Értékelhetetlen évértékelők
A magyar politikai elit összességében megbukott.
Sólyom László korszaka a törvénytelenségek korszaka volt.
Ismét elhangzottak az évértékelő beszámolók, melyekben az országot irányító politikai erők megpróbálták értékelni az értékelhetetlent, komolynak tüntetve fel a komolytalant. A politikai elit már régen elszakadt az országtól, nemzettől, ezért nem egyszerű feladat egy olyan évértékelő készítése, amiből a problémák ismerete, az azokkal való együttélés, az azok megoldásán történő fáradozás jön át, és nem azok okozása ill. tovább mélyítése.
Az ország közel 7 éve menetel lefelé a lejtőn MSZP irányítással, zavartalanul. Ez rávilágít arra a tényre, hogy a jelen szégyenteljes állapotokért nem csak az országot tönkretevő vezetés, hanem az azt leváltani vagy akárcsak fékezni képtelen politikai biztosítékok is felelősek. A magyar politikai elit teljes egészében megbukott.
Sólyom László köztársasági elnök év végi nyilatkozatai érezhetően hattyúdalnak készültek, amolyan múltat megszépítő költeményeknek. Csak hát Sólyom László az egyik főszereplője volt ennek a dicstelen múltnak, nem pedig elszenvedője.
Sólyom László egyik decemberi interjújában hangsúlyozta, hogy jobb lett volna az ország szempontjából, ha tavasszal előre hozott választásokat tartanak, mert nem mélyült volna el a válság és megelőzhették volna a Jobbik megerősödését.
Érdekes mondatok. Mintha a Jobbik lenne a legnagyobb probléma, az a párt, aki a legjobban tiltakozik az országot és az alkotmányos demokráciát szétziláló kormánypárt ellen.
Sólyom László ugyanakkor még mindig úgy tesz, mintha Bajnai Gordon kinevezése törvényes lett volna. Pedig hát Bajnai Gordon törvénytelenül lett kinevezve (a demokráciára érzékeny Obama elnök talán pont ezért nem vesz tudomást Bajnairól) és ezt pont a köztársasági elnöknek kéne tudnia a legjobban, ugyanis az ő elsődleges feladata, hogy az ilyen típusú állam ellenes bűncselekményeket megakadályozza. A Sólyom által emlegetett konstruktív bizalmatlansági indítvány lényegében két pilléren nyugszik. Az egyik, hogy a képviselők bizonyos aránya lemondásra szólítsa fel a miniszterelnököt, a másik, hogy a képviselők bizonyos aránya egyúttal új jelöltet állítson. A Gyurcsány Ferencet lemondásra felszólítói képviselői többséget úgy hívták hogy Gyurcsány Ferenc, és a Bajnait jelölő képviselői többséget is Gyurcsány Ferencnek hívták. Magyarországon tehát Gyurcsány Ferenc jelenti a képviselői többséget, így könnyen váltotta le magát és neveztette ki utódát, régi barátját, a kilenc ember öngyilkosságáért és több száz vállalkozó tönkretételéért felelős Bajnai Gordont. (a világot megmosolyogtató bohózat utólagos papírozása a tényeken mit sem változtat) Ilyen sehol nincs, és ezt a magyar alkotmány és jogrendszer sem teszi lehetővé. Ezt egyedül Sólyom László köztársasági elnök tette lehetővé, az alkotmánybírákkal közösen.
Gyurcsány Ferenc már 2006-ban is csalással nyert választást, amit később elismert, és azóta sem vont vissza, sőt hazudozását erényként próbálta eladni … sikeresen. A köztársasági elnököt akkor is úgy hívták, hogy Sólyom László, aki most így értékeli az akkori eseményeket: ”Hazugsággal választást nyerni – ez nem a mi alkotmányos rendszerünk” A magyar alkotmány valóban bünteti a csalást és tiltja a törvénytelen hatalombitorlást. Ha a magyar alkotmány tiltja az MSZP hatalom szerzési módszereit, akkor Sólyom úr miért nem tiltotta?
Sólyom László korszaka a törvénytelenségek korszaka volt.
Sólyom László újévi köszöntőjében újrakezdésről beszélt, mégpedig kozmikus távlatokban.
Asztrológiai szóhasználata talán erőltetettnek tűnik, de lemaradásunk léptéke valóban együtt látszik nőni a világegyetem tágulásával. Sólyom sürgeti a változásokat, de hallgat azon gátakról, melyek eltüntetése nélkül az előrelépés lehetetlen. ” Korrupcióban fuldoklik ma az ország.”- állapítja meg, amit mindenki tud. ” A magyar nemzetért a magyar állam is felelős, de leginkább a nemzet tagjai.”
Sólyom Lászlónak a többi magyar politikai vezetőhöz hasonlóan a magvas gondolatok szétszórása előtt meg kéne próbálkoznia a lehetetlennel és felvállalni saját felelősségét.
Mert azért hogy Magyarország belefullad a korrupcióba, és a nemzetnek az adósságon kívül már szinte semmilye sincs, elsősorban azok a politikai erők a felelősek, akik ezt a közeget kialakították. Ha a Sólyom, Gyurcsány és Orbán félék képesek lennének felfogni saját inkompetenciájukat és érzékelnék valamilyen szinten az abból következő hatalmas károkat, akkor talán nem kéne annyi évet várni a megújhodásra.
--
Lendvai Ildikó az MSZP ügyeletes stand-up-ja a sikeres gazdasági nagytakarítás éveként értékelte 2009-et ill. megköszönte az országnak a sikeres válságkezelést.
Ecsetelte még, hogy mennyi mindent tettek a munka és munkahelyek védelmében, végezetül választási jótanácsként felhívta a figyelmet, hogy mindenki ellenőrizze a vállalásokat és ez alapján ítélje meg, hogy ki politizál felelősen.
Ildikó lehet hogy tényleg nem tudja, hogy az ország mekkora bajban van, hányan vesztették el munkájukat, egzisztenciájukat pártja gyalázatos ténykedése következtében. Ő még az osztályellenség korában él, és meg van győződve arról, hogy a baloldalinak mondott MSZP nyolc éve alatt szétrongyolódott szociális hálót a Fidesz ármányai szaggatták szét. Elhiszi azt is, hogy Gyurcsány Ferenc tudja mi az, hogy 40 ezer forintból megélni, sőt fizetés nélkül megélni. Lendvai a magyar Don Quijote, akinek küldetése a Fideszben és Jobbikban megtestesült ármánnyal való folyamatos és látványos küzdelem, míg a nála okosabb párttársai a háttérben megszedik magukat. Az MSZP mára a szélhámosok és hülyék pártja lett. Aki eddig nem látta át azt a gyalázatot amit művelnek, az ezután sem fogja. Az MSZP-t fel kell számolni a hazugságokra épített múltja, a szégyenteljes jelene, és jövőtlensége miatt.
--
A Fidesz részéről már teljesen mindegy hogy megingathatatlan pártvezérük mit mond, vagy mond-e egyáltalán valamit. Nem is erőlteti magát a várományos miniszterelnök, hiszen az MSZP már jó pár éve neki dolgozik. Orbán Viktornak csak arra kellett ügyelnie, nehogy hamar kerüljön a kormánykerék mögé megszakítva élete legszebb 8 évét, hiszen így karosszékből kritizálva válhat nemzeti hőssé, ha tud valamit is kezdeni a lenullázott országgal.
Komolyabb értékelést a Fidesz szürke eminenciása Navracsics Tibor készített.
Navracsics 2009-et az összeomlás éveként értékeli, megfeledkezve azon egyszerű tényről, hogy az összeomlás 2008 októberében következett be, 2009 inkább az agonizálás éve volt.
Íme Navracsics sorozata: 2004 megtorpanás, 2006 hanyatlás, 2009 összeomlás.
Egy ideje mintha ő cipelné hátán a Fideszt, valószínűleg ezért csúszkál az évszámokkal, de sorozata ennek ellenére mutatja a tendenciát. (ami valójában történt: 2003 hanyatlás kezdete; 2006- válság (Gyurcsány részben ennek hatására szavalta el Öszödi beszédét, az IMF is beavatkozik); 2008 márciusában csúfosan megbukik Gyurcsány válságkezelő stratégiája (a kormányt le kellett volna váltani – Orbán nem akarta); 2008 októberében a kezdődő világválság begyűrüzése előtti pénzügyi összeomlás, IMF mentőöv (a kormányt megint le kellett volna váltani- Orbán nem akarta); 2009 tavasza újabb összeomlás az IMF hitel ellenére – Brüsszel elzavarja Gyurcsányt – Bajnai székfoglalójához Orbán oratórikus háttérzaja a kisérőzene)
A 2009-es év egyértelmű nyertese az APEH volt, akik év elején 16,7 milliárd forintos prémiumot, év végén pedig 3,6 milliárd forintos prémiumot oszthattak szét. Több szempontból is elgondolkodtató ez a 20 milliárdos prémium, és nemcsak azok miatt akik 50 óráznak 70 ezer forintért, és hónap végén a vajaskenyér a vasárnapi menü, mert hát válság van.
Across
Nyomtatható változat
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Írjon ön is cikket!






