Bejelentkezés


Túl nagy orosz barátság?

2007-03-21 - Politaktika

Sokak szerint az oroszok kimentek Magyarországról fegyverrel és visszajöttek pénzzel. A magyar gazadásági életet és a bal oldali politikai elitet egyre szorosabb szálak kötik Moszkvához.

A tőzsdén lévő magyar cégekbe előszeretettel fektetnek orosz üzletemberek, de a magyar privatizáció aktív részesei is az oroszok, mint például mutatja legutóbb a Malév esete. Továbbá Kék Áramlat vagy Nabucco?

A túlzott orosz barátság nem biztos, hogy kifizetődő az Európai Unióban, elvégre ez nem a Szovjetunió. Így is már több nyugati újságíró és politikus tartja Magyarországot Oroszország európai trójai falovának. A hét csütörtökén Gyurcsány Ferenc Moszkvába utazik.

- Oroszország nem tilthatja meg nekünk, hogy amerikai radarokat telepítsünk az országunkba – nyilatkozta Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter budapesti tárgyalásai után. A cseh politikus azután válaszolt ingerülten az őt kérdező újságíróknak, miután kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc az amerikai terveket ellenző Putyin orosz elnök álláspontját támogatva arról faggatta Schwarzenberget, hogy mi ebben a kérdésben a hivatalos cseh álláspont. Gyurcsány Ferenc felajánlotta a cseh kormánynak, hogy a most csütörtökön kezdődő moszkvai tárgyalásain az amerikai elhárító rakétarendszer ügyében cseh felkérés esetén szívesen közvetít Prága és Moszkva között. A NATO és az amerikai kormány Putyin orosz elnök elnök heves bírálatát kiváltva rakétaelhárító rendszer kiépítését tervezi Lengyelországban és Csehországban. A cseh kormány januárban kapta meg Washingtonból a kérést tartalmazó terveket, de hivatalosan még nem válaszolt a a Prága melletti Mnísek pod Brdy-ban telepítendő amerikai rakétasilók tervére.

Fontos kérdés a rakétaelhárító rendszer mellett, hogy Kék Áramlat vagy Nabucco? A Gazprom és a Mol közös cége ez év derekáig méri fel az Oroszországot Törökországgal összekötő Kék Áramlat gázvezeték Magyarországon át Észak-Olaszországig nyúló meghosszabbításának és egy hozzá kapcsolódó nagy magyarországi gáztároló építésének megvalósíthatóságát. Az EU a Nabucco vezetéktervet támogatja, amely azeri, iráni, iraki és közép-ázsiai gáz szállítására lenne alkalmas. - Nem tudjuk, melyik projekt fog realitássá válni, ha úgy tetszik, két vasat tartunk a tűzben – nyilatkozta újságíróknak a magyar miniszterelnök.

Gyurcsány Ferenc a héten Moszkvába utazik. Ahol találkozik Vlagyimir Putyinnal, orosz elnökkel és megbeszélést folytat majd Mikhail Fradkov, miniszterelnökkel is. A megbeszéléseken elsősorban a két ország kapcsolatát, a Putyin elnök magyarországi látogatása óta eltelt év tapasztatait, valamint az együttműködés továbbfejlesztésével összefüggő újabb feladatokat tekintik át. A háttérben persze ennél sokkal többről is szó lehet.

Az oroszországi utazással kapcsolatban természetesen megszólalt az ellenzék is. - Bízom abban, hogy eheti moszkvai látogatásán Gyurcsány Ferenc módját találja annak, hogy Putyin elnöknek is kifejtse: előnyben részesíti a Nabucco vezetéket a Kék Áramlattal szemben. Ez kiváló alkalom lenne arra, hogy világossá tegye az álláspontját – mondta Német Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke.

Hozzászólások

Dr. Constantin Helios

2008-06-07 23:43:03
Magyarországon csak egy, politikai pártnak mondott bűnszövetkezet bitorolta az államhatalmat. A hatalom haszonélvezői indoktrináltak az eszméletlenségig. Küldetéstudatukban elkövették az emberiesség ellen elkövethető legsúlyosabb bűntetteket, a kínzás gyalázatát - saját népük ellen. Fontosabb volt nekik a hamis próféták temetetlen bálványa - a szovjet múmia -, az ellenforradalmár, terrorista lenin-isten hülyesége, mint a magyar emberek sorsa. Ha van magyar szégyen, akkor ez az.
"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Amerikai felforgatókat tartóztattak le Egyiptomban

19 amerikaiak mellett még 5 szerb, 2 német és 3 arab külföldit vádolnak Egyiptom stabilitásának aláásására tett kísérlettel.

Helyzetünkben megváltó e a demokrácia?

A jólétet nem a demokrácia, a gyerekmunka, a 12 órás munkanap, gyarmatok kirablása teremtette

Az IMF lecsapott Nigériára

A korrupció ellen a szabad pénzmozgások korlátozásával lehet küzdeni, de nem a szegénység és az adott ország függőségének fenntartásával. Az IMF-nél látszólag ezzel nincsenek tisztában.

Új vezérek támadnak!

Bálint György: Egy vezér margójára 1935 körül "Ha valakire, vagy a jelenségre ráismernek, az nem a véletlen műve!"

Botrány, korrupció törélelmi hagyománya

A választó tehetetlen? Aki hatalomba kerül, megvesztegethető lesz?

Ebül szerzett jószág, ebül vész el"!

A modern jogban is érvényes, ha a szerződés "érték aránytalan" vagy "félrevezetésen alapul" Semmis!

Alku a medve bőrére.

A szavazók isznak, jól berúgnak! Végül veszett medveként, barlangba szorulva morognak!

Farizeus múzeum!

Megszavazták, majd le Bős-Nagymaros építését! Valamelyik hülyeség volt! A kárt mi szenvedjük el!

Harc a demokráciáért - vagy valami másért?

Amerikai katonák a második világháború óta több mint 5 millió embert öltek meg idegen országokban, túlnyomó részt civileket.

Az Európai Unió 2012 évi követelései Magyarországgal szemben

Milyen gazdasági és politikai következményekkel járt eddig EU-s tagságunk,

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán