Fogyókúra egészséges módszerekkel

Hatékony fogyókúra

A folyamatnál a gyorsaságot mindenképp el kell felejteni, hiszen ezáltal a kilók csak ideiglenesen tűnnek el. A fogyókúra előre megtervezett diétával kell megtörténjen. A villámdiétákkal kísérletezők 98 %-a visszahízza 5 éven belül a leadott kilókat. A művelet elején először is a látványos súlycsökkenés a folyadékveszteségből származik.

Ezt követően meg kell elégedni azzal, ha 1 hét alatt csupán 1 kilótól szabadul meg. Ilyenkor nagyon sok zöldséget és gyümölcsöt, minél kevesebb zsiradékot, valamint édességet kell fogyasztani. Természetesen odafigyelés és persze kitartás is kell, szóval önfegyelemre van szüksége.

A fogyókúra során a mozgást egyáltalán nem szabad elhanyagolni. Ne fogja fel egy átmeneti állapotnak, hiszen a kívánt testsúly elérése után fontos, hogy meg tudja azt tartani. Ilyenkor kikérheti egy profi szakember véleményét, aki segíthet Önnek mindenben, többek között a diétát is meghatározza. Ezáltal nemcsak sokkal karcsúbb lesz, hanem még egészségesebben is fogja érezni magát.

Print Friendly, PDF & Email