Feszty Árpád akaratlan tanúságtétele Trianon okairól!
Megőrizte Fesztyné Jókai nevelt lánya!
Nyomtatható változat
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Írjon ön is cikket!Amikor a szabadsághőseinkre ma, ötven év múlva büszkén tekintünk vissza, önfeláldozó nagy tetteikről hálása emlékezzünk meg, szomorú jelenség zavarja meg szívünknek tiszta örömét. (Ez már nálunk hagyomány!)
A régi, primitív, de becsületes gazdálkodást, amellyel Magyarország tejben-vajban Kánaánnak neveztetett, új rendszer váltotta fel. A régi birtokos földjét a haza egy darabjának tekintette, a mai birtokos előtt a haza egy-egy darabja nem más, mint pénzérték, befektetett tőke… Ez a merkantilisan gazda, ha azt látja, hogy földje a rajta élő nép által megművelve nem hajt elég percentet, fogad más vidékről olcsóbb munkaerőt, s a befektetett tőkét magasabba kamatoztatja. Igaza van kereskedelmi szempontból, de ezt haza szeretetnek nevezni valóban nem lehet. A mai birtokosok és bérlők a mai rendszerrel, ezrével kergetik el a földről a népet a tengerentúli tartományokba, hogy ott, keressék meg kenyerüket ahol lehet. És nem cselekszik ezt hódításvágyból, dicsőségért, nem is ellenséges szándékból, hanem tiszta kalkulusból. De ez a kalkulus kegyetlenebb a töröknél-tatárnál, mert az csak a testet ölte meg, kincsét rabolta el, csak a testet vitte ki rabszíjon idegen országba. De ez a kalkulus a lelket támadja meg, mert elkergetve őt az ősi rögről, megöli a lelkében azt, ami az emberben a legszebb, a legmagasztosabb, s ami a nemzetre nézve a legpótolhatatlanabb, a legdrágább, legértékesebb, kitépi lelkükből a hazaszeretetet.
(Ennek, az lett az eredménye, hogy amikor a szomszédok rabló hordái rátörnek az országra, a nép ezt, ellenállás nélkül tűri, tudomásul veszi! Mért áldozná vérét azért az országért, amely földjéről elűzi, megélhetésére nincsen gondja? És ne felejtsetek hálásak lenni a Szabad (elvű) Demokratáknak sem! Hisz mekkora áldás az Ő felfogásuk a magyarnak!)
„A kalkulus az, amely szélnek ereszti a népet, s megengedi a szélnek, hogy szemünk láttára fújja el a por alakjában hazánknak termő talaját, mint ahogy elfújta Szíciliának földjét. Szíciliának földje száz év előtt élelmezője, kincstára fél Európának, ma csontváz, amelynek húsát lerágták a sakálok: Földjét kiszárította a kapzsiság, elfújta a szél”
(Ez lett a mi sorsunk is, és ne feledjük Szicilia lett a „megélhetési bűnözés” az állami szintű maffiabűnözés első képviselője Európában, amihez oly lelkesen csatlakoznak uraink)
Pedig mindezeken ma még oly könnyű volna segíteni. A nép kevés szertetért, a föld kevés ápolásért is hálás. Mert olyan a nép, mint India hatalmas elefántja. Erős, félelmetes, nagy, de mozdulatlan és szelíd. Óriási munkát végez nagy erejével és egy gyermeknek is engedelmeskedik, ha az szertettel bánik vele és életét nem vonja meg tőle. De jaj, ha életét megvonják, jaj annak a vezetőnek, aki rosszul bánik vele, sokáig tűr, de kitörő dühében vállának egy rándulásától recsegve dől össze az egész cifra alkotmány, amelyet hátára építettek. Addig kell ápolni a ragaszkodását, amíg örömmel ragaszkodik: Azt megtartani nem lehet mással, mint szeretettel, a jogos igények kielégítésével.
(A dőlt betűs szövegrész igazsága jött el 1956-ban!)
