Bejelentkezés


8 millió forintos bírság a Hankook gumigyárnak

2007-09-21 - Politaktika

A Munka Törvénykönyvének súlyos megsértése miatt büntették meg Fejér megyei gumigyárat, többek között napi 18 órás dolgoztatásért.

Az aránytalanul magas magyar állami támogatást élvező dél-koreai cég még az ünnepnapokat sem tiszteli.

Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelőség Közép-Dunántúli Munkaügyi Felügyelősége 8 millió forintra bírságolta a Hankook Tire Magyarország Kft.-t a magyar munkarend és a Munka Törvénykönyve előírásainak súlyos megsértése miatt.

- Az átfogó munkaügyi vizsgálat során megállapították, hogy több alkalmazott 12 órát meghaladóan, 15-16-18 órát is dolgozott folyamatosan, ami ellentétes az előírásokkal – nyilatkozta Jankó Zoltán regionális igazgató az MTI-nek pénteken. A szabályok szerint a napi munkaidő 8 óra, a rendkívüli munkavégzés ideje napi 4 óra lehet.

Ezen túlmenően a Hankook több esetben nem tartotta be azt az előírást, hogy két munkanap között a dolgozóknak legalább 11 óra pihenési időt kell biztosítani. A felügyelőség megállapította azt is, hogy augusztus 20-án több olyan alkalmazottal is munkát végeztettek, akiket munkaszüneti napon az előírások alapján erre nem kötelezhetett volna a Hankook.

Jankó Zoltán kifejtette azt is, hogy a Hankook több esetben késedelmesen jelentette be a munkavállalók biztosítási jogviszonyát is, s nem minden esetben megfelelő a társaság munkaidő nyilvántartása sem.

A bírság nem jogerős, a munkáltató jogorvoslattal élhet.

Mint ismert Kóka János 2005. október 24-én jelentette be, hogy nagy szerencse érte Magyarországot, mivel nem Szlovákiába, Csehországba vagy Lengyelországba, hanem hazánkba telepíti gyárát a világ egyik legjelentősebb autógumit gyártó cége, a dél-koreai Hankook.

A gazdasági közlöny adatai szerint az utóbbi két évben a legnagyobb mértékű támogatást a Hankook kapta a magyar államtól. A gyár az egyedi kormánydöntés alapján eredetileg 25 milliárd forintnyi beruházási támogatást nyert el a központi költségvetésből. 2005. október 31-én írta alá gazdasági minisztérium és a Hankook az állami támogatási szerződést (tartalmáról a minisztérium akkor nem tájékoztatta a nyilvánosságot). Decemberre derült csak ki, hogy a szerződésben a kormány végül 15,9 milliárd forintos készpénztámogatás és ötmilliárd forintnyi adókedvezmény mellett még egy rendkívül figyelemreméltó, ugyanakkor igen szokatlan államilag garantált szolgáltatást nyújt a Hankooknak. Ez utóbbi szerint gyorsítva bonyolították le az igazgatási és hatósági eljárásokat.


 

Nyílt levél dr. Lamperth Mónika Szociális és Munkaügyi miniszter asszonynak


Tisztelt Miniszter Asszony!

A Magyar Kommunista Munkáspárt Elnöksége és szakszervezeti munkacsoportja felháborodással tapasztalta a Hankook Tire Magyarország Kft-nél hónapok óta fennálló törvénytelenségek sorozatát.
Személyesen, a munkásokkal folytatott beszélgetések alapján is meggyőződhettünk a sajtóban megjelent hírek valódiságáról, a dolgozók, s az őket képviselni szándékozó szakszervezetek állításainak igazságáról.

Ez az aránytalanul magas magyar állami támogatást élvező dél-koreai cég a vaskerítésen, a gyárkapun túl, mintha egy külön országot épített volna fel, ahol - szerintük - nem érvényesek a magyar törvények.

Működésük megkezdése óta folyamatosak a munkajogi szabálytalanságok és a személyiségi jogok durva megsértése.

Késnek a fizetések, a túlórák elszámolása - ha elszámolják egyáltalán - nem fedi a valóságosan ledolgozott időt. Az ország távoli pontjairól toborzott fizikai munkások esetében a munkaszerződéskor beígért albérleti támogatás, és kilométerpénz csak ígéret maradt. Az érintett dolgozók szerint mostohák a munkásszállási körülmények. Az egyik legsúlyosabbnak minősülő szabálytalanságként az augusztus 20-ai nemzeti ünnepen - Pünkösd vasárnapja mellett - immár második alkalommal dolgoztattak nem folyamatos üzemben foglalkoztatottakat. A cég nem biztosítja a havi megfelelő számú szabadnapot, gyakoriak az egyfolytábani 16-óráztatások, és tervezik a magyar jogszabályokkal ellentétes 6+2 napos munkarend bevezetését.

Mindemellett szabályos hajtóvadászat folyik a szakszervezeti tagok ellen, törvénytelen elbocsátásokkal fenyegetik az amúgy is megfélemlített dolgozókat. A gyár vezetősége máig nem ismeri el a dolgozók magyar bíróság által már 2007 májusában törvényesen bejegyzett szakszervezetét, nem hajlandó tárgyalni a Vegyiparban és az Energiaiparban Dolgozók Szakszervezetével sem a dolgozóknak védelmet nyújtó Kollektív Szerződés megkötéséről.

A Magyar Kommunista Munkáspárt szakszervezeti munkacsoportjának véleménye szerint, a kormánynak, és az Ön által vezetett minisztériumnak minden törvényi lehetősége adott, hogy a Hankook-ot a magyar törvények betartására szorítsa, mégsem él vele.

Kóka János kijelentését - miszerint a Hankook állami támogatását a munkajogi szabálytalanságok bizonyítása esetén befagyasztják - szerintünk még ő sem hitte el.

Az Önök által felállított munkaügyi bizottság mindössze a munkaszüneti napokra vonatkozó szabálytalanságokat vizsgálja, pedig ez csupán a jéghegy csúcsa.

Különösen elfogadhatatlan, hogy képtelenek érvényt szerezni a törvényesen bejegyzett szakszervezet működési feltételeinek alapvető biztosítására, egy olyan vállalatnál, amelyet a magyar állam 26 milliárd forinttal támogat.

A fennálló törvénytelenségek azonnali megszüntetése, és a dolgozók védelme érdekében az alábbi követeléseinkkel fordulunk Miniszter Asszonyhoz.

Követeljük:
- A folyamatban lévő munkaügyi vizsgálat sűrgős lezárását, és a közvélemény széleskörű tájékoztatását annak eredményéről.

- A súlyos munkaügyi szabálytalanságok miatti legmagasabb pénzbírság kiszabását, az állami támogatás azonnali leállítását, mindaddig, amíg a szabálytalanságok fennállnak!

- A nyilvánosságra került adatok szerint munkahelyteremtésre már eddig kifizetett 500 milliós támogatás visszafizettetését!

- További munkaügyi vizsgálatok indítását a fent felsorolt törvénytelenségek teljeskörű kivizsgálására!

- Független felügyelő bizottság felállítását, amely havi rendszerességgel, szúrópróbaszerűen ellenőrzi a céget, s amivel kiküszöbölhető lenne az, hogy a Hankook-nál csak az állami támogatás lehívásakor mutatnak fel rendezett munkakapcsolatokat!

- A szakszervezet működési feltételeinek biztosítását, a törvénytelenül elbocsátott dolgozók ügyének felülvizsgálatát!

- Vizsgálják meg, hogy a magyar munkahelyteremtésre nyújtott állami támogatásból, miként alkalmazhat a cég romániai és szlovákiai dolgozókat!

- A minisztérium a hatáskörében lépjen fel a Hankook-nál tervezett 6+2 napos munkarend bevezetésének megakadályozására.

Nyílt levelünk tartalmáról, és az Ön arra adandó válaszáról a Magyar Kommunista Munkáspárt szakszervezeti munkacsoportja közvetlenül és személyesen tájékoztatni fogja a HANKOOK gyár valamennyi dolgozóját!

Budapest, 2007. augusztus 28.

A Magyar Kommunista Munkáspárt Elnöksége
és szakszervezeti munkacsoportja

"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Amerikai felforgatókat tartóztattak le Egyiptomban

19 amerikaiak mellett még 5 szerb, 2 német és 3 arab külföldit vádolnak Egyiptom stabilitásának aláásására tett kísérlettel.

Helyzetünkben megváltó e a demokrácia?

A jólétet nem a demokrácia, a gyerekmunka, a 12 órás munkanap, gyarmatok kirablása teremtette

Az IMF lecsapott Nigériára

A korrupció ellen a szabad pénzmozgások korlátozásával lehet küzdeni, de nem a szegénység és az adott ország függőségének fenntartásával. Az IMF-nél látszólag ezzel nincsenek tisztában.

Új vezérek támadnak!

Bálint György: Egy vezér margójára 1935 körül "Ha valakire, vagy a jelenségre ráismernek, az nem a véletlen műve!"

Botrány, korrupció törélelmi hagyománya

A választó tehetetlen? Aki hatalomba kerül, megvesztegethető lesz?

Ebül szerzett jószág, ebül vész el"!

A modern jogban is érvényes, ha a szerződés "érték aránytalan" vagy "félrevezetésen alapul" Semmis!

Alku a medve bőrére.

A szavazók isznak, jól berúgnak! Végül veszett medveként, barlangba szorulva morognak!

Farizeus múzeum!

Megszavazták, majd le Bős-Nagymaros építését! Valamelyik hülyeség volt! A kárt mi szenvedjük el!

Harc a demokráciáért - vagy valami másért?

Amerikai katonák a második világháború óta több mint 5 millió embert öltek meg idegen országokban, túlnyomó részt civileket.

Az Európai Unió 2012 évi követelései Magyarországgal szemben

Milyen gazdasági és politikai következményekkel járt eddig EU-s tagságunk,

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán