Bejelentkezés


Orbán fasizmusa kevés Európában

2011-03-08 - Alex Cross

Nem cél az EU-ból való kilépés, de az EU gyarmati státusza sem lehet cél, és ezt Brüsszellel is tudatni kell. Meg azt is, hogy lehet hogy Orbán rutintalan, de ahogy elvágták a soros elnökségét, az nem csak rá, hanem a magyar tagállamra nézve is sértő.

A magyar gazdaságot a politikai vezetés züllesztette le a liberális szemléletével, ami az uram-bátyám kapcsolatok, gazdasági bűncselekmények és visszaélések elburjánzásához vezetett.

Március 11-én üléseznek az euro-zóna vezetői – Orbán Viktor nélkül. A német-francia harmonizációs felvetésről tárgyalnak majd, amit Orbán soros elnökként próbált megtorpedózni, bár pont Magyarország az egyik olyan ország, amelynek igen csak nagy szüksége lenne a harmonizációra. Orbánnak mint az EP soros elnökének legalább meghívottként ott lenne a helye, de valamiért inkább a lengyel miniszterelnököt hívták meg. Az Európa Tanács Líbia helyzetét tárgyalja majd rendkívüli ülésen, de közel sem biztos, hogy Orbán elnökölhet.
Ez annyit jelent, hogy a nagy dirrel-durral beharangozott magyar EP soros elnökségi lehetőség lecsengett, Orbán másfél hónap alatt lenullázta státuszát.

Orbánnak azzal mindenképpen illene tisztában lennie, hogy baklövéseivel nem csak magát járatja le, hanem hazáját is.

Orbán Viktornak fogalma sincs mi zajlik körülötte. Neki nem az a dolga, hogy a parlamentben Gyurcsány Ferenccel bohóckodjon, vagy az EP gyűléseken Don Quiote-t játsszon. (A Gyurcsány féle szélhámosokat a meglevő jogszabályok alapján bíróság elé lehet állítani, és ezt nagyon jól tudják a Fidesznél.)
Neki kőkeményen és következetesen kéne képviselni a magyar érdekeket, kompromisszumokra törekedve, de pontosan tudva a határokat, ahol azoknak nincs helye.

Magyarországot kifosztották, gazdaságát szétverték, ill. megszállták, az ország lényegében gyarmati szinten vegetál. Orbánnak nem ezt a gyarmati állapotot kell védenie, még ha nyugat-európai barátai erre is tanították, hanem ebből kéne kitörni. Amikor a németek és franciák harmonizálni akarnak, akkor meg kéne ragadni a lehetőséget, hogy igen, de ahhoz előbb a németek adják vissza az ország elbitorolt kereskedelmét, pénzintézeteit stb.
Tudni kell, hogy a német gyárak külföldre telepítése már a németeknek sem jó, tehát meg lehetne ragadni az alkalmat.

Ehhez persze fel kéne tárni a magyar gazdaság gyenge pontjait. A magyar gazdaságot a politikai vezetés züllesztette le a liberális szemléletével, ami az uram-bátyám kapcsolatok, gazdasági bűncselekmények és visszaélések elburjánzásához vezetett. Első lépésként ezeket a magyar ugaros beidegződéseket kell kiirtani, ha kell diktatórikus módszerekkel. A magyar gazdaságot elsősorban nekünk kell megerősíteni, hogy mások ne tudják kihasználni a gyengeségeit. És ehhez nem high-tech, hanem szándék kell.

Magyarországon rendszerváltáskor rejtett fasiszta struktúrát hoztak létre amerikai minta alapján. Ez a struktúra elnyomás alapú, és fejlődésképtelen. Ezt a jogállamiság és rend helyreállításával lehet felszámolni.
Tudni kell, hogy a liberalizmus nem egyenlő a szabadsággal, a választási lehetőség nem egyenlő a demokratizmussal.

Egy országot a gazdasága és katonai ereje alapján súlyoznak, nem az elnyomás nagysága szerint. Az hogy Orbán akár királlyá is koronáztathatná magát, inkább hátrányt jelent mint előnyt. Orbán Viktor fasizmusa azért is nulla értékű, mert állandó támogatásra szorul.
Amikor Orbánt kihagyják a névsorból, az ezért van.

Bőven lenne mit tennie Orbánnak, ha tudná mihez nyúljon és hogyan.
Orbán Viktor a rendszerváltástól tűzközelben van, első kormányzási ciklusa kudarccal zárult, mert ígérgetései ellenére lényegében ugyanazt folytatta mint elődei. A Fidesz módszerei láthatóan nem változtak azóta sem, ugyanúgy nem látnak tovább saját klientúrájuk helyzetbehozásánál, mint ahogy MSZP-s riválisaik sem.
Egyáltalán hogyan maradhatott felszínen Orbán két elbukott választás után.
Nyilván sokat köszönhet Gyurcsány Ferencnek, aki tőle eltérően véletlenül került a terülj-terülj asztalkám mellé. Gyurcsány azzal hogy benősült az MSZP-t uraló Apró klánba, patriarchaként rögtön a baloldal meghatározó személyisége lett. Gyurcsány az ország gazdasága mellett az egyetlen baloldali múlttal rendelkező pártot is szétverte. (Az egykori KISZ-titkárokból és MSZMP tagokból verbuválódott Fidesz ’jobboldali konzervatív?’ párt)
Gyurcsány nem csak ellenzékétől szabadította meg Orbánt, de annak teljhatalmáért fel is áldozta magát, mert őt dobálták tojással, őt köpdösték le úton útfélen, az ő ’Öszödi beszédén’ röhögött a fél világ, őt alázta a CNN riportere, és neki kell majd rettegnie, hogy mikor állítják bíróság elé azért a gyalázatért amit a saját hazájával művelt. Csak sovány vigaszt jelenthet, hogy Orbán idejében biztos nem fogják, és nem azért mert Orbán hálás és csak falból fenyegeti, hanem mert valahol egy istállóhoz tartoznak.

Az országnak szüksége van egy normális baloldali vagy demokrata pártra a jelen liberál- fasiszta és jobboldali politikai 'elit' ellensúlyozására. A baloldaliság a demokratizmushoz hasonlóan közösségben gondolkodást és rendet jelent, hangsúlyozva a társadalmi gondoskodást, tehát nem keverendő a kommunizmussal, és semmi szégyellni való sincs benne. Az esztelen baloldal fóbiát nyugati tanácsadók plántálták az egykori pártfunkcionárius rendszerváltók fejébe, megteremtendő a szabadrablásos vadkapitalizmus ideológiai bázisát. Magyarország lényegében azért vergődik tehetetlenül, mert nincs olyan erő, ami a kiskirályokkal és összefonódásaikkal szemben védeni tudná a társadalmat, magyarán hiányzik a hathatós baloldaliság, ill. demokratizmus.
Gyurcsány MSZP-je nem baloldali párt! (nem elírás, az MSZP most is az övé)
Orbánék ál-ellenzékisége mellett a magyar szélhámosok pártjának ál-baloldalisága volt az igazi átvágás, amivel blokkolták a komolyabb változást, a tényleges demokrácia kialakulását (mármint azok, akik a háttérből húzogatják mindkét szálat).

Nem cél az EU-ból való kilépés, de az EU gyarmati státusza sem lehet cél, és ezt Brüsszellel is tudatni kell. Meg azt is, hogy lehet hogy Orbán rutintalan, de ahogy elvágták a soros elnökségét, az nem csak rá, hanem a magyar tagállamra nézve is sértő.

És jó ha tudják Brüsszelben, hogy a magyar emberek sem profitot termelő robotok, ők is szeretnének gondoskodni a családjukról, néha kikapcsolódni vagy szórakozni, és nyugodt életet élni. A rendszerváltáskor az EU-USA asszisztálással létrehozott rejtett fasizmussal eddig csak a befektetők és egy szűk réteg jártak jól, a magyarság nagy része nem.
Legfőbb ideje, hogy a rendszerváltást a határon innen is egyre többen élhessék meg valódi ünnepként.

Across

Hozzászólások

Comet

2011-03-09 08:15:19
erősek a jelzők...
"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Vállalkozás ösztönzés a divat!

Megkérdeztük a szakembert Ön mire vállalkozik?

Mutyi ország

Buta vezetők nem hülyíthetik a népet sokáig, a forgó ajtó nem csak be enged, de adott esetben ki is penderít.

A saját ló dicsérete.

Eladni azt kell, és akár hazugsággal is felértékelni, agyon dicsérni, amitől meg akarok szabadulni.

Időfogság

Itt él-e a lélek?

Remény köde

versek

Miér vállalják a lehetetlent?

Légy politikus! Párt szekér toló!

Az USA mindig is erőszakos volt

Nevetséges ürügyek és hazugságok alapján ENSZ jóváhagyás nélkül indított katonai akcióik miatt kétségtelenül Amerika és Izrael váltak korunk legagresszívabb államaivá.

Politikai meggyőződés?

Nincs új a nap alatt!

Állam böcseleti aforizmák

1000 éves Tapasztalat, vélemény

Egyiptom két elnökjelöltje ellenségnek nevezte Izraelt

A nyugat által felkarolt demokratikusnak hirdetett arab forradalmak könnyen torkollhatnak káoszba, mint Líbiában, Egyiptomban vagy akár Szíriában, ami végül vallási restaurációt is eredményezhet.

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán