Irán szerint az EU olajembargója eleve kudarcra ítélt
2012-01-24 - Politaktika Szerkesztőség
Az elsősorban Izrael által erőltetett Irán behódoltatási kísérlete egyre többe kerül a nyugati szövetségeseknek és újabb háború kirobbanásával fenyeget az amúgy is forrongó Közel-Keleten.
Az EU által hétfőn megszavazott bojkott 2012 júliusában lép életbe.
Ramin Mehmanparast iráni külügyi szóvivő kijelentette, hogy az EU országát sújtó olajembargója eleve kudarcra ítélt.
Az ”illegális és haszontalan” gazdasági szankciókat szerinte csak a ”pszichológiai hadviselés keretében” lehet megérteni.
Az EU által hétfőn megszavazott bojkott 2012 júliusában lép érvénybe.
”Úgy látszik az amerikai hatóságok tönkre akarják tenni riválisaik energia forrásait, gyengítve azok gazdaságát az Iránra gyakorolt nyomás ürügyén,” fejtegette a szóvivő.
”Személy szerint én nem veszem komolyan Európa Irán ellenes olajembargóját,” nyilatkozta Kazem Vaziri-Hamaneh volt iráni olajipari miniszter. ”Európa biztos lehet abban, hogy az iráni olaj nem marad vevők nélkül.
Ali Falahian iráni titkosszolgálati miniszter az európai olajszállítmányok azonnali felfüggesztését szorgalmazza, amivel szerinte nem kéne megvárni júliust, hanem már most csapást lehetne mérni az amúgy is gyengélkedő európai gazdaságra.
Az iráni olaj bojkottján túl az EU miniszterei döntöttek az iráni központi bank aktívumainak befagyasztásáról, a vele folytatott gyémánt és aranykereskedelem felfüggesztéséről.
Az elsősorban Izrael által erőltetett Irán behódoltatási kísérlete egyre többe kerül a nyugati szövetségeseknek és újabb háború kirobbanásával fenyeget az amúgy is forrongó Közel-Keleten.
Irán a Homuz-szoros elzárásával fenyegetőzik ami az egyik legfontosabb útvonala az arab olajnak. A térségben már most szemben álló amerikai és iráni haditengerészeti egységek mellé most angol és francia hadihajók is érkeznek.
A nyugat elmúlt évtizedben folytatott Közel-keleti politikája egyszerűen tragikus, megrekedt a felforgatás és rombolás szintjén. Irak, Afganisztán mellé lassan odakerül Líbia is ahol amellett hogy újabb polgárháború veszélye fenyeget, jelentős illegális fegyverkereskedelem is zajlik.
A felelősök nélküli rossz döntések eredményekén Európa az USA-hoz hasonlóan képtelen tanulni hibáiból.
Hozzászólások
Gróf Endre közgazdász Pécs
2012-01-27 00:32:47
Gróf Endre közgazdász Pécs
Véleményem szerint az Irán elleni olajembargónak az embargót betartó országok közül az európaiaknak lesz belőle problémájuk, elsősorban gazdasági, de politikai vonatkozásokban is.
Az USA számára az Iránnal szembeni olajembargó követelése kettős célt kíván szolgálni. Egyértelmű ugyanis, hogy az USA imázsa, súlya csökkenőben van a világpolitikai porondon a rá történelmileg jellemző gátlástalan és kíméletlen erőszakossága miatt.. Miután Európa az embargó folytán a gazdasági nehézségeik ugrásszerű megnövekedése következtében saját magával lesz elfoglalva, ezért az USA világ-dominenciája relatíve nemcsak nem változik meg, sőt könnyebben erőltetheti rá majd Európára további aresszív politikai törekvéseit.
A másik cél, azaz Irán gazdasági megfojtása pedig hiú ábránd lesz csupán, mert az ázsiai országok vezető hatalmai megteszik a gazdasági ellenintézkedéseket, s nem hagyják Iránt magára sem .anyagi, sem politikai vonatkozásban. Ugyanakkor azonban az embargó tovább rontja majd a semleges országok (Afrika, Dél és Közép- Amerika stb. ) USA-val szembeni megitélését.
Ami pedig a katonai részt illet, legyen itt egy idézet Gazdag Istvánnak a Magyar Demokrat hetilap január 25.-ik számában „Samu bácsi és a perzsa saller” címmel megjelent irásából:
-„Egy megrendítő erejű pofon jött a cionista „béketábor” aktuális főellenségétől, Irántól, amelynek kiberháborus szakértői megszerezték a világ legfejlettebb technológiájú kémre-pülőgépét. A műholdrendszer által távirányított pilótanélküli dront, amely Afganisztánban szállt fel és mintegy 225 km mélységben hatolt be Irán területére, a perzsa szakértők az egyik légitámaszpontjukra irányították és zökkenőmentesen földre tették, miután előbb a biztonsági rendszerét semlegesítve elektronikus csapdába ejtették”
-„Behatoltak a nevadai Creech légitámaszpont számítógépeibe, az amerikai szakértők tudtán kívül, néhány „sötét lelkű” vírussal megfertőzték a teljes dronflottájukat számos működési malőrt okozva” stb.
Irán nem Dominika, vagy Irak !
Sajnos az USA, amely Izraellel együtt képviselik a világ államterrorizmusát, hatalmuk visszaszorulásától félve, és világhatalmi ambiciójuktól hajtva nem fognak visszariadni a harmadik világháború kirobbantásától sem, amely azonban a mérhetetlen pusztítás árán, de megítélésem szerint meg fogja szabadítani majd a világot a világbéke két legveszedelme-sebb ellenségétől.
"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz
bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:
Az önkény mély és nehezen felejthető sebeket váj a társadalomba.
A politikusok az elvesztett bizalmat csak az átláthatóság növelésével nyerhetnék vissza.
A demokrácia három pillérre épül, úgy mind jogegyenlőségre, esélyegyenlőségre és a társadalmi kontrollra. Ezek közül egyik sincs meg Magyarországon. Ezért van fasizmus.
Az arab térség képlékenysége egyre inkább Iránnak kedvez, elsősorban az USA politikai kiismerhetetlensége és destabilizáló politikája miatt.
A demokrácia álarca arra kell, hogy néhány esztendőnként eldönthessék, az uralkodó osztály melyik tagja fogja a népet elnyomni.
Szemelvények, Valóban szerethetők?
Az európai nemzeti gazdaságokat tervszerűen verték szét, mégpedig egy szűkebb érdekcsoport igényei szerint.
Munkaigényes! Komoly korrupció ellenes! Nem jó!
TOP 20 hír
Olajügy, emlékeztetőül: A Nógrádi jelentés, Gyurcsány is olajos lett?, Wass Albertet támadja az MSZP és az SZDSZ, Gyurcsány Ferenc: Elkúrtuk (Az öszödi beszéd), Gyurcsány Ferenc is a székely autonómia ellenzője, Afganisztán: Magyarország speciális alakulatot küld, Horn Gyula unokahúga, Havas Szófia az 56-osokat nyilasozza, Temerini fiúk – 61 év börtön igazságtalanul, Gyurcsány Ferenc "díszes" kompániája, Békés tüntetés feloszlathatatlan?, Izrael felvásárolja Magyarországot?, „El lehet menni Magyarországról”...és mennek is a cégek Szlovákiába, Lamperth Mónikának is van oka a szégyenkezésre, Az SZDSZ vörös csillagja, nem önkényuralmi jelkép?, Horn Gábor szabadszájúsága: "Feri, menj a picsába ...", Szociális segély munka fejében , Az esztergomi gyújtogató és ami mögötte lehet, Médiaháború Oroszország ellen - Médiaetika hova lettél? Lelepleztük a REUTERS-t!, Alsózsolca polgármesterétől Szili Katalinnak, „Betelt a pohár!” - mondta Gyurcsány Ferenc…
Vezető szocialista politikusok
Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér
Vezető fiatal demokrata politikusok
Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária
Vezető szabad demokrata politikusok
Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István
Vezető magyar demokrata politikusok
Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán
Vezető kereszténydemokrata politikusok
Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós
Vezető MIÉP-es politikusok
Csurka István
Vezető jobbikos politikusok
Balczó Zoltán, Vona Gábor
Vezető munkáspárti politikusok
Thürmer Gyula
Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek
Országbíró Zoltán