Bejelentkezés


Munkás, osztályismétlésre utasítva!

2012-02-20 - békés gábor

A demokrácia álarca arra kell, hogy néhány esztendőnként eldönthessék, az uralkodó osztály melyik tagja fogja a népet elnyomni.


„a „szocializmus vezérei” aljas talpnyaló módon alkalmazkodtak nemcsak „saját” nemzeti burzsoáziájukhoz, hanem (maguk váltak azzá 1989-ben!) éppen saját államuk érdekeihez, hiszen az úgynevezett nagyhatalmak többsége már régóta számos és gyenge népet kizsákmányol, és leigáz”.

Lenin: Állam és forradalom, előszó

Az állam a társadalom terméke bizonyos fejlettségi fokon: annak bevallása, hogy ez a társadalom megoldhatatlan ellentmondásba bonyolódott önmagával, kibékíthetetlen ellentétekre hasadt, amelyeknek leküzdésére képtelen. Hogy azonban ezek az ellentétek, az ellentétes érdekű osztályok ne semmisítsék meg egymást, („Tetszettek volna forradalmat csinálni” Antall miniszterelnök) és a társadalmat meddő küzdelemben, olyan hatalom vált szükségessé, amely látszólag a társadalom fölött áll, az összeütközést tompítja és a „rend” korlátain belül tartja: és ez a hatalom, amely a társadalomból keletkezett, de fölébe helyezkedett, és mindjobban elidegenedik tőle: az állam. A kispolgári demokrácia sohasem képes megérteni, hogy az állam egy meghatározott osztály uralmi szerve, amely osztályt nem lehet kibékíteni ellenlábasával.

Az állam második jellegzetessége olyan közhatalom létesítése, amely már nem esik egybe az önmagát fegyveres hatalomként megszervező lakossággal. Kialakul az állam, külön hatalom jön létre, a felfegyverzett emberek külön alakulatai; és minden forradalom, amikor szétrombolja az államgépezetet, szemléltetően megmutatja, miképpen igyekszik az uralkodó osztály felújítani a felfegyverzett emberek Őt szolgáló külön alakulatait, miképpen törekszik az elnyomó osztály, hasonló, új szervezetet létrehozni, amely alkalmas arra, hogy a kizsákmányolókat szolgálja. (Munkásőrség, polgárőrség)

A vagyon mindenhatósága azért biztosítottabb a demokratikus köztársaságban, mert nem függ a politikai gépezet egyes hibáitól, a kapitalizmus rossz politikai burkától. Ezt a hatalmat a burzsoá demokratikus köztársaságban a személyeknek, intézményeknek, pártoknak, semmiféle változása sem ingatja meg, Az olyanfajta kispolgári demokraták, mint a mi mensevikjeink (ma FIDESZ-eseink) maguk is azt a hamis nézetet vallják és a néppel is, elhitetik, hogy az általános választójoga „mai államban” valóban ki tudja fejezni a dolgozók többségének akaratát, és biztosítani tudja ennek az akaratnak megvalósítását. Naiv, és gyermeki álom az is, hogy a burzsoázia meghajlik a szavazócédulák tömege előtt, amikor osztályuralma fenntartásáról van szó. "A demokrácia frázisa csak addig kell a burzsoáziának, amíg az az ő melle előtt pajzs", Magyar Lajos 1919.

Néhány esztendőnként egyszer eldönteni, hogy a parlamentben az uralkodó osztály melyik tagja fogja a népet elnyomni, eltiporni — ez a burzsoá parlamentalizmus valódi lényege, nemcsak az alkotmányos monarchiákban, hanem a legdemokratikusabb köztársaságokban is. Forradalmi-demokratikus frázisok a falusi Jánosok félrevezetésére, és bürokratikus huzavona a kapitalisták kielégítésére, ez a lényege a becsületes koalíciónak. Lenin
„a respublikák eddigi próbái—pedig semmi egyéb, mint egyedül intelligentia híja miatt — mindig sikertelenek valának, és még nem hangzott elég erősen, hogy iszonyú hazugság!” Széchenyi István 1831.-ben!
„a felnőtt férfiak általános választójoga ma népszerű vesszőparipa, amely gyakorlatilag nem oszt, nem szoroz, viszont kielégíti a legenergikusabb, de legkevesebb gyakorlati érzékkel rendelkező néprétegeket” Oven 1902.
„a nácizmus jellegzetes példa az olyan politikai mozgalomra, amelyben alapvető ellentmondás volt a mozgalom (kispolgári) osztálybázisa, valamint (a (ma a nemzetközi) nagytőke érdekeit szolgáló) programja és tevékenysége között” Jerzy J. Wiatr: A politikai viszonyok szociológiája Kossuth Könyv Kiad. ÖNÖK JÓL ÉRZIK MAGUKAT A „NÁCI” PÁRTTAL KOALICIÓBAN? Kérdeztem az SZDSZ-től. Fasizmus az, amikor a milliárdosok, gyárosok hirdetnek szocializmust a tömegeknek! Tehát: fasisztáznak a fasiszták? Szabó Dezsői „történelmi humor! A politikai műveletlenség, vagy szemérmetlenség, fényes példája?
"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Vállalkozás ösztönzés a divat!

Megkérdeztük a szakembert Ön mire vállalkozik?

Mutyi ország

Buta vezetők nem hülyíthetik a népet sokáig, a forgó ajtó nem csak be enged, de adott esetben ki is penderít.

A saját ló dicsérete.

Eladni azt kell, és akár hazugsággal is felértékelni, agyon dicsérni, amitől meg akarok szabadulni.

Időfogság

Itt él-e a lélek?

Remény köde

versek

Miér vállalják a lehetetlent?

Légy politikus! Párt szekér toló!

Az USA mindig is erőszakos volt

Nevetséges ürügyek és hazugságok alapján ENSZ jóváhagyás nélkül indított katonai akcióik miatt kétségtelenül Amerika és Izrael váltak korunk legagresszívabb államaivá.

Politikai meggyőződés?

Nincs új a nap alatt!

Állam böcseleti aforizmák

1000 éves Tapasztalat, vélemény

Egyiptom két elnökjelöltje ellenségnek nevezte Izraelt

A nyugat által felkarolt demokratikusnak hirdetett arab forradalmak könnyen torkollhatnak káoszba, mint Líbiában, Egyiptomban vagy akár Szíriában, ami végül vallási restaurációt is eredményezhet.

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán