Bejelentkezés


Gyurcsány fóbiájával kampányol az MSZP

2010-03-28 - Alex Cross

Húsz éve hülyítik az országot az állellenzéki és álnemzeti, az álbaloldali és baloldaliak alakította jobboldali pártok. Ennek a hülyítésnek kellene véget vetni.

A korrupciós hálózatok feltárása ugyanúgy nem érdeke a nyugati politikai-gazdasági érdekszövetségeknek, ahogy a magyar politikus bűnözőknek.

Mivel botrányokon kívül mást nem tudnak felmutatni, Gyurcsány fóbiájába kapaszkodva kampányolnak az MSZP megújhodást hirdető agitproposai.
Kampányfilmjük sokat elárul a párt valódi félelmeiről, beteges gondolatvilágáról.
A film a Gyurcsánytól megszokott paranoiás félelem tárgyára, Orbán Viktorra összpontosít, aki ledönti a kordonokat, melyekkel az MSZP szélhámos vezetése bástyázta körül magát a kifosztott nép haragjától tartva. Egy másik képsoron Orbán kezét csókolgató idős asszony látható, amiről óhatatlanul Marlon Brando Coppola ’Kersztapa’ című filmjében nyújtott alakítására asszociál az ember. A feje tetejét törölgető Gyurcsány Ferenc snittje jobban tükrözte volna a néphangulatot.

De miért retteg az MSZP ennyire a kordonok ledöntésétől? Itt már nyílván nem politikai karrierről van szó, hanem sokkal többről, a felelősségre vonástól való félelemről.
Az MSZP-SZDSZ-es politikusok magas lebukási aránya arra utal, hogy ezen pártok nem csak tehetetlenségükkel könnyítették az ország kifosztását, hanem abban tevőlegesen is kivették részüket. Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon gyarapodása legalább annyira felveti a hűtlen kezelés lehetőségét, mint a közelmúltban kirobbant BKV-s végkielégítések. Bajnai gazdasági manővereinek ráadásul halálos áldozatai is vannak, a számos tönkretett vállalkozó mellett.
Gyurcsány Ferenc fiktív kft-jéből nőtte ki magát milliárdossá, miután piti szélhámosként az Apró családba kerülésével politikai védettséget szerzett, és persze korlátlan hozzáférést az állami vagyonhoz. Nem babra megy tehát a játék, érthető a hidegrázás.
A Gyurcsány banda (banda mivel Gyurcsány a hazudozásait kivetítette az őt feltétel nélkül támogató ’böszme’ hallgatóságára, akik ezt nem nehezményezték) olyan adósságba verte az országot, ami több generációra szóló béklyókat és robotolást jelent a nemzetnek, amennyiben a lakossággal akarják visszafizettetni azt.

Alternatívát jelent viszont a bűncselekmények feltárása. A társadalomnak feltétlen érdeke a bűnösök megnevezése, hiszen csak ezzel tisztázhatja magát.
A napokban a német Daimler cég megvesztegetési botrányától volt hangos a nemzetközi sajtó. A magyar kormánynak követelnie kell a magyar megvesztegettettek neveit, mert ezek az emberek fosztották ki, adósították el az országot. Ugyanez igaz a Strabag ügyre, ahol szinte minden politikai párt érintett volt. Fel kell tárni az összes közbeszerzéssel és a nyugati vállalatok magyarországi terjeszkedésével kapcsolatos visszaéléseket is.
A képlet a jelek szerint a követkő volt: a nyugati vállalatok megvesztegettek egyes magyar vezetőket, akik cserébe jelentős megrendeléseket eszközöltek, vagy biztosították a terepet a betelepülő vállalatnak, akár magyar vállalatok tönkretétele árán is. A privatizációs sikerdíjak valójában a megvesztegetés legalizálását szolgálták. A szabad pénzáramlással járó offshore számlák és vállalatok létrehozása tette lehetővé a gazdasági bűncselekmények, köztük a megvesztegetések elrejtését. Magyarországot vezetői korrumpálásával gyarmatosították.

A korrupciós hálózatok feltárása azonban nem feltétlenül érdeke a nyugati politikai-gazdasági érdekszövetségeknek, a magyar politikus bűnözőkhöz hasonlóan.
Nem véletlen hogy a megvesztegetési ügyek hamar kifulladtak, illetve a külföldi kereskedelmi láncok, bankok, vállalatok gyors terjeszkedése, és az ezzel járó hazai vállalatok elsorvasztásának okai soha nem váltak vizsgálat tárgyává.

13 követség tiltakozott tavaly ősszel 300 meleg felvonulásának Budapestre erőszakolásáért.
2006 októberében, amikor a rendőrség törvénytelen módszerekkel brutálisan oszlatta fel az országot félrevezető és kifosztó kormány ellen tüntető tömegeket, a követségek hallgattak.
Európa vezető politikusai támogatásukról biztosították a saját hazájukat áruba bocsátó magyar vezetőket.
Csakhogy a szélhámosok őket is becsapták, a pénz eltűnt. Most dörömbölnek az ajtón, és követelik a lerongyolt országon azt, amit a támogatásukkal loptak el strómanjaik.

De valójában mekkora fenyegetettséget jelent Orbán Viktor a fosztogatókra.
Ezt csak a Fidesz érintettségének ismeretében lehetne meghatározni. Ha a Fidesz kimaradt a megvesztegetésekből és egyéb gazdasági bűncselekményekből, akkor valóban van félnivalója az MSZP bizonyos köreinek. Ellenkező esetben viszont nincs, tehát az egész hiszti nem több színjátéknál.

Princz Gábort Orbánék kormányzása idején eresztették szélnek, a Strabag pénzekből állítólag a Fidesznek is jutott, és megvannak a saját lezáratlan ügyleteik a klasszikus Joszip Tot –tól az Ezüst hajóig.
A gazdasági elbaltazásokat itt is következmények nélkül élik meg, Deutsch több milliárdos beléptető rendszere mellet Orbánék benne voltak a Kősöshegyi 80m magas völgyhíd jóváhagyásában, tehát nem valószínű, hogy vezetésük alatt gyorsabban, ésszerűbben és olcsóbban épültek volna Európa legdrágább autópályái és hídjai.
(ha BKV MSZP kifizető helynek számít, akkor a magyar ’autópálya és híd projekt’ akár európai kifizetőhely is lehetett – érdemes lenne belekukkantani)

Mérsékeltebben fosztogató, vagy tiszta párt a Fidesz. Lényeges kérdés, hiszen egy újabb rabló bandát már nem bír ki az ország. Az MSZP rákos áttételei feltehetően minden pártban ott vannak. A Fidesz ugyanúgy mesterkélten létrehozott ellenzéki párt, mint ahogy az MDF vagy SZDSZ. Orbán kapcsolata a volt MSZMP-vel köztudott, de Gyurcsány egykori kollégája, a Fideszbe átdobott Kövér László MSZP felé nyitó megnyilvánulásai újszerűek.
Húsz éve hülyítik erős média támogatottsággal a lakosságot az állellenzéki és álnemzeti, az álbaloldali és baloldaliak alakította jobboldali pártok.
Ennek a hülyítésnek kellene véget vetni. Lehet, hogy most lesz erre az utolsó lehetőség …

Across

Hozzászólások

békés gábor

2011-12-08 08:55:36
Nem számít? - alapvető kérdések a szocialista párt szavazói számára 2002. — Az, hogy megbuktak 1919-ben, 1956-ban, 1989-ben? — A megszállók, és csalások segítségével jutottak hatalomra 1948-ban? — Félmillió embert hurcoltak meg törvénytelen eljárással, tízezreket veréssel, börtönnel? — Hogy a moszkvai helytartók köztörvényes bűnözők voltak szerte a világon! — Hogy idegen tankokat hívtak be saját népük ellen? — Repülőgépről géppuskázták, sortüzekkel irtották a hatalmuk ellen tüntetőket, hatvan helyen az országban! — A világ minden táján megbukott az eszme a gyakorlatban? — A gazdagok vagyonát elszedők, magukévá tették az „állami, népi vagyont”! — A kizsákmányolók elűzői maguk lettek kizsákmányolóvá? — A nácizók magukon viselik a nácizmus ismérvét? — milliárdosok hirdetnek szocialisztikus jólétet kapitalizmusban! — Minden, amit hirdettek, tettek, és tesznek, hazugság. — Ostobaságuk, gazemberségük, révén lejárattak egy jobb sorsra érdemes eszmét? — A szegény tömegeket ugyanúgy becsapták, mint mindig a történelemben? — A volt internacionalisták nemzeti szocialisták a szó hitleri értelmében?

békés gábor

2011-12-11 12:18:50
Ady 1903 Menjünk vissza Ázsiába, részletek! Az immár legbalkánibb parlamentnek ez a botránya irtózatos, kegyetlen világosságot adott, ami szemeinknek. Olyan titkot világított meg, amit, jaj de jó lett volna sohasem tudni. Megtudtuk, hogy a magyar parlamenti gyermekek mind egyformák: esküdjenek bár a kétfejű sas karmára, a Széll Kálmán harmatozó pattanásaira, Kossuth Lajos Kalapjára, a pápa csalhatatlan őszentsége papucsára, bármire. Obskurus agyuk velejének vastag burkát csak egy kicsit kell megkarcolni, ott zsibonganak előttünk a maguk siralmasan hasonlatos voltukban… Korrupt országokban a panamákon szokás leginkább felháborodni. Imádott hazánk pedig igen-igen korrupt ország. Ebből kifolyólag természetes, hogy itt minden ember fölháborodik, ha a másik ember panamázik… A magyar társadalomban, mint minden fenékig romlott társadalomban privátim, kis körökben, bizalmas tereferék közt vidáman és szemérmetlenül szoktuk tárgyalni mindezt. Vezető státuszférfiakról, előkelő politikusokról, társadalmi vezéremberekről, kedves, hízelgő elismeréssel szoktuk megállapítani, hogy nagy gazemberek
"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Amerikai felforgatókat tartóztattak le Egyiptomban

19 amerikaiak mellett még 5 szerb, 2 német és 3 arab külföldit vádolnak Egyiptom stabilitásának aláásására tett kísérlettel.

Helyzetünkben megváltó e a demokrácia?

A jólétet nem a demokrácia, a gyerekmunka, a 12 órás munkanap, gyarmatok kirablása teremtette

Az IMF lecsapott Nigériára

A korrupció ellen a szabad pénzmozgások korlátozásával lehet küzdeni, de nem a szegénység és az adott ország függőségének fenntartásával. Az IMF-nél látszólag ezzel nincsenek tisztában.

Új vezérek támadnak!

Bálint György: Egy vezér margójára 1935 körül "Ha valakire, vagy a jelenségre ráismernek, az nem a véletlen műve!"

Botrány, korrupció törélelmi hagyománya

A választó tehetetlen? Aki hatalomba kerül, megvesztegethető lesz?

Ebül szerzett jószág, ebül vész el"!

A modern jogban is érvényes, ha a szerződés "érték aránytalan" vagy "félrevezetésen alapul" Semmis!

Alku a medve bőrére.

A szavazók isznak, jól berúgnak! Végül veszett medveként, barlangba szorulva morognak!

Farizeus múzeum!

Megszavazták, majd le Bős-Nagymaros építését! Valamelyik hülyeség volt! A kárt mi szenvedjük el!

Harc a demokráciáért - vagy valami másért?

Amerikai katonák a második világháború óta több mint 5 millió embert öltek meg idegen országokban, túlnyomó részt civileket.

Az Európai Unió 2012 évi követelései Magyarországgal szemben

Milyen gazdasági és politikai következményekkel járt eddig EU-s tagságunk,

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán