Bejelentkezés


Utóhang Tusványosról

2008-07-24 - Politaktika

Tusványos a fiatalság üde színfoltja, a gondtalanság öröme. Lehet hozzá felelősségteljesebben, komolyabban is viszonyulni, de nem kötelező. Szépsége a kihasználható lehetőségek sokaságában rejlik.

A tusványosi folyamat lényege nem csak a meghatározó politikai, társadalmi, környezetvédelmi kérdések felvetésében rejlik

Bálványos árnyékában tizenkilencedik alkalommal engedték le tehát a lobogót, és kezdhetik a huszadik, vélhetően jubileumi felhozatallal jelentkező, jövő évi rendezvény szervezését.

A tusványosi folyamat lényege nem csak a meghatározó politikai, társadalmi, környezetvédelmi kérdések felvetésében rejlik, nem ezért fokozottan figyelemre méltó e nagykorúvá vált szeánsz, s még csak azért sem, mert egyfajta — kissé egyoldalú — magyar—román párbeszéd színhelye, magyar nemzetpolitkai műhely, hanem mert esélyt teremt a világban tájékozódni kívánó fiataloknak arra, hogy találkozzanak számukra érdekes gondolatokkal, alkotókkal, akár politikusokkal is.

Kultúrával, irodalommal, gazdasággal. (Árnyékoló fekete folt az idei rendezvény eseménykrónikájában, hogy szervezési malőrök miatt — átfedés, helyszínváltozás —, érdeklődés hiányában sajnálatos módon elmaradt a tízéves Székelyföld folyóirat szerzőinek felolvasóestje, noha arra igen szellemes, „fenyővízben" fürdőző, a Székelyföld „pólócsapatát" felvillantó plakát is invitált.) De — mások mellett — bemutatkoztak háromszéki akcióművészek, lehetett karriertanácsot kérni — fiatalságra, s az ezzel járó bűbájos bolondságra vall, hogy ezt a lehetőséget alig használták ki —, igényesek pedig vérprofi borászok pincéibe pillanthattak be, s kóstolhattak a múzsákkal rokonságban álló nedűikből.

Mások rendkívüli vállalatvezetőkre figyelhettek: a sikertörténet úgy kell e térségben, „mint égnek a kék". És e felsorolásnak valahol csak Sepsibükszád tájékán lenne vége, annyi apró filmkocka tevődött egymásra ebben a lélekhez és elméhez egyaránt simuló, az együttlét elemi élményét kínáló táborban...

Tusványos a fiatalság üde színfoltja, a gondtalanság öröme. Lehet hozzá felelősségteljesebben, komolyabban is viszonyulni, de nem kötelező. Szépsége a kihasználható lehetőségek sokaságában rejlik. Legfeljebb annyit érdemes tudni: ez sem volt mindig így...
 

Mózes László (Háromszék)


Kapcsolódik:

Egyezségkeresés
Budapesten minimális konszenzusra jusson nemzetpolitikai kérdésekben a kormányoldal és az ellenzék. Az idei Tusványoson nem sikerült egy asztalhoz ültetni Orbánt és Markót, hanem hogy mindazok, akiket közvetlenül érint az új egyezség megkötése, várhatóan még hosszú ideig csak közvetítőkön és a sajtón keresztül üzennek egymásnak.

A Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács tusnádfürdői Közleménye
Orbán Viktor nemzetpolitikai szemszögből méltatta a Kárpát-medencei autonómia-rendszerek fontosságát és szükségességét. A tanácskozás egyik legfontosabb határozata az autonómia-ügy közös képviseletére vonatkozott.

Tusványos – az első két nap összefoglalója
Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor: Navracsics Tibor szerint az Magyarország képtelen érvényesíteni az érdekeit az Európai Unió intézményrendszerében. Smaranda Enache megállapította, az erdélyi magyarság autonómiatörekvése békés úton zajlik és nem jelent biztonságpolitikai kockázatot.

"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Vállalkozás ösztönzés a divat!

Megkérdeztük a szakembert Ön mire vállalkozik?

Mutyi ország

Buta vezetők nem hülyíthetik a népet sokáig, a forgó ajtó nem csak be enged, de adott esetben ki is penderít.

A saját ló dicsérete.

Eladni azt kell, és akár hazugsággal is felértékelni, agyon dicsérni, amitől meg akarok szabadulni.

Időfogság

Itt él-e a lélek?

Remény köde

versek

Miér vállalják a lehetetlent?

Légy politikus! Párt szekér toló!

Az USA mindig is erőszakos volt

Nevetséges ürügyek és hazugságok alapján ENSZ jóváhagyás nélkül indított katonai akcióik miatt kétségtelenül Amerika és Izrael váltak korunk legagresszívabb államaivá.

Politikai meggyőződés?

Nincs új a nap alatt!

Állam böcseleti aforizmák

1000 éves Tapasztalat, vélemény

Egyiptom két elnökjelöltje ellenségnek nevezte Izraelt

A nyugat által felkarolt demokratikusnak hirdetett arab forradalmak könnyen torkollhatnak káoszba, mint Líbiában, Egyiptomban vagy akár Szíriában, ami végül vallási restaurációt is eredményezhet.

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán