Eduardó a szülőföldjén, a hazájától távol...

Eduardo Rózsa Flores György 1960-ban született a bolíviai Santa Cruz-ban.
1975-ben haza tér családjával Magyarországra. 1989-ben az ELTE-n diplomázik. Egyetemei évei alatt verseket ír, tolmácsként és fordítóként dolgozik. Később alkalmazzák a Prensa Latina-nál (Kubai hírügynökség), majd a barcelonai La Vanguardia-nál. E lap budapesti és tiranai tudósítója lesz. 1991-ben a La Vanguardia-nak és a BBC-nek tudósít Jugoszláviából. 1991 augusztusában beáll a Horvát Nemzeti Gárdába. Harcol Szentlászlón (Laslovo), Eszéken (Osijek), megfordul Vukováron is. Megszervezi az Első Nemzetközi Egységet (P.I.V. avagy Prvi Internacionali Vod) . Franjo Tudjman Horvátország elnöke horvát állampolgárságot adományoz neki, őrnaggyá, később ezredessé lépteti elő. Eduardo R. Flores ekkor már a Különleges Rohamszázadban (I.D.S. avagy Izvidacka Diverzantska Satnija) más néven a Horvát Nemzetközi Brigád parancsnoka lesz. Másfél évig volt a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének a szóvivője. A 90-es évek dél-szláv háborújának egyik kulcsfigurájának tartják.


- Hogyan kerültél Horvátországba?
- A La Vanguardia-nak és BBC-nek tudósítottam,1991 májusában küldött a lapom Zágrábba.
- Mire kell ügyelnie szerinted egy haditudósítónak?
- A külföldi tudósító tartsa be a „3 méter” távolságot a helyzettől és az emberektől, mert ha nem akkor elveszítheti objektivitását, túl empatikus lehet. Ha egy picit érzékenyebb vagy az átlagnál már állást kell foglalnod, főleg egy haditudósítónak. Nagyon nehéz betartani a szabályt főleg ha az embernek vannak ismerősei, netán még barátokat is szerez. Előzetes szimpátiát senki iránt sem éreztem.
- Mi volt az első dolgod Zágrábban?
- Érkezésem után egy hét alatt bőven volt időm tájékozódni, hiszen még 3 hónapig tudósítottam. Összesen ez az egy hét volt amikor szállodában aludtam, az összes többit kocsiban, parasztházban, ahol éppen elkapott az álmosság, vagy katonákkal együtt. Ekkor még sokszor átmentem a másik oldalra. Tájékozódásomnak köszönhetően a horvátok felé sodródtam, ez a lapomnak sem tetszett különösen. Nyilvánvaló volt nekem, hogy ki támad, és ki védekezik.
- Te hogyan érzékelted az aránytalanságot a szerbek és horvátok között?
- Például láttam, hogy egy bunkerben van 5 ember és egy vadászpuska. Kérdeztem, miért van ott még négy ember. Mire a válasz az volt, hogy sorsot húztak, most Josip használja, ha ő meghal akkor Ivo, ha ő is meghal akkor Jerko, és így tovább. De mindig az nyer aki a földjét, otthonát védi. Az akkori Jugoszláv Néphadsereg Európa negyedik legerősebb hadserege volt. A tisztikarának közel 80%-a szerb nemzetiségű volt.
- Hogyan közeledtél a Horvát Gárdához?
- Kivontam magamat a tudósító kollégák bűvköréből, és elkezdtem a saját utamat járni. Volt több szerencsétlen találkozásom a támadóval, egyszer például 3 napig el voltam tüntetve. Vendégszeretetüket élveztem, egy iskolai tanterembe zártak be. Nem voltak túl kedvesek hozzám. A kocsimat is többször szétlőtték. 1991 augusztusáig már 18 újságíró áldozata volt az összetűzéseknek. A szerbeknek nem volt érdekük az, hogy a világ tudja, hogy mi a valós helyzet, milyenek az erőviszonyok, milyen módszereket alkalmaznak. Most már megtanulták. Koszovóba nem engedtek be újságírókat, hermetikusan lezárták. Volt egy horvát rendőr (Ivica R.) aki többször védett meg, úgy hogy rám ugrott és saját testével védte a testemet bombázáskor, vagy „aknaesőben” . Később volt egy lövöldözés, én is kint voltam, mellőlem indultak rohamra a horvátok, egy épületet akartak elfoglalni. Ez a srác kiugrott az árokból, észrevett, köszönt, elkezdett futni, majd tőlem három méterre szétlőtték a fejét. Ekkor már csak napok kérdése volt mikor megy fel bennem a pumpa. 25.-én megöltek egy horvát operatőrt, és ekkor a kollégákkal kierőszakoltunk egy sajtó tájékozatót az Eszéki Jugoszláv Néphadsereg Helyőrség Parancsnokságától. Mivel szabályszerű vadászat volt az újságírók ellen, és még csak hadüzenet sem volt.(A Jugoszláv Néphadsereg ekkor még Eszéken volt.) Egy ezredes, akit rá egy hónapra, mint katona én ejtettem foglyul, egy három pontos választ adott nekünk. Felhívták a figyelmünket arra, hogy katonai hadműveleti területen tartózkodunk, a horvát operatőrt nem akarták megölni, csak az őrt álló katona a kamerát összetévesztette egy páncéltörőfegyverrel, végül azok az újságírók akik a horvát katonákkal együtt mozognak, azokat ellenségnek fogják tekinteni.
- Mi volt erre a reakciód?
- Felálltam és megmondtam neki, hogy eddig hány újságírót öltek meg, és, hogy egyik sem viselt egyenruhát. Majd eléggé patetikusan folytattam „Én ezennel felfüggesztem az újságírói tevékenységem, holnaptól önök rám lőnek, én akkor vissza fogok lőni”. Ez a mondat azóta megtalálható a horvát történelemkönyvekben.
- A többi újságíró mit szólt ehhez?
- Kollégáim fele elfordította a fejét. ”Csak ne lőjön ránk” - mondták.
- Mikor áltál be a Gárdába?
- Augusztus 28.-án jelentkeztem Branimir Glavasnál, az Eszéki Városvédelmi Parancsnokságon. Megpróbált lebeszélni, de akkor már elhatároztam, hogy beállok. Majd a horvátok is rájöttek, hogy ezt kihasználhatják, nem pejoratív értelemben. Mivel a legnagyobb európai médiumokból egy újságíró állt be közéjük. Én voltam a „Zorro” Horvátországban.
- Volt katona múltad?
- Igen. Magyarországon voltam katona, határőr. Másfél évig egy katonai főiskolára is jártam. Célozni is nagyon jól tudok. Ezt parancsnokom is észrevette. Mesterlövész csapatba akartak vinni, de én mondtam hogy „sima” gárdista akarok lenni.
- Mikor voltál először a fronton?
- Jelentkezésemtől két nap telt el, és már vittek is Szentlászlóra. Csendes, nyugodt 800 éves kelet-szlavóniai magyar falu volt, ahol kint lobogott egymás mellett a magyar és a horvát zászló. Nem a katonaság tette ki. Amikor kilőtték a szentlászlói templomtornyot én pont onnan távcsővel figyeltem a szerbeket. Hatalmas szerencsém volt. Két tankbelövést kapott a torony. Majd Eszék utána ismét Szentlászló. Ekkor már három oldalról be volta fogva, Kórógy már elesett. Itt alapítottuk meg az Első Nemzetközi Szakaszt. Megkaptuk az engedélyt is. Később többen és egyre többen jelentkeztek. Például egy portugál fiú , Londonban volt buszvezető, látott egy interjút a tévében, amit velem készítettek, majd a műsor után, 48 óra elteltével jelentkezett. Később több bajunk volt azokkal, akik rabló-pandúrt jöttek játszani, de megtisztítottuk az egységünket az ilyen személyektől. Mi voltunk az első egység ahol be lett tiltva az alkoholfogyasztás, miután én betilttattam. Nem volt olyan nap, hogy ne lett volna valaki fogdában az én egységemből. Viszont a katonák verekedtek, hogy bekerüljenek ebbe az egységbe.
- Mi volt a feladatotok?
- Felderítő-diverzáns egység voltunk. Robbantottunk, „nyelvet fogtunk” (foglyul ejtettünk ellenséges tiszteket, rádiósokat). Felderítettük, hogy hol van a szerb nehéztüzérség.
- Sokan azt hiszik, hogy zsoldosok voltatok.
- Ez nem igaz. Mi önkéntesek voltunk. A katonai illetmény amit egy hónapra kaptunk fejenként, abból pontosan egy karton Marlboro cigarettát tudtunk venni. Ha egy karton cigarettáért harcolok akkor zsoldos vagyok, de amennyiben egy karton cigarettáért harcolok akkor hülye vagyok, vagy nem vagyok zsoldos, önkéntesek voltunk. Ha mi zsoldosok voltunk akkor Bem apó, Damjanich la Fayette is zsoldos volt.
- Egységedbe honnan jöttek a katonák?

- A zöme horvát volt. De voltak magyar nemzetiségűek is, Horvátországból, Szlovákiából és a Vajdaságból is akik nem akartak a Jugoszláv Néphadsereg oldalán harcolni. Összesen 18 nemzetiségű katonám volt.
- Veszteségek?
- Szentlászlón a „csapatomból” hat emberem esett el, és mind a hat különböző nemzetiségű volt. Egy fiatal srác halála után a 60 éves édesapja állt be a helyére.
- Mikor kapott nagyobb szerepet az egységed?
- Szentlászló eleste után kaptam a parancsot, hogy állítsunk fel egy nagyobb egységet. Mivel ekkor még csak 28-an voltunk. Ki lett hirdetve Eszéken. Bombázás és gránát tűz alatt még az utcán álltak a sorban, azok, akik be akartak állni az egységbe. Később már 120-an voltunk. Ekkor már lehetett szakcsoportokat szervezni. Baranya lett a mi mozgásterületünk, már jól felvoltunk szerelve. Ebben az időszakban sokszor lobogott fekete zászló a szerbiai városokban. Emiatt kerültem fel a szerbek háborús bűnösök ranglistájára, a 43. helyre (1.: Franjo Tudjman). Ott vagyok az első százban. Még mi előtt megkérdezed hány embert öltem meg, sajnos keveset, azért mondom, mert ha akkor mi jobb helyzetben lettünk volna, még több eszközünk, és több időnk lett volna, akkor merem azt alítani, hogy életeket mentünk meg Horvátországban, Boszniában, Koszovóban.
- Mi a véleményed a koszovói válságról?
- Mindig az nyer aki az otthonát védi. Február óta tart a harc és a szerbek eddig összesen 40 UCK (Koszovói Felszabadítási Hadsereg) harcos sikerült megsemmisíteni. Igaz a civil áldozatok száma eléri a 2500-at. A szerbek a veszteségeiket mindig is titkolták, ami biztos az, hogy Koszovóban eddig 23 vajdasági magyar srác esett el. Tömeges a dezertálás. Az UCK a foglyok nagy részét a vöröskeresztnek adja át, hogy Milosevicsék ne tudják újra mozgósítani őket.
- A horvátországi harcok alatt szerinted hogyan viselkedett Európa?
- Szerintem senkinek sincs joga dönteni mások felett. Hogy ki hogyan szeretne élni. A szabadsághoz, a függetlenséghez, az önrendelkezéshez való jog vitathatatlan. Nincs olyan kritérium ami ezt megkérdőjelezheti. Halottam egy konferencián, hogy nem kell foglalkozni a balkáni válsággal, mert az egésznek csak akkor lesz vége, ha mindenki kinyírt mindenkit, és nem marad élő ember . Mondta ezt egy liberális-humanista.
- Szentlászló mikor fog újraépülni?
- A szlovák ENSZ katonák műszaki alakulattal voltak lent Szentlászlón azzal a feladattal, hogy aknamentesítik a területet, mondanom se kell, hogy egy szem aknát sem vettek fel. Csak mi több ezer aknát telepítettünk, plusz még amit szerbek raktak le, ehhez még hozzá kell adni a nem robbant gránátokat. Ez év nyarára fejezték be a horvátok az aknamentesítést. Szeptemberben kezdték meg a közművesítést . A szerbek a téglákat, ajtófélfákat és a cserepeket is ellopták, még a gátból is elvitték a földet. Úgyhogy új falut kell építeni.

Zárszóul:
„A házakat lerombolhatják de földet el nem vehetik.” (Josip bácsi, Szentlászló)
„Akik nem emlékeznek a múltra, arra ítéltetnek, hogy újraéljék.” (Santayana)

Ilcsik Dávid