Az MSZP az ország rákfenéje
Az MSZP csapás az országra csapás a baloldalra.
A liberalizmusból következő anarchikus állapotok felszámolásához olyan radikális és racionális erőre van szükség, amivel jelenleg nem rendelkezik az ország.
Ma már a kórság azonosítva lett, de akárcsak a rák esetében, ez még messze nem jelenti, hogy a beteg meg is fog gyógyulni.
Ma már tudjuk, hogy a múlt rendszerben élősködő, az ország energiáit elszívó súlyos kórságot a rendszerváltással nem sikerült orvosolni. Az élősködő kis sejtek mutáción mentek keresztül, és most még veszélyesebb nyavalyává váltak, amit MSZP névvel illetünk. A kis sejtek egy része már régóta mutálódik, jó néhány közülük még Szálasi fasiszta pribékjeiből változott AVH-s verőlegénnyé, majd Rákosi elnyomó apparátusából újabb mutációval váltak a Kádár korszak alattomos hárompereseivé. A szocializmusban a felszínes relatív jólét alatt a mélyben kezeletlenül terjedt a kór, és a társadalmat alattomban teleszórta gócaival. Rendszerváltáskor a tünetek egyértelműen arra utaltak, hogy a legyengült országon erőt vesz az amúgy jellegtelen latens nyavalya. Míg az ország pl. az 56-os megemlékezéssel, a mártírhalált halt Nagy Imre újratemetésével volt elfoglalva, addig a háttérben fontoskodó kis sejtek már megfigyeléseket végeztek, szervezkedtek, beférkőztek, készültek az újabb nagy mutációra. Antall József miniszterelnöksége alatt aztán megtörtént a kirajzás, a háromperes besúgók, pártfunkcionáriusok, KISZ titkárok ejtőernyősökként fertőzték meg a gazdasági szférát, váltak gazdasági vezetőkké, igazgatókká, vagy jutottak zsíros állásokhoz. Innen már csak a privatizáció generálta kis változásra volt szükség, hogy kommunista mivoltukat rejtő bebábozódottságukból vadkapitalistákként bontsák ki szárnyaikat. Ahogy megszerezték a gazdasági és politikai hatalmat, az országon végzetes tünetek jelentkeztek, úgymint a kontraszelekció, a gazdaság szétesése, erkölcsi romlás stb. A kórság tönkretette az ország védekező rendszerét az igazságügyet is. A politikai elit lezüllesztésével, bűnözői összefonódásával megindult a versenyrablás, az ország forrásainak felélése. Az irányított médiák legfőbb feladata eközben a lakosság kábítása, altatása lett. Az ország rohamosan gyengült, és nemsokára külföldi infúzió tudta csak életben tartani. Ma is ez a külföldi tőke infúzió működteti a kómában levő országot, melynek testén a kóros sejtek élősködnek.
A kérdés, hogy sikerül-e kimetszeni és karanténba helyezni a végstádiumban jól lokalizálható alapnyavalyát, azaz az MSZP-t, a burjánzásaival és szétszórt sejtjeivel együtt, vagy az országot végérvényesen külföldi infúzióra kell kötni, ami egyúttal a szuverenitás feladását is jelentené. Az MSZP-s kórság az infúzióhoz ragaszkodik, hiszen anélkül már kimetszésre került volna.
Az MSZP csapás az országra, csapás a baloldalra
Ma már köztudott, hogy rendszerváltástól a gazdasági hatalom gyakorlatilag az MSZP kezében összpontosul. A gazdasági hatalom megszerzése központi irányítással és vélhetően külföldi ’szaktanácsadói’ segítséggel zajlott (ld. ejtőernyősök kirajzása, privatizációs botrányok stb). Az ellenzék és igazságszolgáltatás tehetetlensége feltételezi, hogy az MSZP beépített emberekkel ezen intézményeket is ellenőrzése alatt tartotta/tartja.
Az MSZP nem baloldali párt, hanem egy saját zsebre dolgozó, idegen érdekeket kiszolgáló elnyomó apparátus, erős külföldi kapcsolatokkal. Azért apparátus mert nem pártérdekek, hanem szűkebb összefonódások ill. klikkek érdekei vezérlik. Az MSZP a Rákosi ill. Kádár korszak elnyomó apparátusából fejlődött ki, annak stílusjegyeit hordja magán. Jelenleg ez az elnyomó apparátus a külföldi befektetők és a hazai látványosan megtollasodott tőkések szolgálatában áll, tehát nem baloldali, hanem jobboldali képződmény. Az MSZP egy nagy átvágás. Az MSZP tönkretette és idegen kézre játszotta a magyar ipart, mezőgazdaságot, kereskedelmet, pénzügyi szektort. Sleppjükkel amit tudtak kisajátítottak, milliárdokat mentve külföldi számláikra, az országot ugyanakkor visszafizethetetlen adósságokba verték. Az MSZP a legutóbbi választásokon hazugságokkal, csalással nyert, majd a beismerten szélhámos Gyurcsány Ferenc bukását követően, egy személyben törvénytelenül juttatta hatalomra barátját a gazdasági bűncselekmények elkövetésével vádolható Bajnai Gordont, aki kilenc ember haláláért és több száz vállalkozó becsapásáért és tönkretételéért felelős (ez önmagában egyedülálló a világon). Gyurcsány Ferenc és az MSZP a felelős az 56-os események óta lezajlott legbrutálisabb tömegoszlatásokért, a kordonos ünnepekért, a rendőrség AVH szintre süllyesztéséért. Tönkretették az egészségügyet, oktatást, közbiztonságot, közerkölcsöt, nemzeti tudatot, az etnikumokat egymásnak ugrasztották, a lakosságot szolgasorba süllyesztették. Magyarországból a vezetésük alatt Európa koldusa lett.
Az országnak szüksége van a közösségi érdekeket felkaroló következetes baloldalra, és a magán érdekeket képviselő jobboldalra. A két oldal egészséges konfrontációja, következetes érdekegyeztetései vihetik előrébb az országot, a demokratikus alkotmány és jogállamiság által biztosított keretek között. Jelenleg a baloldalinak mondott MSZP jobboldalibb, mint a Fidesz vagy akár a Jobbik. A liberalizmusból következő anarchikus állapotok felszámolásához olyan radikális és racionális erőre van szükség, ami képes helyreállítani a rendet, megszervezni a normális termelési és társadalmi struktúrákat, képes az ország talpra állítására. Ilyen politikai erő jelenleg nincs. A nemzetpusztító MSZP eltávolítása a hatalomból ma már létérdeke az országnak.
Addig is marad az infúzió.
Across
Nyomtatható változat
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Írjon ön is cikket!






