Ne rontsák el az olimpia örömét!
Védjük meg az olimpiát az amúgy talán jogos politikai szenvedélyektől.
Magyarországon a mértékadó politikai erők és a közvélemény egyaránt elutasítják a pekingi olimpia bojkottját.
Az Európai Parlament plenáris ülése május 8-án, csütörtök délelőtt Brüsszelben Manolis Mavrommatis, az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) és az Európai Demokraták Képviselőcsoportja görög tagjának Fehér könyv a sportról témájú jelentése alapján a sport jelentőségéről tárgyalt.
Hegyi Gyula írásbeli hozzászólásában kifejtette, hogy az olimpia kapcsán az emberekben ezekben a napokban aggodalmak élnek. Sikerül-e megvédeni az olimpiát a bojkottól, az amúgy talán jogos politikai szenvedélyektől? A magyar képviselő jó hírnek nevezte, hogy Magyarországon a mértékadó politikai erők és a közvélemény egyaránt elutasítják a pekingi olimpia bojkottját, és Európa-szerte hasonló a hangulat. Ezért remény van arra, hogy a politika ezúttal nem rontja el a sportolók és sok száz millió sportszerető ember örömét. Hegyi Gyula szerint a nyitóünnepségeken való politikusi részvétel más kérdés. Erről a politikusoknak maguk kell dönteniük, s ebbe semmiképp sem szabad belekeverni a sem a sportot, sem a sportolókat.
Brüsszel, 2008. május 8.
Földeák Iván
Hegyi Gyula EP-képviselő sajtótitkára
Nyomtatható változat
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Írjon ön is cikket!






