Bejelentkezés


Orbán fasizmusának sajátosságai

2011-11-06 - Alex Cross

Magyarország első számú forradalmára és politikusa egy nemzetközi fasiszta összefonódás strómanja.

Orbán Viktor bizonyítottan a funkcionáriusa a Rockefellerek körüli titkos-társaságoknak. Az hogy erről hallgat, alapjaiban sérti a demokráciát, hiszen a polgároknak joguk van tudni vezetőik elkötelezettségeiről, és valódi politikai irányultságáról.

Ma már az ország lakosságának túlnyomó többsége érzi hogy valami nincs rendben Orbán Viktorral még ha pontosan nem tudja megfogalmazni, hogy mi is lenne az. A nehézség Orbánnál abban áll, hogy politikáját csak személyisége és környezete alapján lehet nyakon ragadni, függetlenül programjától és ígérgetéseitől.

Orbán Viktor karrierista politikus, ami azt jelenti hogy személyes ambícióinak vet alá mindent.
A karrier politikusok egyik veszélye abban áll hogy kiismerhetetlenek, bármikor készek a pálfordulásra vagy az általuk vezetett tömegek cserbenhagyására ha ebből előnyük származik, ami
Orbán pályafutásán a fiatalkori agyon ellenőrzött ellenzékiségétől napjaink globalista ügynökösködéséig jól tetten érhető. A másik veszélye a karrierpolitikusoknak hogy kiszolgáló természetűek, azaz a megfelelő potenciállal rendelkező politikai erők könnyen a befolyásuk alatt tarthatják őket. Ezen erőknek viszont jó beszékőléjű karizmatikus előadók kellenek mint Barack Obama, vagy akár a mi Viktorunk.

Az USA globalistái és a rohamosan fasizálódó EU cirkáló toborzói élükön Soros Györggyel korán felfigyeltek az ambiciózus KISZ-titkárra, akit viszonylag könnyen a befolyásuk alá vontak. Ez a függőség határozza meg lényegében Orbán politikáját a mai napig olyannyira, hogy az elmúlt 20 év alatt a Fidesz örökös első embere semmi olyat sem tett, ami zavarta volna irányítói elképzelését.

A probléma számunkra azonban abból adódik, hogy Magyarország első számú forradalmára és politikusa egy fasiszta összefonódás strómanja. Ezt az állítást oldalakon át lehetne igazolni, ami túlmutat ezen a cikken, de néhány szó erejéig mindenképpen ki kell térni rá.
A fasizmus lényegében vezetői összefonódás a társadalom elnyomására. Egy korábbi cikkben már foglalkoztam a fasizmussal, amiből annyit idéznék fel, hogy létrejöttét a liberalizmus generálja, és autokrata rendszer lévén legfőbb ellensége a demokratikus szocializmus. (nálunk diktatórikus szocializmus volt). Innen eredeztethető az ex-kommunista Orbán szocializmus fóbiája.

Az USA elmúlt 100 évét a rejtett fasizmus jellemezte, ami Kennedy elnök meggyilkolásával lényegében nyílttá vált.
Az azóta tartó politikai gyilkosságok, háborúk, merényletek legalábbis ezt látszanak igazolni. Az amerikai fasizmus tényét ma már komolyabb politikai elemzők nem vitatják, a különbségek inkább annak mértékén és fázisváltásainak időpontjain vannak.
Európában Mussolini olasz fasizmusa számít klasszikusnak, a mai rejtett fasizmus azonban egyértelműen az USA-ból lett telepítve.
A fasizmus szalonképtelen, ezért csak rejtetten lehet bevezetni, mégpedig pont az ellentettjének azaz demokratizmusnak álcázva. Ez a nagy dobása az újfasiszta összefonódásoknak, a taktika pedig valójában Hitler ötletéből eredeztethető: ”Hazudj nagyot, ismételgesd, és el fogják hinni.”

Senki ne legyen naiv, abszurditásra épített szándékos félrevezetésről van szó, ugyanúgy ahogy a mai európai szocialistákat és baloldalt olyan szélhámosok, politikusok és bankárok képviselik, mint Gyurcsány Ferenc, Tony Blair, Papandreu, vagy az IMF-es D. Strauss Kahn, kiknek tevékenysége egyértelműen a tömegek elnyomására és félrevezetésére fókuszál a baloldali érdekképviselet helyett.

Az európai fasizmus lényege szintén az elnyomás, ráadásul egy rejtetten működő szűk nemzetközi csoport koordinálása alatt. Orbán Viktor bizonyítottan ennek az arisztokratákból és oligarchákból álló nemzetközi összefonódásnak a funkcionáriusa. Az hogy erről hallgat, alapjaiban sérti a demokráciát, hiszen a polgároknak joguk van tudni vezetőik elkötelezettségeiről, és valódi politikai irányultságáról.

Mialatt az EU haderői gondolkodás nélkül bevetésre kerülnek a világ egyéb területein a demokrácia állítólagos védelmében, az itt élő népeknek az alapvető lehetőség sem adatik meg, hogy saját sorsukról döntsenek, ahogy történt ez a napokban a görögök és angolok esetében.
Divat szidni a szovjet elnyomást, mialatt az ország függetlenségét feladó Lisszaboni szerződést képviselőink olvasatlanul írták alá.
Gyurcsány Ferenc egészen addig élvezte Brüsszel támogatását, amíg nem kezdett kettős játékba az oroszokkal. Orbán Viktorral ugyanez a helyzet. Amíg nem veszélyezteti a nyugati felügyeletet, addig biztonságban van a pozíciója.

Hol tart Orbán fasizmusa?
Orbán Viktor karrier politikusként vakon hajtja végre a nagyok által mondottakat és ezért kissé előreszaladt a többiekhez képest. A honi vezető réteg ennek eredményeként szinte feudális kiváltságokat élvez. A gazdasági baklövések jelentős részét a kormány finanszírozza, a szakmai baklövésekkel ugyanakkor nem foglakozik a munkáltatói visszaélésekhez hasonlóan. Mialatt a lakosság nyakát tekergetik a különféle megszorító intézkedésekkel, addig saját fizetésüket pofátlanul emelik, bár az ország siralmas állapotáért elsősorban ők a felelősek. Létrehozták az ötvenes évekre emlékeztető munkatáborokat, ahol annyi bért sem fizetnek ami fedezné az élelmet, a munka során elhasznált ruházatot és munkába járást. Orbán munkatáboraival már lengyel weboldalakon is lehet találkozni és nem követendő példaként. Az oktatás a végnapjait éli, de hát egy gyarmati sorba süllyesztett országban luxus a nemzeti értelmiség, a betanított munkások bőven megteszik, úgy hogy az érettségizettek számán is lehet faragni, ami a sajtószabadság korlátozása és rendőrállam irányba való elmozdulás mellett egyértelmű és megdöbbentő jele a nyílt fasizmusnak.
Az önkényes és ellentmondásos szoborcserék, utcaátnevezések apró jeleinél jóval ütősebb az új alkotmány. Oroszországban a közelmúltban megkérdezték az évek óta töretlen népszerűségnek örvendő Putyint, hogy miért nem íratja át az alkotmányt, amikor hatalmánál fogva megtehetné. A válasza az volt, hogy pont ezért.

Nincs igazi fasizmus közellenség nélkül. Orbánnál a társadalomból kirekesztettek, a hajléktalanok és munkanélküliek jelentik a közellenséget, és egyre nagyobb vehemenciával lépnek fel ellenük
Budapesten tavaly télen több száz hajléktalan vesztette életét, ami rekordnak számít, és egyértelmű a kormány ez irányú üzenete és felelőssége. A hajléktalanok sorsának javításáért küzdő szociális munkások közül néhánynak a napokban tartottak tárgyalást, ahol hivatalosan bejelentett tüntetésen való közreműködésért 3 év börtön lógott a levegőben.

Ahogy nincs fasizmus közellenség nélkül, úgy a ’mérvadó bölcsek’ sem hiányozhatnak, akik a kormány szája íze szerint mutatják az irányt, döntik el ki hős és ki áruló, és akiknek a legnagyobb gondja jelenleg az, hogy a parlament előtti teret a búval bélelt régi Kossuth szoborcsoport díszítse, vagy maradhat a fényes szelek nemzedékét idéző giccsegylet.

Orbán Viktor valószínűleg ugyanúgy nem tudja, hogy mi az a fasizmus, ahogy az önmagát újabban fő demokratának kinevező Gyurcsány sem tudja hogy mi az a demokratizmus.

Végzett jogászként azonban azzal tisztában kell lennie, hogy ez nem mentesíti a felelősségre vonás alól, legalábbis valódi demokratikus jogállamiság esetén.

Orbán Viktor láthatóan beleesett a karrierpolitikusok csapdájába, és az őt ajnározó, ill. belőle élő siherehad gyűrűjében révedezik. A siherehad persze semmire sem jelent garanciát, ahogy anno Moussolininak sem jelentett. A fasizmus a leggyűlöletesebb államforma, és jaj annak a diktátornak, akit a felhalmozódott népharag utolér.

Év elején már látszott hogy Orbán nem létező gazdaságpolitikája év végére meg fogja rogyasztani az országot. Jelenleg 300 forint felett van az euró, úgy hogy mindent lenyúztak a lakosságról.
Orbán az elődeivel, az EU válsággal meg a görögökkel magyarázkodik. Arról hogy az elődjének ő asszisztált, a roskadozó EU-nak pedig ő szolgáltatja ki az országot már hallgat. Meg arról is, hogy kívül vagyunk a görögök által szakítópróbázott euró-zónán, amit egy normális kormány ki is használhatna, persze nem egy olyan dilettáns miniszterelnökkel mint ő.


Across

Hozzászólások

békés gábor

2011-12-10 06:28:06
Magyar polgárság, Ady szerint Hiába, Magyarországon a polgárságot is úgy kell kinevezni, mint ezer fundamentumtalan kulturális intézményt: nincs polgárságunk. Ez az ország penészes, feudális, tarthatatlan romlottságát talán legjobban polgárságának szörnyű, silány gyávasága mutatja. Egy zagyva, kevés polgárság, amelynek élelmesei sietnek felkapaszkodni az uralkodó osztály pódiumára. Mely a polgári címet szégyelli. Büszke polgársága csak olyan társadalmaknak van, hol a polgárság forradalmat csinált, s véres kézzel dobálta ki kastélyaik ablakán elnyomóit. A magyar polgárság csinált talpnyalást, üzletet, kalábriászt, (=hazárdjáték) de forradalmat soha, s ezért nincs. Ezt kell feltámasztani, helyzetbe hozni?

békés gábor

2011-12-11 10:10:02
Mit is ír a lexikon? Általánosságban, amikor gyártulajdonosok, millárdosok, hirdetnek „nemzeti szocializmust!” Fasizmus: a legreakciósabb politikai irányzat. A kapitalizmus általános válságának időszakában. „A finánctőke legreak., legsovinisztább, legagresszívabb csoportjainak nyílt terrorista diktatúrája.” (G. Dimitrov) A fasiszta pártok a monopoltőke támogatását élvezve, a néptömegekben élő szociális elégedetlenséget, a parlamentalizmusból való kiábrándultságot kihasználva, demagóg sokszor álforradalmi jelszavakat hangoztattak. Az államhatalmat megragadva, azt korlátlanul az imperialista körök érdekei szerint gyakorolják …szociális demagógiája főként,(közmunka program) a lecsúszott elemekre, (munkanélküliek)kispolgárságra gyakorolt hatást. Minden együtt van a milliárdos Gyurcsány, meg a multikat kiszolgáló politika!
"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Vállalkozás ösztönzés a divat!

Megkérdeztük a szakembert Ön mire vállalkozik?

Mutyi ország

Buta vezetők nem hülyíthetik a népet sokáig, a forgó ajtó nem csak be enged, de adott esetben ki is penderít.

A saját ló dicsérete.

Eladni azt kell, és akár hazugsággal is felértékelni, agyon dicsérni, amitől meg akarok szabadulni.

Időfogság

Itt él-e a lélek?

Remény köde

versek

Miér vállalják a lehetetlent?

Légy politikus! Párt szekér toló!

Az USA mindig is erőszakos volt

Nevetséges ürügyek és hazugságok alapján ENSZ jóváhagyás nélkül indított katonai akcióik miatt kétségtelenül Amerika és Izrael váltak korunk legagresszívabb államaivá.

Politikai meggyőződés?

Nincs új a nap alatt!

Állam böcseleti aforizmák

1000 éves Tapasztalat, vélemény

Egyiptom két elnökjelöltje ellenségnek nevezte Izraelt

A nyugat által felkarolt demokratikusnak hirdetett arab forradalmak könnyen torkollhatnak káoszba, mint Líbiában, Egyiptomban vagy akár Szíriában, ami végül vallási restaurációt is eredményezhet.

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán