Hankook, a dunaújvárosi gumigyár
Kóka János 2005. október 24-én jelentette be, hogy nagy szerencse érte Magyarországot, mivel nem Szlovákiába, Csehországba vagy Lengyelországba, hanem hazánkba telepíti gyárát a világ egyik legjelentősebb autógumit gyártó cége, a dél-koreai Hankook.
A gazdasági közlöny adatai szerint az utóbbi két évben a legnagyobb mértékű támogatást a Hankook kapta a magyar államtól. A gyár az egyedi kormánydöntés alapján eredetileg 25 milliárd forintnyi beruházási támogatást nyert el a központi költségvetésből. 2005. október 31-én írta alá gazdasági minisztérium és a Hankook az állami támogatási szerződést (tartalmáról a minisztérium akkor nem tájékoztatta a nyilvánosságot). Decemberre derült csak ki, hogy a szerződésben a kormány végül 15,9 milliárd forintos készpénztámogatás és ötmilliárd forintnyi adókedvezmény mellett még egy rendkívül figyelemreméltó, ugyanakkor igen szokatlan államilag garantált szolgáltatást nyújt a Hankooknak. Ez utóbbi szerint gyorsítva bonyolították le az igazgatási és hatósági eljárásokat.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium és a Hankook Tire Hungary LTD. között létrejött támogatási szerződés:
Hankook Tire Hungary LTD and the Ministry of Economy and Transport of the Republic of Hungary - Incentive Agreement [11601KB]
Érdekes, hogy a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium áltlal közzétett szerződést csak angolul lehet megtekinteni...
Cikkek:
Különös halálesetek a Hankook-gyárakban
Az elmúlt másfél évben a Dél-Koreában működő Hankook-gyárak tizennégy dolgozója halt meg eddig nem tisztázott okokból; a dunaújvárosi üzemben nem használják a Dél-Koreában gyanúsnak tartott oldószert. (hvg.hu)
Furcsa szabadverseny: 20 milliárd forinttal támogatta a magyar állam a Hankook gumigyárat
Miért nem a magyar vállalkozások kaptak támogatást a gátlástalan, agresszív és az európai munkakulturától idegen koreai cég helyett? Az állam a társaságiadó-kedvezmény mellett minden olyan kedvezményt és segítséget - jelentse az az engedélyek megszerzését, az adótörvények és más jogszabályok módosítását - szavatol a cégnek, amely a projekt kivitelezését elősegíti. Ha ez mégsem sikerülne, a Hankook kompenzációra jogosult.
Illegális ázsiai munkások a Hankook gyárban
Miért támogatja a magyar állam a többszörösen törvényszegő gyárat? Ismét megbírságolják a gumigyárat, mivel most 32 feketén alkalmazott koreai bukott le, ezért több mint 16 millió forint bírságra számíthat a cég.
8 millió forintos bírság a Hankook gumigyárnak
A Munka Törvénykönyvének súlyos megsértése miatt büntették meg Fejér megyei gumigyárat, többek között napi 18 órás dolgoztatásért. Az aránytalanul magas magyar állami támogatást élvező dél-koreai cég még az ünnepnapokat sem tiszteli.
Valami továbbra sincs rendben a Hankook gumigyárban
Késik a fizetés, egy hónapra ötnél kevesebb szabadnap, elmaradt kilométer pénz, törvénytelen elbocsátások, pünkösdi és augusztus 20-ai törvénytelen dolgoztatás. Miről panaszkodnak a Hankook munkásai?
Nem magyar munkaerőre épül a Hankook?
20 milliárdos állami támogatás ellenére szlovákiai, romániai és a koreai munkavállalók. Egyre több ellentmondás és kérdés a Fejér megyei koreai beruházással kapcsolatban.
Kóka János és a dunaújvárosi gumigyár
A Fidesz országgyűlési képviselője, Dorkota Lajos ismeretlen tettes ellen tett feljelentést. Ingatlan spekuláció Dunaújvárosban? Egyesek már jó előre tudták, hogy hol fog a Hankook építkezni?
Kapcsolódik:
Tiltakozás a gyöngöysi gumigyár ellen
Nem akarunk indiai gumigyárat Gyöngyösre és annak környékére!
Pillanatnyi személyes zsebérdekek ne determinálják előre a sorsunkat, borvidékünk sorsát, egészségünket, saját és gyermekeink jövőjét!
Magyar cukorgyárat bezárni, idegen gumigyárat megnyitni?
Népszavazást kezdeményezne a gyöngyösi Fidesz a gumigyár ügyében. A gyöngyösi képviselő-testület csütörtöki rendkívüli ülésén jóváhagyta az indiai Apollo Tyres gumiabroncsgyárral kötendő előszerződés tervezetét.







