Bejelentkezés


EP választás illúziókkal

2009-06-05 - Alex Cross

Az esélyt a talpra állásra és valódi demokráciára csak az előrehozott választásokkal lehet megteremteni. Az EP választás erre alkalmatlan, a médiák és politikai pártok hamis illúziókkal csapják be a lakosságot.

Olyan társadalmi közeg kialakítására kell törekedni, ahol megéri tanulni, megéri dolgozni, megéri becsületesnek lenni, ahol jó magyarnak lenni.

Az Európa Parlamentben 736 székből 22 a magyaroké, ami azt jelenti, hogy 5 akkora országgal kéne összefogni mint mi, hogy pl. Németországot leszavazhassuk.
Ha ehhez hozzá vesszük, hogy a 22 főt a Fidesz, MSZP, Jobbik jelöltjei vagy akárki más fogja adni, könnyű belátni, hogy a magyar képviselők esetében már egymás meggyőzése is ’mission impossible’ kategória. Ennek ellenére fontos hogy hallassuk hangunkat az EU parlamentben, de nem árt ha az arányokkal és lehetőségeinkkel tisztában vagyunk.

Magyarországon ma a legnagyobb probléma a demokrácia hiánya, a politika hiteltelensége, öncélúsága, a fehérgalléros bűnözés, és ezen belül is a politikusi bűnözés nagy aránya, a közbiztonság állapota, a magyar vállalatok versenyképtelensége, a politika gerjesztette rasszizmus stb.

Hogyan fogja Göncz Kinga felhívni az EP figyelmét a demokrácia hiányosságaira, amikor pártja meghatározó egyénisége Gyurcsány Ferenc hazugságokkal nyert választást, karhatalommal és külföldi hitelekkel biztosította hatalmát, majd a választási szabályokat kijátszva, a demokráciát és alkotmányt semmibe véve önhatalmúlag juttatta hatalomra utódját és barátját Bajnai Gordont egy világra szóló bohózat keretében. Hogy fog figyelmeztetni a fehérgalléros bűnözés okozta súlyos károkra, amikor abban párttársai élen járnak, sőt a jelenlegi miniszterelnök több embert kergetett öngyilkosságba.

Hogyan fogja a kicsapongásairól elhíresült Deutsch (Für?) Tamás meggyőzni képviselő társait a hitel kihelyezések racionalizálásának és nyomkövetésének szükségességéről, amikor ő maga felelős milliárdos kótyavetyélésekért. Hogyan fogja nyomatékosítani a politikai tisztaság fontosságát a Fideszt kompromittáló lezáratlan SchlechtCsaba-JoszipTot-KajapIbrahim vagy Princz Gábor vagy a rendőrséget lezüllesztő Pintér Sándor ügyekkel a háttérben.

Mennyire lehet majd komolyan venni a Jobbik delegáltjának a rasszizmus visszaszorítására tett javaslatait a szélsőséges Magyar Gárdával a szárnyai alatt.

Mit szólnak majd Brüsszelben a börtönbüntetés elől az EP-be menekülő cigányképviselőhöz, ha valami csoda folytán bekerülne. Mennyiben segítené puszta jelenléte az európai cigányság ügyét.

A magyar EP képviselők jelenleg a pártokhoz hasonlóan öncélúak, nem az ország hanem pártérdekeket azon belül saját érdekeiket képviselik. A magyar politika prominenseinek jó része nyugat-európai mérce szerint szalonképtelen, odaát bíróság előtt felelne tetteiért.

A pártok meglehetősen felfokozták a várakozásokat, sőt a Fidesz egyenesen az előrehozott választások előfeltételeként aposztrofálja az EP választásokat.
Hol érdekli Bajnait az EP választás, vagy a baloldal, vagy a közvélemény. Hol érdekli az Európai Uniót, hogy ki lesz az a 22 ’member’, aki majd ott mosolyog az Európa Parlamentben, mint Kovács László, aki személyesen bizonyította, hogy teljesen mindegy kit küldünk, sőt minél nagyobb dilettáns megy ki tőlünk, annál könnyebb dolga lesz a többi ország delegáltjának.

Brüsszel az IMF-hez hasonlóan abban érdekelt, hogy a köddé vált rossz kihelyezéseiket visszakapják akár azáltal is, hogy vétlen családokat tesznek utcára, meg hogy a magyar piac nyitott maradjon, de ne erősödjön meg annyira, hogy konkurenciát jelenthessen, azaz megtarthassák az irányítást a korrupt és dilettáns vezetők asszisztálásával a gyarmati sorba süllyesztett ország felett.
A jelenlegi kormány erre a feladatra ideális. A gazdasági döntéseket az IMF-nél és Brüsszelben hozzák, a Bajnai kormány nem több végrehajtóknál.

A magyar népnek viszont olyan kormányra van szüksége, aki nem csak engedelmeskedni tud, de síkra is tud szállni az ország érdekeiért. Nem EU segélyekből kell megélni, hanem termelni kellene tudni, amihez magyar szakemberekre lenne szükség, arra a lelkiismeretes húzóerő, amit a politikai összefonódásokkal építkező jelenlegi dilettáns vezetés ellehetetlenített.
Olyan társadalmi közeg kialakítására kell törekedni, ahol megéri tanulni, megéri dolgozni, megéri becsületesnek lenni, ahol jó magyarnak lenni. Olyan vezetők kellenek, akik rátermettségükkel, tudásukkal, felelősségérzetükkel tűnnek ki, és nem kétesen szerzett milliárdjaikkal.
Olyan képviselők kellenek, akik a magyar nép normális élthez való jogát és vágyát közvetítik az Európai fórumok felé. A magyar nép számtalanszor bizonyított már, súlyos bűn ha azon jelenlegi korrupt és dilettáns vezetők alapján akarják megítélni, akik az IMF és Brüsszel támogatásával tudnak csak hatalmon maradni.

A magyar megújhodás kulcsa a demokrácia, de a demokráciát csak az előrehozott választásokkal lehet helyreállítani. Az EP választás erre alkalmatlan, a médiák és politikai pártok hamis illúziókkal csapják be a lakosságot.
A Gyurcsány-Bajnai párosnál a hatalomvágyuk és felelősségre vonástól való beteges félelmeik miatt elérni semmit sem lehet, velük szemben csak a demokratikus keretek biztosította kényszerrel lehet fellépni.

Orbán Viktor az EP választásokat az előrehozott választások feltételeként tüntette fel. Az előrehozott választásokhoz ennél lényegesen több kell. Jó lenne, ha ezt végre megértené, vagy olyanra bízná az ellenzék irányítását, aki ezt érti, mert az MSZP pusztításához ő is kellett, a köztársasági elnökkel egyetemben.

Across

Hozzászólások

Kovács F János

2009-06-11 18:12:15
Nagyon nagyon kemény, de markánsan átgondolandó szavak ezek, bizony. Across kérem nézze meg itt. Natúran az igazság mentén.hu Cím: Az Eu. parlamenti választás margójára... Hajaz a valódira.
"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Amerikai felforgatókat tartóztattak le Egyiptomban

19 amerikaiak mellett még 5 szerb, 2 német és 3 arab külföldit vádolnak Egyiptom stabilitásának aláásására tett kísérlettel.

Helyzetünkben megváltó e a demokrácia?

A jólétet nem a demokrácia, a gyerekmunka, a 12 órás munkanap, gyarmatok kirablása teremtette

Az IMF lecsapott Nigériára

A korrupció ellen a szabad pénzmozgások korlátozásával lehet küzdeni, de nem a szegénység és az adott ország függőségének fenntartásával. Az IMF-nél látszólag ezzel nincsenek tisztában.

Új vezérek támadnak!

Bálint György: Egy vezér margójára 1935 körül "Ha valakire, vagy a jelenségre ráismernek, az nem a véletlen műve!"

Botrány, korrupció törélelmi hagyománya

A választó tehetetlen? Aki hatalomba kerül, megvesztegethető lesz?

Ebül szerzett jószág, ebül vész el"!

A modern jogban is érvényes, ha a szerződés "érték aránytalan" vagy "félrevezetésen alapul" Semmis!

Alku a medve bőrére.

A szavazók isznak, jól berúgnak! Végül veszett medveként, barlangba szorulva morognak!

Farizeus múzeum!

Megszavazták, majd le Bős-Nagymaros építését! Valamelyik hülyeség volt! A kárt mi szenvedjük el!

Harc a demokráciáért - vagy valami másért?

Amerikai katonák a második világháború óta több mint 5 millió embert öltek meg idegen országokban, túlnyomó részt civileket.

Az Európai Unió 2012 évi követelései Magyarországgal szemben

Milyen gazdasági és politikai következményekkel járt eddig EU-s tagságunk,

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán