Bejelentkezés


Balszemmel

2008-07-18 - Thürmer Gyula

Közjogi méltóságok - Ne a tőkésektől várjuk a vörös csillagot!

Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel.

Minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.


Közjogi méltóságok

Jó dolog közjogi méltóságnak lenni. Közjoginak is, méltóságnak is. Külön-külön is, együtt meg pláne! A közjogi méltóságok az állítólag független hatalmi ágak főnökei. Mitől függetlenek? Gondolom, döntően a néptől. A parlament még hagyján, mivel a képviselőket a nép választja. A köztársaság elnökét azonban a parlamenti pártok egyezsége szüli, csakúgy, mint az alkotmánybíróság elnökét. A főbírói székbe is csak akkor ülhet bele valaki, ha a parlamenti pártok és a köztársasági elnök megegyeznek egymással. Most éppen nem egyeztek meg, ezért üres is a szék. Könnyű belátni, hogy így vagy úgy, de minden a hatalmon lévő pártoktól függ, azzal a picike kiegészítéssel, hogy egy-két dologban az ő kezük is meg van kötve. Egyezkedniük kell, na nem a néppel, hanem a mindenkori ellenzékkel.

Nos, a miniszterelnök őket hívta meg a múlt héten. Mind el is ment, szépen kiöltözve. A miniszterelnök úgy gondolta, hogy a nyári politikai uborkaszezonban így irányítja magára a figyelmet. A melegek tüntetése kapcsán rendezett műbalhé olyan apropó volt, amire a meghívottak nem mondhattak nemet. Nem is mondtak. Köztársasági elnökünk úgy tett, mint a kamalduli rend szerzetesei: hallgatási fogadalmat tett. Nem szólt bele. Bár bizonyára jobban tette volna, ha elmondja véleményét. Mondjuk azt, hogy utálja, ha felrángatják a Balatonról. Végül is nem a háború tört ki, nem az alkotmányos rend került veszélybe. Ha engem kérdeztek volna, én nem a parlamentben rendeztem volna a dzsemborit, hanem a Rudasban. Tudják a török fürdőben. Először is ott kényelmesebb. Másodszor, ott a problémát a maga meztelenségében vizsgálhatták volna. Igaz, Szili Katalint nem engedték volna be. Abban a melegben csak férfiak vannak.
 

Ne a tőkésektől várjuk a vörös csillagot!

Nem szeretnék a magyar politikai elit tagja lenni. Nem elég a kánikula, még az európai emberi jogi bíróság is kellemetlenkedik. Hogy jönnek ők ahhoz, hogy árnyékot vessenek arra a remek kis magyar törvényre, amellyel annak idején szinte minden képviselő egyetértett? A vörös csillag Magyarországon be van tiltva, punktum! Az emberi jogi bíróság persze naivan azt gondolta, hogy Európában a nagy francia forradalom óta léteznek valamiféle emberi jogok. Lehet, hogy ezt a magyar politikai elit nem vette észre, de hát 2004 óta az Európai Unióban is ott ülünk, ott meg csak rájöhettünk volna. Az emberi jogi bíróság mindenesetre azt mondta, hogy nem szép dolog elmarasztalni egy magyar állampolgárt csak azért, mert kitűzte a vörös csillagot. Istenem, valaki így fejezi ki a véleményét, azért még nem kell elítélni!

A magyar politikai elit gondban van, hogy mit csináljon. Ők úgy en bloc utálják a kádári szocializmust, ezért be is tiltották a csillagot. A másik oldalon viszont igaz, hogy mégis csak Európában vagyunk, viselkedni kell. A gond persze nem nagy. Az európai bíróság ugyanis nem azt mondta, hogy a magyar parlament hibát követett el, rossz törvényt fogadott el. Nem, erről szó sincs. A bíróság egy magyar állampolgár egy konkrét ügyéről nyilatkozott. Ég balszemmel.jpgés föld! A magyar parlamenti pártoknak azért sem kell kapkodniuk, netán megszakítani a a képviselők szabadságát, mert az Európai Unió vezetői is másként gondolkodnak. Az EU vezetőinek nem az a politikájuk, hogy simogassák a kommunistákat, hanem az, hogy megvegyék, eltiporják, megtörjék, beolvasszák, betiltsák őket, kiirtsák a kommunistáknak még az írmagját is. Úgyhogy senki sem fog megorrolni sem Gyurcsányékra, sem a többi a parlamenti pártra, ha minden marad a régiben.

Éppen ezért a baloldalon sem lehet felhőtlen az örömünk. Végül is mit értünk el? Nagyjából semmit! Először is azért nem, mert a tőkés ellenfeleket nem lehet a tőkés bíróságok eszközével legyőzni. A hitleri fasizmust sem Dimitrov győzte le a sokat emlegetett lipcsei perben, hanem a szovjet katonák a csatatéren. És persze hozzájárultak Thälmann német kommunistái, akik életüket adták a fasizmus elleni harcban. Másodszor azért nem, mert talán az érintettek maguk sem veszik észre, hogy akarva-akaratlanul a kapitalizmus nagy színjátékának részesei. Az emberi jogi bíróság döntése a demokrácia látszatát erősíti, elfedi azt, hogy Csehországban betiltják a kommunista ifjúsági szervezetet, a Munkáspárt vezetőit bíróság elé citálják, hogy csak a legdurvábbakat említsem. Végül, de nem utolsó sorban azért sem értünk el semmit, mert azok a milliók, akiknek a bizalmáért küzdünk manapság mással vannak elfoglalva, mint sem a csillag sorsával. Elég gondjuk van a saját sorsukkal, kínjukkal és nyomorukkal. Eljön az idő, amikor a vörös csillagot, és persze a sarló-kalapácsot is mindenki szabadon hordhatja hazánkban. Eljön, de nem a tőkés hatalmak áldemokráciájának köszönhetően, hanem saját harcunk eredményeként.
 

Thürmer Gyula


Kapcsolódik:

Balszemmel
Egri csillagok - Gapon pópa - Meleg színház

Balszemmel
Magyar-román rangadó - Liberális önkínálgatás - Aki nem dolgozik, ne is egyék!

Balszemmel
Önreklám helye - Záróvonal - Bicikli út 

Balszemmel
Összmagyar pofa be - Háromszor nyolc - Te mit adhatsz Amerikának?

Balszemmel
Gáz van! - Egy millió munkahely - Kiss Péter kell nekünk! Kiss Péter kell nekünk?

Balszemmel
Provincializmus - Kapolyi - Politikai sebességmérés

Balszemmel
Előrehozott választás - A tehetetlenség fő ellenségünk - Lekéssük az Auróra ágyúlövését!

Balszemmel
Liberális genny - A fertőzés terjed - Tibet SZDSZ-szemmel

"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Vállalkozás ösztönzés a divat!

Megkérdeztük a szakembert Ön mire vállalkozik?

Mutyi ország

Buta vezetők nem hülyíthetik a népet sokáig, a forgó ajtó nem csak be enged, de adott esetben ki is penderít.

A saját ló dicsérete.

Eladni azt kell, és akár hazugsággal is felértékelni, agyon dicsérni, amitől meg akarok szabadulni.

Időfogság

Itt él-e a lélek?

Remény köde

versek

Miér vállalják a lehetetlent?

Légy politikus! Párt szekér toló!

Az USA mindig is erőszakos volt

Nevetséges ürügyek és hazugságok alapján ENSZ jóváhagyás nélkül indított katonai akcióik miatt kétségtelenül Amerika és Izrael váltak korunk legagresszívabb államaivá.

Politikai meggyőződés?

Nincs új a nap alatt!

Állam böcseleti aforizmák

1000 éves Tapasztalat, vélemény

Egyiptom két elnökjelöltje ellenségnek nevezte Izraelt

A nyugat által felkarolt demokratikusnak hirdetett arab forradalmak könnyen torkollhatnak káoszba, mint Líbiában, Egyiptomban vagy akár Szíriában, ami végül vallási restaurációt is eredményezhet.

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán