Fidesz értékelés
Az ország helyzete kritikus, a lakosság továbbra sincs megfelelősen tájékoztatva.
Orbán Viktor változatlanul az országot gyarmatosító külföldi vállalatoktól és a verseny, esetenként szalonképtelen hazai magánvállalatoktól várja a csodát.
Ismét elmúlt egy év, amit mis sem jelez jobban, minthogy újra elhangzott az ez idő tájt szokásos Orbán féle ország-értékelés. Mivel az év egyben a második Orbán kormány első éve, így Orbán Viktor és csapata első éves tevékenysége is értékelésre érett.
Lássuk hát hogy is néz ki az első év alulnézetben.
Bár Orbán Viktor történelmi változásokról beszélt, ezek hatása meglehetősen gyengén fodrozódott lefelé, gyakorlatilag semmit sem lehetett érezni belőle. Állítólag 28 ezer fővel többen dolgoznak jelenleg mint egy évvel korábban, ami megint csak egy olyan adat amit nehéz bárhova is tenni.
Söpörjük is le az asztalról az éppen aktuális kormánynak készült kimutatásokat és nézzünk körül magunk, ahogy Orbán javasolta 2006-ban az őt lehengerlő Gyurcsánnyal való megmérettetése során.
Jelenleg a családok nagy része nem engedhet meg magának egy nyaralást sem. Sok helyen a gyerekek öltöztetése, sőt étkeztetése jelent gondot. Több ezer embert fenyeget a kilakoltatás veszélye. Munkahelyet továbbra is nehéz találni, az átképzési lehetőségek minimálisak.
A vállalatoknál, különösen a magyaroknál, a munkavállalók kiszolgáltatott helyzetben vannak, alacsonyak a bérek, csúsznak vagy elmaradnak a fizetések, a munkakörülmények számos esetben minősíthetetlenek.
A szociális háló szétszakadt, bizonytalanok a nyugdíjak, az egészségügyi ellátás nehézkes, az oktatás színvonala továbbra is mélyrepülésben van.
Súlyos gazdasági és társadalmi problémák vártak volna megoldásra, mialatt a Fidesz alkotmányozósdival, meg utcaátnevezésekkel múlatta az idejét.
Még mindig nem történ meg a múltban elkövetett hibák feltárása, a felelősök elszámoltatása.
A kormány továbbra is úgy akarja visszafizettetni a lakossággal a felelőtlenül elkótyavetyélt hiteleket, hogy nem tárja fel a katasztrofális eladósodás okait. Az MSZP ezt egyszer már eljátszotta a Bokros csomaggal, meg az ország kiárusításával a 90-es évek közepén, és most ismét elölről kezdődik minden. A büntetlen rablás szétmorzsolja a társadalmat, a felelős politikai vezetést pedig a bűnözők cinkosává degradálja. Nem lehet a társadalomnak és a társadalmi vagyont fosztogatóknak is megfelelni, ezt jó lenne ha végre megértené Orbán Viktor.
Az is irritáló, hogy mialatt iskolák és kórházak vergődnek anyagi problémák miatt, addig új focipályákra meg hasonló értelmetlen beruházásokra milliárdokat költenek. A vezetői beosztásnak bizonyos fokú elhivatottsággal kéne párosulnia, amit Magyarországon nem feltétlenül értenek. Egy államfőnek viszont tisztában kéne lenni ennek jelentőségével, úgy hogy visszafogottabban kéne rajongani a fociért.
Az ország helyzete kritikus, a lakosság továbbra sincs megfelelősen tájékoztatva. A költségvetési hiány visszafogottsága jórészt a drasztikus megszorításoknak tudható be, ami viszont hosszú távon nem tartható, mert feléli a lakossági tartalékokat. A lakosság nem fizetheti meg az IMF és más felelőtlen hitelezők rossz kihelyezéseit.
Orbán értékelése természetesen nem nélkülözte az ígérgetéseket sem, amik közt azért akadt egy két meglepetés.
Szerinte már az idei év második felében nőni fog a fogyasztás, a beruházás, és megindulnak a közmunka programok. Beruházás oldaláról valszenű olyan külföldi vállalatok vinnék a prímet mint a Mercedes, közmunka alatt viszont nem tudom mit ért. Orbán Viktornak 20 év is kevés volt ahhoz, hogy megértse, hogy Magyarországnak nem fűnyírókra van elsősorban szüksége, hanem jól működő magyar vállalatokra, olyanokra, amiket a rendszerváltó dilettáns bagázs elkótyavetyélt.
A németek részben azokkal az emberekkel építették a gazdasági ’csodát’, akik a saját hazájukban nem tudtak érvényesülni, mert a vezetés nem hogy segítette volna, hanem szétverte a vállalataikat.
Ideje lenne már odatalálni ahhoz a társadalmi gerinchez is, ami előre vihetné az országot, nem hátra. Ez a gerinc nem a magyar milliárdosok klubja. Ameddig a munkavállalók nincsenek felemelve és megerősítve a jogaikban, ill. nem biztosított számukra a tisztességes megélhetés, addig marad a gyarmati státusz meg a szolgaság, kereszténység ide nemzeti büszkeség oda.
”Mindenkinek meg kell barátkozni a gondolattal: nem fizethetünk életerős embereknek korai nyugdíjat, nem fizethetünk munkaképes embereknek segélyeket, amikor temérdek elvégzetlen munka van. Mi senkit sem hagyunk az út szélén, mindenkinek kínálunk munkát.”
Ez pofátlan hazugság. Mintha a sok munkanélküli azért nem dolgozna mert nincs kedve.
A hajléktalanok meg azért vannak az utcán mert szeretnek friss levegőn lenni.
Orbán Viktor nem árt ha tudja, hogy az idei télen több mint 400 hajléktalan halt meg, ami lehet hogy nem nagy ügy egyes elmaradott afrikai országokban, de Magyarországon még az, és jó lenne, ha később is így maradna. Azért egy vizsgálatot talán ez is megér majd valamikor.
” a mai zavaros világrendben senkinek nincs több tudása, mint nekünk, ezért érdemes végre saját magunkra figyelnünk. Összeomlóban egy régi világrend”
Na ez a váratlan fordulat. Orbán Viktor megvilágosodott volna? Rájött hogy a külföldi tanácsadók eddig csak hülyítették, és saját érdekeik szerint osztották az észt?
Az ”új világrend”-ből mindenesetre régi lett.
És akkor most mi van? Spongyát rá azt hadd szóljon?
Nagyot szívott az ország, de most már rendszerváltóink a legokosabbak. Az igaz hogy még mindig a külföldi vállaltoktól várják a csodát, de majd csak lesz másképp is.
Orbán ország-értékelése előtt felszólalt Demján Sándor is, bár nem valószínű hogy szavai bárki tudatáig elértek volna. Demján állami vállalatokról, szövetkezetekről beszélt, meg ha jól emlékszem azt is mondta, hogy egy esztergályos is kaphatna már kitüntetést.
Nem közmunkáról, hanem állami vállalatokról, és szövetkezetekről beszélt. Tehát amiben valamikor jók voltunk. Demján úr nyilván messze meghaladja ezen gondolataival korát, mármint itt, nem beszélve arról az eretnek otletről, hogy egy kétkezi munkás komolyabb kitüntetést kapjon.
Demján Sándor hangja meglehetősen erőtlen pedig vagyonkája alapján határozottabb is lehetne.
És persze tevőlegesen is példát mutathatna, mondjuk egy komolyabb kereskedelmi lánccal a bevásárló központjai mellett, aminek nem csak ő, hanem az ország is hasznát venné. Mert ugye magyar termékeket úgy érdemes gyártani, ha vevő is van rá. Láncok nélkül ez ma már nem megy.
Tehát összefoglalva, a Fidesz elszúrta az első évét, és a jelek szerint továbbra is rossz irányba megy, bár a jó irányról beszél. (gyarmati státuszt külföldi vállalatokkal nem lehet felszámolni.)
Magyarország helyzetén csak úgy lehet javítani, ha az ország kifosztásának gátat vetnek, megerősítik a hazai gazdaságot, és társadalmat. Ehhez először is tárgyalásokat kéne kezdeni az adósság részleges elengedéséről. Sok mindenbe lehet kapaszkodni, a lényeg annak bizonyítása, hogy az országot kifosztották, mégpedig külföldi közreműködéssel. Ehhez persze fel kell tárni mi történt, és meg kell nevezni a kormányszintű felelősöket. Talán furcsán hangzik, de háborús kártérítés bekompenzálásával is lehetne próbálkozni, hiszen az országot méltánytalanul nagy kár érte a rendezések folyamán, és Budapestet rommá lőtték a német megszállás alatt.
A fosztogatásnak az offshore cégek betiltásával a hazai bankszektor megerősítésével, az állami felügyeleti jogkör kiterjesztésével lehetne gátat vetni.
Létre kéne hozni az ország ellátására képes hazai kereskedelmi hálózatot a külföldi láncok visszaszorításával. A hazai termelést, csak hazai kereskedelem tudja beindítani. A gazdaság legfőbb szervező ereje a kereskedelem. Jól tudják ezt a németek, meg kell nézni hol állnak.
A hazai gazdaságot állami vállalatok és szövetkezetek nagyobb térnyerésével lehetne erősíteni, akár a csődbe ment vállalatok államosításával. Mivel állami vállaltoknál könnyebb kiküszöbölni a kontraszelekciót, ezen vállalatok versenyképesebbek lehetnek a magánvállalatoknál, ahol még nem alakult ki a megfelelő tulajdonosi szemlélet.
Határozottan fel kéne lépni a társadalmat bomlasztó szerveződések ellen legyenek akár cionsták vagy hungaristák. Az egyes kereskedelmi csatornák erkölcsromboló és nemzetet lejárató ténykedése is szankció érett, a kormány pedig tartózkodhatna ezen csatornák igénybevételétől.
Ezen pontok közül egyik sem szerepel Orbán stratégiájában, azaz változatlanul az országot gyarmatosító külföldi vállalatoktól és a verseny, esetenként szalonképtelen hazai magánvállalatoktól várja a csodát.
Across
Nyomtatható változat
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Írjon ön is cikket!






