Horn Gyula és 1956
1956. október vége és november eleje között nemzetőr volt Horn Gyula, majd belépett a megalakuló Magyar Szocialista Munkáspártba MSZMP (MSZP jogelőd). 1956 decemberétől 1957 júniusáig a forradalmi karhatalmi őrszolgálatnál volt állományban. Horn 1957-ben a Munkás-Paraszt Hatalomért emlékéremben részesült, amit az olyanok, akik megtagadták az aktív szolgálatban és az atrocitásokban való részvételt, nem kaphattak, tehát Horn Gyula tisztázatlan ’56-os szerepére ilyen módón választ kaphatunk.
”Én a pufajkás osztagban a törvényes rendet védtem.”
Horn Gyula nyilatkozata a Die Welt-nek.
”Először is szeretném világossá tenni, hogy 1956 nem a kommunizmus elleni harc volt. A felkelők sem akarták eltörölni azt. Ezt manapság gyakran helytelenül ábrázolják.”
Horn Gyula véleménye ’56-ról.
”Pufajkás voltam. Na és?”
A cinikus Horn Gyula.
pufajkás:
Azon karhatalmi fegyveres erők elnevezése, amelyek a szovjet hadsereg segítőjeként részt vettek az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésében, és a Kádár-diktatúra megszilárdításában.
Cikkek:
Horn Gyula unokahúga, Havas Szófia az 56-osokat nyilasozza
„Én például 1956 esetében nem szoktam forradalomról beszélni, mert a börtönből kiszabadult nyilaskereszteseket nem tudnám semmilyen módon forradalmároknak nevezni." Mindenki bocsánatkérésre szólítja Havas Szófiát, de ő inkább mindenkit kioktat 1956-ról.
Horn szerint az 56-osok közönséges bűnözők voltak
- Sokan ma nem lennének itt, ha 1956-ban a karhatalmisták kudarcot vallottak volna (NA ÉS?) – mondta a pufajkás múltjára büszke Horn. ...de sokan ma itt lennének, nem lenne tele a 301-es parcella és nem ment volna világgá 200 ezer magyar... „Azok, akik meghaltak, nem tudnak már szólni, nagyon sok bűn van, amit még nem tártak fel.”
Sólyom László levele Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek
„Vajon akik nem határolódnak el, lelkük mélyén valóban forradalomnak tartják-e 1956-ot? Hiszen így azt is lehetne mondani, hogy a törvényes rendet védték azok a bírák, akik az embereket szinte üzemszerűen ítélték halálra.” Solyóm László megtagadta Horn Gyula kitüntetését.
Gyurcsány Ferenc félretájékoztat
Nem igaz, hogy Horn Gyulát az életútja ismeretében választotta miniszterelnökké az ország. Mert Horn nem volt miniszterelnök-jelölt 1994-ben, csak a választások után, az MSZP kongresszusán jelölték miniszterelnöknek. Lendvai Ildikó szerint a nemzeti egység került veszélybe azáltal, hogy Horn nem kap kitüntetést születésnapjára...
Horn nem kap ajándékot születésnapra. Na és?
Sólyom László szerint aggályos Horn Gyula pufajkás múltja. Hiába javasolja Gyurcsány Ferenc a volt miniszterelnök kitüntetését? A köztársasági elnök Horn Gyula kitüntetésének ügyében megvárja az Alkotmánybíróságnak a kitüntetésekre vonatkozó alkotmányértelmezését.
Kapcsolódik:
Kik a kommunizmus áldozatai?
„Mert ki is az MSZP? A Kommunista (szocialista) utódpárt. És mire emlékeznek a kommunizmus áldozatainak emléknapján? A kommunizmus (azaz az MSZP elődpártja) által elkövetett gazságokra. Tessék mondani, akkor mire is emlékezik kegyelettel az MSZP? ..."
Emlékezzünk a kommunizmus áldozataira!
A Parlament 2000. június 13-i határozata értelmében minden év február 25-én emlékezünk meg A kommunizmus áldozatairól. 1947. február 25-én Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a megszálló szovjet katonai hatóságok jogtalanul elhurcolták. A kommunizmusnak nevezett paranoiás diktatúrák, a Kommunizmus Fekete Könyve szerint 100 millió életet követeltek. Talán kevés? Vannak akiket ez a szám nem döbbent meg.
Videó:
Horn Gyula pufajkás
Horn Gyula beszólt Sólyom László, köztársasági elnöknek
Horn Gyula Horn Gyula lélegzetelállító kiejelentése: nincs szövetségese a Magyar Szocialista Pártnak. Szanyi Tibor nem jut lélegzethez....







