta amit még lehetett, és porig alázták a nemzetet, Orbánnak nem kellet nagyon megerőltetnie magát ahhoz, hogy a hozzá menekült nép rinyálását kihasználva rezsim építgetésbe kezdjen. Mégpedig ahogy a nagykönyvben írva vagyon.

A Bilderberges és cionista dominancia a politikai tendenciák mellett konkrét személyeken is tetten érhető.
A cionista Fekete János hozta be a Bilderberges érdekeltségű IMF-t, majd adósította el az országot a 80-as években, mielőtt Izraelbe távozott.
Az ellenzéket a cionista Bilderberges Soros György pénzelte és képeztette ki ugyancsak a 80-as évek második felében. Erről ő maga is beszámolt . Orbánt és Kövért is a jó öreg Soros -bá taníttatgatta.

A Bilderberges Surányi György az ország aranykészletét tüntette el, mintegy 60 tonnát.
A Bilderberges Bokros Lajos próbálta meg először legatyásítani a lakosságot, de már Hornéknak is fájt amit művelt, ezért menesztették. (Megszorítások ide vagy oda, Bokros azért szemrebbenés nélkül vágta zsebre a 10 milliós végkielégítését.)
Bilderbergesek még Járai Zsigmond, Kádár Béla, Kassai Róbert és Orbán örökös külügyminisztere Martonyi János is.

Ismertebb korporésönök közül az IBM, Xerox, Shell, Nokia, Daimler, Unilever, Raifeissen, Microsoft, Google, stb sütögeti még gesztenyéjét az üst körül.

A Fidesz testvérpartja, az apartheid Izrael Likud pártja háborús bűnösökkel az élén. Az Izraelben kitüntetett Német Sándor Hit gyülekezete nem véletlenül vétetett fel a hivatalos vallások közé, a keresztyény ’koalíció ’ nagy bánatára. A cionista lobbit könnyű lekenyerezni a zsidó Jeruzsálem sorsszerűségének hangoztatásával, és a lobby keze messzire elér.

Mennyre kopírozza Orbán Rákosit? Mivel analóg a két felállás, azaz mindkét rezsim idegen hatalom szolgálatába szegődött, nagyon. A fő díszletek pedig a sztálinista Nagy Imre és az amerikai Ronald Reagen szobrai.
Vigyázat nem bohózat, legalábbis nem annak szánták.
Sztálin az orosz kommunizmust erőltette az országra, Reagen az amerikai vadkapitalizmust. Hogy melyik ártott többet, azon lehetetne vitatkozni. A kettő közt a lényeges különbség, hogy az egyik szobrát már ledöntötték.

A párhuzamok természetesen itt nem érnek véget. Orbán ugyanúgy megsarcolja a társadalmat ahogy Rákosi tette, csak ő nem a padlást söpri le, hanem különféle ürüggyel a megtakarításokra próbál rátenyerelni.
Munkatábor helyett most közmunkaprogramok lesznek, és értelmiségiek reklámozzák milyen jó egyetemi végzettséggel éhbérért segédmunkát végezni, míg 8 általánossal és kellő helyezkedéssel akár sztárbrókerségig is viheti az ember.
Ez a liberalizmus, legalábbis a magyar változata.

A rendőrség karhatalmi és pénzbegyűjtő szerepe tovább erősödik (emelkedő bírságok). Az ötvenes években Nagy Imre az ávósok rendőrségbe pumpálásával ért el hasonló hatást.
Kádár túl puhány volt a társadalom irányában az állami vállalataival ill. szociális juttatásaival, valamint túl szigorú a szélhámosokkal szemben, akik könnyen kerülte akkortájt rács mögé.
A rendszerváltás óta mintha ez fordítva lenne.

Orbán részben kényszerpályán van, de ezen a kényszerpályán láthatóan egyre jobban érzi magát, pedig nem kéne.
Karl May és Fenimore Cooper után Mussolinitől is olvashatna valamit. A biográfiáját feltétlenül…

"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Vállalkozás ösztönzés a divat!

Megkérdeztük a szakembert Ön mire vállalkozik?

Mutyi ország

Buta vezetők nem hülyíthetik a népet sokáig, a forgó ajtó nem csak be enged, de adott esetben ki is penderít.

A saját ló dicsérete.

Eladni azt kell, és akár hazugsággal is felértékelni, agyon dicsérni, amitől meg akarok szabadulni.

Időfogság

Itt él-e a lélek?

Remény köde

versek

Miér vállalják a lehetetlent?

Légy politikus! Párt szekér toló!

Az USA mindig is erőszakos volt

Nevetséges ürügyek és hazugságok alapján ENSZ jóváhagyás nélkül indított katonai akcióik miatt kétségtelenül Amerika és Izrael váltak korunk legagresszívabb államaivá.

Politikai meggyőződés?

Nincs új a nap alatt!

Állam böcseleti aforizmák

1000 éves Tapasztalat, vélemény

Egyiptom két elnökjelöltje ellenségnek nevezte Izraelt

A nyugat által felkarolt demokratikusnak hirdetett arab forradalmak könnyen torkollhatnak káoszba, mint Líbiában, Egyiptomban vagy akár Szíriában, ami végül vallási restaurációt is eredményezhet.

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán