Bejelentkezés


Viszlát Maradona

2010-07-28 - Politaktika Szerkesztőség

Maradona végül a kolumbiai – venezuelai válság kellős közepén kötött ki, és mint mindig, ehhez is sok hozzászólni valója van.

Maradonát büszkesége és makacsság jellemezte mindig, egész életén át. Ez tette naggyá, de most ez miatt vesztette el állását is.

Teresa Bo írása alapján

Tehát már nem Maradona Argentína nemzeti tizeneggyének a szövetségi kapitánya.
Visszatért Buenos Airesbe Dél-Afrikából, ahol hősként fogadták a Németektől kapott négy gombóc ellenére is.

Diego azonban nem élt vissza az emberek kitartó jóindulatával és tiszteletével. A találgatások a későbbi jövőjét illetően persze rögtön megkezdődtek.

Maradonának találkoznia kellet volna Julio Grondonával az Argentin Labadarúgó Szövetség elnökével, de azt mondta, fontosabb teendője van.

Elrepült Venezuelába, hogy találkozzon az ottani elnökkel, Hugo Chavezzel, és mellette álljon, amikor az bejelenti a diplomáciai kapcsolatok megszakítását Kolumbiával, amiért azok baloldali gerillák bujtatásával vádolták meg Venezuelát.

De hát ez Maradona élete, végül a kolumbiai – venezuelai válság kellős közepén kötött ki, és mint mindig, ehhez is sok hozzászólni valója van.

Mintha már ha réges-régen lett volna, amikor Julio Grondonával és Cristina Kirchner argentin elnökkel együtt jelentették be, hogy a kormány elérte, hogy mindenki ingyen nézhesse a focit a tévében.
Kirchners elvette a labdarúgást a magán tévé társaságoktól, így mindenki láthassa a köz TV csatornán. Maradona baráti kapcsolatban volt Kirchnersel is, de most mégis inkább Chavest látogatta meg.

Julio Grondona kijelentette, hogy hajlandó meghosszabbítani Maradona szerződését további négy évre, de csak azzal a feltétellel ha változtat az edzőgárdán.
És Maradona természetesen nemet mondott, hiszen büszkeség és makacsság jellemezte mindig, egész élete folyamán.
Ez tette naggyá, de most ez miatt vesztette el állását is.

"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Amerikai felforgatókat tartóztattak le Egyiptomban

19 amerikaiak mellett még 5 szerb, 2 német és 3 arab külföldit vádolnak Egyiptom stabilitásának aláásására tett kísérlettel.

Helyzetünkben megváltó e a demokrácia?

A jólétet nem a demokrácia, a gyerekmunka, a 12 órás munkanap, gyarmatok kirablása teremtette

Az IMF lecsapott Nigériára

A korrupció ellen a szabad pénzmozgások korlátozásával lehet küzdeni, de nem a szegénység és az adott ország függőségének fenntartásával. Az IMF-nél látszólag ezzel nincsenek tisztában.

Új vezérek támadnak!

Bálint György: Egy vezér margójára 1935 körül "Ha valakire, vagy a jelenségre ráismernek, az nem a véletlen műve!"

Botrány, korrupció törélelmi hagyománya

A választó tehetetlen? Aki hatalomba kerül, megvesztegethető lesz?

Ebül szerzett jószág, ebül vész el"!

A modern jogban is érvényes, ha a szerződés "érték aránytalan" vagy "félrevezetésen alapul" Semmis!

Alku a medve bőrére.

A szavazók isznak, jól berúgnak! Végül veszett medveként, barlangba szorulva morognak!

Farizeus múzeum!

Megszavazták, majd le Bős-Nagymaros építését! Valamelyik hülyeség volt! A kárt mi szenvedjük el!

Harc a demokráciáért - vagy valami másért?

Amerikai katonák a második világháború óta több mint 5 millió embert öltek meg idegen országokban, túlnyomó részt civileket.

Az Európai Unió 2012 évi követelései Magyarországgal szemben

Milyen gazdasági és politikai következményekkel járt eddig EU-s tagságunk,

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán