Bejelentkezés


Magyarország a trójai faló?

2007-03-26 - Politaktika

A Gyurcsány-Putyin találkozót követően egyre nagyobb hangsúlyt kap az a kérdés, hogy Magyarország melyik gázvezeték megépítését támogatja.

A magyar Parlamentben is téma volt a miniszterelnök múlt heti oroszországi látogatása, a legnagyobb ellenzéki párt természetesen támadja Gyurcsány Ferencet. Magyarország függő helyzetben van, hiszen gázfogyasztásának 85 százaléka Oroszországból érkezik. - Mi lesz, ha a Nabucco és a vele közös energetikai politika megbukik? A magyar miniszterelnök soha nem fogja lemosni a vádat, hogy mindez miattunk történt - mondta az ellenzéki Németh Zsolt a miniszterelnöknek.

- A Fidesz számos ponton nem ért egyet a Gyurcsány Ferenc energetikai expozéjában elhangzottakkal. Bár a magyar szellemi életben nagy a hallgatás, a nemzetközi sajtó mégis leragadt az energetikánál, és immár globális viszonylatban is hangot adnak aggodalmaknak – mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. Mint ismert több nyugati sajtóorgánum is Oroszország trójai falovának nevezte Magyarországot, és bírálták a magyar miniszterelnököt a "túlzott orosz barátság" miatt.

Magyarország függő helyzetben van, hiszen gázfogyasztásának 85 százaléka Oroszországból érkezik. A két vezeték közül az egyik orosz, a másik európai uniós támogatásból készül, és nem mindegy, hogy melyik valósul meg. Az EU hivatalos projektje a Nabucco-vezeték, de a Gyurcsány-kormány a Kék Áramlat vezeték mellett is lobbi munkát folytat.

- Az igazi kérdés nem a két vezeték gazdasági összehasonlítása, hanem a biztonságpolitikai összevetés – érvelt Németh Zsolt. - Ebben az értelemben ugyanis alapvetően különbözik a Nabucco és a Kék Áramlat, hiszen az előbbi az Európai Unió - és benne Magyarország - függetlenedése irányában hat, szuverenitásunkat növeli, kiszolgáltatottságunkat és politikai zsarolhatóságunkat csökkenti. Az orosz energetikai veszély igenis létezik, méghozzá 2006 januárjától. Nem orosz-ellenességről van szó, hanem a piaci normákat semmibe vevő monopólium ellen vagyunk, amely saját belföldi és nemzetközi szerepvállalásaiban is semmibe veszi az alapvető piaci normákat – mondta az ellenzéki politikus.

A Fidesz szerint a jobbik esetben semlegesnek mutatkozik a kormány, noha már ezzel is gyengítik és megosztják az Európai Uniót, amelyik a két terv egymás mellett futását kizárja. Ezért az ellenzéki párt azt kéri Gyurcsány Ferenctől a Kék Áramlatot ne részesítse előnyben.

- A különutas politikájukat ne védjék azzal, hogy másokra, a németekre, az olaszokra mutogatnak, hiszen senki sem boltol az oroszokkal az unióban az EU hivatalos projektjével ellenében a többiek kárára – érvelt a miniszterelnöknek címezve Németh Zsolt. A fideszes politikus célzott arra is, hogy Magyarország az EU tagja, és tetteiért vállalni kell a következményeket. - Mi lesz, ha a Nabucco és a vele közös energetikai politika megbukik? A magyar miniszterelnök soha nem fogja lemosni a vádat, hogy mindez miattunk történt. Magyarország európai megítélése igenis ennek köszönhetően mélyponton van. - Miniszterelnök úr, Tisztelt Ház, még nem késő, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba, és tisztelettel javaslom, hogy a Fidesz-KDNP országgyűlési határozati javaslatát támogassák, mivel ez világos üzenet lenne itthon és külföldön - zárta felszólalását a Fidesz politikusa.



Előzmények:

Gyurcsány Moszkvában népszerű, Moszkva viszont nem Budapest

A magyar miniszterelnök Vlagyimir Putyinnal folytatott tárgyalásokat az orosz fővárosban. Azt továbbra sem lehet tudni, hogy Magyarország az EU által pártolt Nabucco, vagy a Kék Áramlat nevű gázvezeték megépítését támogatja. Orosz lapok szerint a magyar miniszterelnök gazdasági támogatásért folyamodott az orosz elnökhöz, és Moszkva sikerként könyvelheti el, hogy a kormányfő nem tette le a garast egyik konkurens gázvezetékterv mellett sem, véli a HVG orosz lapokra hivatkozva.

Túl nagy orosz barátság?

Sokak szerint az oroszok kimentek Magyarországról fegyverrel és visszajöttek pénzzel. A magyar gazadásági életet és a bal oldali politikai elitet egyre szorosabb szálak kötik Moszkvához. A tőzsdén lévő magyar cégekbe előszeretettel fektetnek orosz üzletemberek, de a magyar privatizáció aktív részesei is az oroszok, mint például mutatja legutóbb a Malév esete. Továbbá Kék Áramlat vagy Nabucco?

Hozzászólások

Dr. Constantin Helios

2008-08-15 22:39:36
Elkerülhetetlen lesz az alternatív energiák felhasználása Magyarországon is. Csak remélni lehet, hogy a jelenlegi hatalomnak nem annyi esze van mint a tyúknak, s nem szolgáltatja ki Magyarországot se egyetlen, se több idegen érdeknek. Az olajvezeték azt is jelenti, hogy akié a vezeték, az olaj, az diktál, de ahova irányul, az is nyomást gyakorol a tranzit országra. Tehát Magyarországot gúzsbakötik. Alternatív energiaforrás van elég! Csak megfelelő módon ki kell aknázni.//www.best-wall-street-house.com
"Szóljon hozzá ön is a cikkhez!" - a hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges!
Korábbi híreink:

Amerikai felforgatókat tartóztattak le Egyiptomban

19 amerikaiak mellett még 5 szerb, 2 német és 3 arab külföldit vádolnak Egyiptom stabilitásának aláásására tett kísérlettel.

Helyzetünkben megváltó e a demokrácia?

A jólétet nem a demokrácia, a gyerekmunka, a 12 órás munkanap, gyarmatok kirablása teremtette

Az IMF lecsapott Nigériára

A korrupció ellen a szabad pénzmozgások korlátozásával lehet küzdeni, de nem a szegénység és az adott ország függőségének fenntartásával. Az IMF-nél látszólag ezzel nincsenek tisztában.

Új vezérek támadnak!

Bálint György: Egy vezér margójára 1935 körül "Ha valakire, vagy a jelenségre ráismernek, az nem a véletlen műve!"

Botrány, korrupció törélelmi hagyománya

A választó tehetetlen? Aki hatalomba kerül, megvesztegethető lesz?

Ebül szerzett jószág, ebül vész el"!

A modern jogban is érvényes, ha a szerződés "érték aránytalan" vagy "félrevezetésen alapul" Semmis!

Alku a medve bőrére.

A szavazók isznak, jól berúgnak! Végül veszett medveként, barlangba szorulva morognak!

Farizeus múzeum!

Megszavazták, majd le Bős-Nagymaros építését! Valamelyik hülyeség volt! A kárt mi szenvedjük el!

Harc a demokráciáért - vagy valami másért?

Amerikai katonák a második világháború óta több mint 5 millió embert öltek meg idegen országokban, túlnyomó részt civileket.

Az Európai Unió 2012 évi követelései Magyarországgal szemben

Milyen gazdasági és politikai következményekkel járt eddig EU-s tagságunk,

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán