Nyíltlevél Sólyom Lászlónak, a Magyar Köztársaság elnökének

Tisztelt Elnök úr!


Mint minden magyar, én is érdeklődéssel figyelem és várom, hogy az ország méltatlan, bár de hivatalos vezetői feltárják az 1956-os forradalom valódi történetét, s abból tanulva, egy békés, szebb, boldogabb ország építésére vezessék a sokat szenvedett magyar népet.

Ma már nincs idegen fegyveres hatalom az országban, köszönhető ez az 1956-ban harcoló, életüket, s vérüket áldozó fiataloknak. A forradalomban résztvevők egy része még élő tanú. A külföldi titkos dokumentumok már szabadok, itt van tehát az idő, hogy a magyar nép vezetői ismertessék az igazságot a magyarsággal.

Az 53-ik évfordulón emlékezve Ön kijelentette: „Tartozunk a forradalom halottainak azzal, hogy nem engedjük összemosni, ki hol állt akkor, 1956 őszén, hol állt a megtorlás éveiben, és hol áll most ötvenhat megítélésében.” Ugyancsak kijelentette: „Nagy Imre nagysága éppen abban állt, hogy felismerte és vállalta azt a történelmi szerepet, amelyet a forradalmi magyar nép neki szánt.” Forradalmunk 53-ik évfordulójának lényege az lett volna, hogy végre kimondja az igazságot, s azzal visszanyerjük méltóságunkat. Önnek, mint a Magyar Köztársaság elnökének tudnia kell, hogy 1956-ban a kommunisták ellopták a forradalmunkat, úgymint 1989-ben a rendszerváltást. Az előbbit Nagy Imre segítségével. Már október 23-án éjjel Nagy Imre tudtával és beleegyezésével, jöttek a szovjet páncélosok elnyomni a forradalmat. Nagy Imre felelős a statáriumért, amelynek több halálos áldozata volt, mint a szovjet fegyvereknek. Dokumentált, hogy Nagy Imre csak október 28-án ismerte el a felkelés jogosságát, addig kormánya nyíltan szembeállt a felkelőkkel. Tehát egyértelmű, hogy két 56 van. Egyik; az istentelen kommunizmus és az őket segítő szovjet ellen népünk szabadságáért, független Magyarországért életüket áldozó fiatalok forradalma. A másik az istentelen kommunizmus és az őket segítő, népünket elnyomó szovjeturalom folytatásáért küzdő kommunisták forradalma. Az utóbbiak közé tartozott Nagy Imre is, október 28-ig. Tehát, 1956-ban egyértelműen elvált egymástól a jó és a rossz.

Amikor Nagy Imre a parlament erkélyéről elvtársak köszöntéssel kezdte a beszédet, elvesztette az ott lévők bizalmát. Dokumentálva van, hogy elvtársai jelölték ki, és éjfél előtt a Rákóczi út és a Vas utca sarkán osztogatták a röplapokat az új kormány megalakulásáról. Akkor még a magyar nép nem tudott a forradalomról, tehát nem szánhatott a forradalmi magyar nép Nagy Imrének semmit.

Én Nagy Imréről 4-5 éves koromban hallottam először. Abban az időben nem volt TV, rádió, a hosszú téli estéken összejöttek a szomszédok beszélgetni. Édesapám, és egyik barátja Jávorszki Feri bácsi az I. Világháborúban orosz fogságba kerültek, s élményeiket mesélték el. Mondták, hogyan élnek az oroszok, minden házban ott van az Atyuska képe, térdepelve imádkoznak előtte, mint mi Istenhez. Édesapám Finnországon keresztüli menekülése maradt tisztán emlékezetemben. Feri bácsi nem menekült, jelentkezett a Vörös Hadseregbe. Sokan voltak magyarok, akik hasonlóan cselekedtek, Nagy Imre volt a parancsnokuk. (akkor, kissé büszkének éreztem magam, mivel édesanyám neve Nagy Etelka volt.) Feri bácsi mesélte, hogy a bolsevisták milyen rosszak voltak, elvették a burzsujoktól a házukat mindenestől, aki ellenkezett agyonlőtték. Borzasztó dolgokat mesélt Feri bácsi, amit a bolsevisták nem akartak megtenni, azt a magyarokkal intéztették el. Nagy Imre soha sem szólt ellenük, teljesített mindent, amit a bolsevik parancsnok mondott neki. Egyszer a cár és a családját kísérték egy faluba, majd önkénteseket kért Nagy Imre, akik vigyáznak rájuk, mert a bolsevikok úgy tartják a cárt, mint az Istent s nem akarták őrizni a cárt. Azt ígérte az önkénteseknek, hogy 1 hónap múlva hazamehetnek. Öten jelentkeztek. Úgy hírlett, mondta Feri bácsi, hogy azokkal lövették le a cári családot a pincében. Nem sokkal később egy kis csoport Nagy Imre vezetésével hazajött. Feri bácsit hívta, hogy jöjjön neki segíteni, mikor Kun Béla kormányban szerepet kapott. De Feri bácsi otthagyta, mert azt akarták Kunék is, mint a bolsevisták. Arra emlékszem, hogy Feri bácsinak minden tízedik napon jelentkezni kellett a Homrogdi csendőrségen. A forradalom után tudtam meg, hogy Nagy Imre azonos azzal akiről Jávorszki Feri bácsi beszélt.

Én az édesapám és Jávorszki Feri bácsi szavainak több hitelt adok, mint a Magyar Történelmi Könyvtárnak, mert azok igazak, nem fordította el senki. Jó lenne, ha a Magyar Köztársaság elnöke is, az igazság alapján ítélne és alapozná meg a beszédeit. Ha az 1956-os forradalomról emlékezünk, akkor a nagyságot a kis pesti srácok érdemlik, akik a magyar szabadságért adták vérüket és életüket. Nagy Imre egész életében kommunista volt, s azért dolgozott, azért halt meg, de nem a magyar szabadságért. Ő nem akart szabad választást, kijelentette, hogy ha szabadválasztás lenne, a nép Mindszentyre szavazna s vége lenne a kommunizmusnak Magyarországon. Nagy Imrének megadatott a lehetőség, hogy megbánja bűneit, hagyja el az istentelen kommunistákat és keresztényi szellemben segítse a magyarságot kiszabadítani abból az elnyomásból, amelyet ő is segített a nemzetünkre rákényszeríteni. Nagy Imre nem harcolt a szabad választásért, a független Magyarországért úgy, mint a pesti srácok. Nagy Imrét a kommunisták, az elvtársai végezték ki. Ha az 1956-os forradalomra emlékszik egy magyar ember, akkor a pesti srácoké a dicsőség, mivel ők szembeszálltak a legyőzhetetlennek vélt szovjethatalommal, s olyan sebet ejtettek, rajta amit soha sem hevert ki. A történelem bebizonyította, hogy az istentelen kommunizmus nem semmisítheti meg egy keresztény népet. Azok, akik kiszolgálták a kommunizmust szégyen foltjai lesznek a magyar történelemnek.

A pesti srácok áldozata nem volt hiábavaló, szellemük ott van a magyar emberek szívében, s eljön az idő, amikor megvalósul küzdelmük célja; egy független keresztény Magyarország. Kérem, kövessen el mindent, hogy ez minél előbb megvalósuljon. Isten áldja, és segítse ebbeli munkájában.

Hazafias üdvözlettel. Bogár Gyula